13. ablak: A tél enciklopédiája

Lenszkij és Anyegin párbaja - Ilja Repin festménye (részlet)

Az Anyeginről Belinszkij óta tudjuk, hogy az orosz élet enciklopédiája. Az orosz élethez – a sztereotípiák szerint – hozzátartozik a tél.

Néhol úgy írja le Puskin a telet, hogy az ember egyszerűen megkívánja a hóval borított végtelenséget, de még mielőtt hamis ábrándokba ringatnánk magunkat, gyorsan kijózanít:

Mit tudnál tenni téli zugban?
Séta? A megszűkült világ
Unalmas látvány kis falukban,
Egyhangú, pőre pusztaság,
Lovagolnál a zord vidéken?
Kopott patkójú ló a jégen
Tétován jár s ügyetlenül,
És egykettőre elterül.
Bús házban ülj, s vigaszt keresve
Olvasgasd Pradtot, Scottodat,
Vagy nézz át számadásokat,
Zsémbelj s igyál, s a hosszu este
Elmúlik, mint a tegnapod,
S remek tél – elmondhatod.

Köszönjük szépen, Alekszandr Szergejevics, ön e strófában le-városipuhányozza olvasóit, és bármennyire is kortársaira gondolt, mi, a hálás-hálátlan kései utókor is magunkra vesszük a csipkelődő megjegyzéseket. De tegyük a szívünkre a kezünket: igaza volt és van.

Ellentétben a nyolc évig készült verses regény hősnőjével, Tatjánával, aki közelről ismeri a tél összes arcát, és mégis:

Tanjánk orosz volt ösztönében,
S nem tudva, mit miért szeret,
Zord szépségét élvezve, mélyen
Szerette az orosz telet;
A zúzmarát napos határban,
A szánt, az esti fénysugárban
A friss hó rózsás köntösét,
A vízkereszti est ködét.

Ez az az éjjel, amikor Tatjana rémálmot lát, s abban a téli táj korántsem békés, nyugalmas, vonzó, mi több, szerethető. Az évszak megint másik arcát mutatja utazás közben, amit még a késő, meg-megálló, alig haladó vonatok és a dugókkal teli autópályák világában sem tudunk elképzelni, nevezetesen azt, milyen lehet napokig utazni a támpont nélküli semmiben. Unalmas – vágjuk rá azonnal, miközben csodás luxusnak is tekinthetnénk a ránk szakadó korlátlan időt.

Azt, ami kell az Anyeginhez, a csacsogáshoz, a fecsegéshez, a frivol kiszólásokhoz, a levelekhez, a társadalmi körképhez, a szerelem és a tragédia megéléséhez. Áprily Lajos fordításában itt elolvasható, de utána mindenképp nézzék meg ezt a nemrég Budapesten is járt előadást. Nem süvölvény a rendező, Riman Tuminas, és ezt valahogy minden pillanaton érzi az ember. Ráérős, néhol más kor esztétikájának mentén giccses három óra ez, de az érzet, amit hagy az emberben, az olyan, mint Tanjánk és az orosz tél.

Íme az előadás első része:

És a második:

Csajkovszkij lírai jeleneteiről, azaz operájáról itt emlékeztünk meg, és a 2017-es száraz novemberi OperAlkohol blogból sem maradhatott ki a névnapi ünneplés.