Papageno Radio
Blogok Adventi kalendárium #AdventiKalendárium 18. ablak – Anya zongorázik, apa főz

#AdventiKalendárium 18. ablak – Anya zongorázik, apa főz

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

1879. december 18-án született és 1940. június 29-én hunyt el Paul Klee festőművész. Igen sokat tett azért, hogy sokat és sok jót tudjunk róla: 1897 és 1918 között vezetett naplóját eleve a publikálás szándékával írta.

A zenészcsaládban felnőtt Paul Kleeről már gyerekként látták, hogy igen ügyesen rajzol. (Később műjegyzékének összeállításakor ő maga vette föl a listára több gyerekkori rajzát.) Tehetséges muzsikus is volt, 11 évesen tagja lett szülővárosában a Berni Zenetársaság jótékonysági koncerteken fellépő zenekarának, és nagyon komolyan felmerült a szülőkben a zenei karrier, de a gyermek úgy érezte, a zene túljutott a csúcsponton: „Egyáltalán nem rajongtam az ötletért, hogy alkotó módon kötelezzem el magam a zenének annak fényében, hogy a zenei teljesítmények történetében megkezdődött a hanyatlás.” Kedvtelésből azonban sokáig zenélt, felesége miatt pedig rendszeresen látogatott hangversenyeket.

Ide kapcsolódik:
16. ablak: Mi köze Wagnernek Kandinszkijhoz?

Paul Klee 1906-ban házasodott össze Lily Stumpf zongoraművésszel. Münchenben éltek egy kis lakásban, a feleség zongoraórákat adott, a férj pedig a háztartást vezette. A naplójában ezt írta a döntésről:

„Mindkettőnknek majd dolgoznia kell. Hogy meddig, nem tudom, rám nem vonatkozhatnak a polgári normák.”

Ez azt is jelentette, hogy Paul Klee maradt otthon 1907 novemberében született Felix fiukkal, akiből később, alig 14 évesen a Bauhaus legfiatalabb növendéke lett. (Paul Klee maga is tanított itt, először a könyvkötő műhely formamestere volt, majs annak megszűnése után Vaszilij Kandinszkijjal vezették az üveg- és freskófestő műhelyt.) Gyakorlatilag az apa gondozta a gyereket és vitte a házat 1918-ig. A naplóban a kisfiú fejlődéséről is feljegyzett minden fontos dolgot, az első évben például Felix-naptárt vezetett, amelyben rögzítette a gyerek testsúlyát, az első fogak kibújásának időpontját, azt, hogy mikor ült és állt föl, mikor kezdett el járni, illetve azt is, mik voltak az első kimondott szavai. Amikor 1909-ben súlyosan megbetegedett Felix, az apa naponta beírta a naplóba a lázat, az orvosi látogatásokat, a felírt gyógyszereket.

Paul Klee a weimari Bauhaus-műhelyben 1923-ban – forrás: Apollo Magazine

A nyarakat 1915-ig Bernben töltötték Klee családjánál. Gyakran három hónapot is eltöltöttek itt, ilyenkor a mindenes férj és apa tudott a saját dolgaival foglalkozni, mert rábízta Felixet a nagyszülőkre vagy a nagynénire. Lily Stumpf csak néhány napos időszakokra érkezett a svájci városba.

Ez a munkamegosztás meglehetősen szokatlannak számított a 20. század első évtizedeiben, és a legújabb művészettörténeti kutatások szerint nem lehet véletlen, hogy Klee műveire használt  „gyermeki” jelző, hiszen az otthon, a kisfiúval töltött évek komoly nyomot hagyhattak benne.

Mathilde Klee, Lily Klee (Stumpf), Felix Klee, Hans Klee, Ida Klee 1908-ban – forrás: Wikipedia

Felix Kleeből színes karriert tudhatott magáénak: festőművész és színházi rendező lett, művészettörténészként pedig jelentős szerepet játszott aoja naplóinak kiadásában. 1990-ben hunyt el.

Promóció

X
X