Miért csak az ünnepeknek lehet fénye? Miért nem lehet a többi napon is legalább egy apró villanás? A 180 fokos fordulatot sokkal nehezebb kivitelezni.
Még öt hétköznap, negyven munkaóra. (Papíron. Elvileg.) Aztán még az előkészületek szombatja, és a karácsonyeste utolsó-pillanatban-mindent-összerántó vasárnapja. A hét ezért nem csupán a befelé fordulásé, hanem az utolsó rohamokhoz, az utolsó tülekedésekhez szükséges nyugalomenergia mozgósításáé is. Ezt könnyedén elérhetjük azzal, ha az alábbi darabot letöltjük okostelefonunkra, és da capo al fine játszatjuk a fülünkbe.
Énekhangok és hátfa. Kevés mágikusabb párosítás van ennél. Benjamin Britten pontosan ráérzett arra, mi az, amit hallgatva úgy érezhetjük magunkat a plázában, hogy egy egészen másik galaxisból érkeztünk, és csodálkozva bámuljuk a csomagokkal katatón állapotban rohangáló népeket. (A mű jórészt 16. századi szövegeinek lelőhelye: The English Galaxy of Shorter Poems.) Nézzük őket, hallgatjuk az angol karácsonyi dalokat, úgy távolodunk tőlük, mint a zeneszerző 1942-ben az amerikai partoktól. Az op. 28-as művet ugyanis hajón írta, hazafelé utazva. Egy Szent Cecíliához szóló himnusszal körülbelül egyidőben. Neki bátorságot adott a zene. Nekünk is fog. Vagy ha mást nem is, de a splendid isolation állapotát egy rövid időre átélhetjük.
