Sokan azt gondolják, a múzeumpedagógia kizárólag kézműveskedés. Pedig jóval több ennél. Ezek a foglalkozások abban segítik a felnőtt és gyerek múzeumi látogatókat, hogy a kiállítások mindenkinek jól érthetővé váljanak. Legyen az kosztümös időutazás, e-rolleres városi túra, aukció vagy mesés drámapedagógia.
- hirdetés -

Ha azt mondjuk, „a múzeumpedagógia iskolán kívüli ismeretátadással foglalkozó, múzeumi keretek között zajló, pedagógiai oktató-nevelő tevékenység” – kicsit ijesztően hangzik elsőre.
Pedig itt színes és akár illatos, élményben gazdag interaktív foglalkozásról van szó, amely figyelembe veszi a korosztályi sajátosságokat is. Nem más a célja a szórakoztatáson túl, hogy a kulturális intézmények, múzeumok tárgyi és szellemi javait szakavatottan, érdekesen tolmácsolja, nem utolsósorban, a társadalmi problémákra érzékeny múzeumlátogató-generációt „neveljen”.
Dr. Joó Julianna, az Iparművészeti Múzeum Közönségszolgálati Osztály vezetője 2007 óta dolgozik múzeumpedagógusként, számos felsőoktatási intézményben oktat, tart kurzusokat, kutatási területe a nemzetközi és hazai művészetközvetítési módszerek.

Kollégáival, Péterfy Melinda művészettörténész- múzeumpedagógus-gyerekdramatistával és Borsai Dóra művészettörténésszel folyamatosan megújuló programokkal várják a Ráth-villába látogató összes korosztályt.
Mondunk néhány példát. A mi szecessziónk című állandó kiállítás kapcsán a Hölgyek, múzsák, művészek… című tárlatvezetésen beszélnek például arról a felnőtteknek, hogy a reprezentáción és a családi szférán túl
milyen szerepe volt a nőknek a társadalomban, majd a szecessziós női tárgykultúrával, a női divat és kultúra elemeivel, valamint a korszak inspiráló szereplőivel ismertetik meg őket.

Múzeumpedagógiai foglalkozás beöltözéssel – forrás: IMM
Az Időutazás a villában című programsorozat keretében a Mare Temporis (Történelmi Hagyományokért Alapítvány) századfordulót idéző történelmi karaktereinek kosztümös időutazós sétáira invitálnak, amelyben a résztvevők is a korszak szereplőivé válhatnak, és felpróbálhatnak különleges, századfordulós kiegészítőket, emellett aprólékosan megvizsgálják a tárgyakat.
Július 16-i szubjektív tárlatvezetésén Zoób Kati divattervező, szeptember 11-én pedig Nyáry Krisztián irodalomtörténész várja az érdeklődőket.
A múzeumpedagógusokkal kiléphetnek látogatóink a Ráth-villából, rollerre pattanhatnak, majd elsősorban a 19. században élt és alkotó művészek villáit, történeteit ismerhetik meg a VI. kerület utcáin e-rollerezve.

Múzeumpedagógiai foglalkozás – rolleres túra- forrás: IMM
Gyerekeknek még ennél is gazdagabb a kínálat. Ovisok számára a villa műalkotásain szereplő emberek és állatok sorra életre kelnek, elmesélik titkaikat, a drámapedagógiai foglalkozás során a gyerekek egy mese szereplőinek bőrébe bújnak. A századfordulós villában az általános iskolások például
időutazó illemórán megtudhatják, milyen lehetett egy vendégség száz évvel ezelőtt, hogy nézett ki egy ebéd,
és milyen tárgyakkal vették körbe magukat az emberek. A középiskolások a századforduló lakberendezését vizsgálva megláthatják, a különböző korok, igények és alkotók miként alkották meg lakókörnyezetüket, valamint hogyan jelenik meg napjainkban a szecesszió gondolata.
Ahogy arról is képet kaphatnak, miként kell licitálni, mik a szabályok és milyen titkok mentén zajlanak az aukciók. A játék során különböző személyek nézőpontjából ismerhetik meg a híres Zsolnay-kerámiákat, Tiffany-üvegeket és Bugatti trendi bútorokat. További izgalom: egy élő árverés résztvevői is lehetnek.
Vakoknak és gyengénlátóknak külön programokkal készülnek a múzeumpedagógusok:
hangokkal, ízekkel, illatokkal, tapintható tárgyakkal segítenek megérteni a száz évvel ezelőtti világot.

Múzeumpedagógiai foglalkozás – nyári tábor- forrás: IMM
Idén nyáron három tematikus tábor vár a gyerekekre a Ráth György-villában, valamint a Nagytétényi kastélyban. Az egyhetes táborokban századfordulós tárgyakkal, történetekkel találkozhatnak. A foglalkozásokon
kipróbálhatnak századfordulós kiegészítőket és kellékeket, sőt, főszerepben lesz a nyomozás, a játék és természetesen az alkotás is.
A szecesszió világnapi programok közül nem hiányozhat a múzeumpedagógiai foglalkozás sem. Mivel az idei világnap témája az állatmotívum, a fiatalokra workshopok várnak Apródok állatos műhelye címmel. Ez alkalommal gipszállat-figurákat festenek, továbbá állatmintás kitűzőt, pillangós ablakdíszt, valamint pávatollas fejdíszt készítenek.
Regisztráció szecessziós világnapi programjainkra itt, további múzeumpedagógiai programokért látogassanak el a honlapra, vagy kövessék az Iparművészeti Múzeum Facebook-oldalát.

A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Önnek mit jelent a szecesszió? Mire figyel egy múzeumban? Hogyan ismerkedik meg egy új várossal? Töltse ki kérdőívünket, a kitöltők között művészeti albumokat sorsolunk ki!
Iratkozzon fel az Iparművészeti Múzeum hírlevelére, értesüljön elsők közt programjainkról.