Papageno Radio
Blogok Adventi kalendárium #AdventiKalendárium 3. ablak — Iglódi István: „A színházban nincs örökérvényű megoldás”

#AdventiKalendárium 3. ablak — Iglódi István: „A színházban nincs örökérvényű megoldás”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

1944. április 29-én született és 2009. december 3-án hunyt el Iglódi István színművész, rendező, színészpedagógus. „A színházban az az izgalmas, hogy egy megoldás sose érvényes örökké” — fogalmazott utolsó munkája, a Vízkereszt, vagy amit akartok kapcsán.

Repülőmérnök akart lenni, sokáig modelleket készített, de édesanyja féltette, így a vitorlázórepülést már nem kezdhette el Iglódi István. Az Eötvös József Gimnázium színjátszókörében változott meg érdeklődése, 1966-ban színészként végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1968-ban pedig rendezői diplomát is szerzett. Pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, ahol 1973-ig volt a tag. Ezt követően a 25. Színházban dolgozott, majd a Népszínház színész-rendezője lett. 1982 és 1990 között a József Attila Színház főrendezője volt, majd visszatért a Nemzeti Színházba, ahol 1999-től igazgató-főrendező lett. A Hevesi Sándor téri épületben maradva 2000-től töltötte be a Magyar Színház igazgató-főrendezői posztját. Vendégként játszott a Művész Színházban és a Thália Színházban, többfelé rendezett, és 1981-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (későbbi Egyetemen).

Az OSZMI Színházi adattára 177 rendezését és 77 alakítását jegyzi.

„Az egyszerűség olyan természetesen van vele, mint a ruhája, a mozdulatai”

— írta Iglódi színészetéről róla Hernádi Gyula.

Finom, érzékeny rendező volt, a 1969-ben Varsói melódiával robbant be. Leonyid Zorin darabját az akkori Nemzeti Színház kamaraszínházában, a Katona József Színházban vitte színre Sztankay Istvánnal és Törőcsik Marival, akinek ehhez az előadáshoz fűződik a színházi kiugrása is. Utolsó színházi munkája a szolnoki Szigligeti Színházban Shakespeare Vízkeresztje volt. Ekkor fogalmazta meg a színház feladatát:

„Az a dolga a színháznak, hogy bizonyos magatartás elé tart tükröt, amiről azt hiszed, hogy nem bűn, az mégis bűn. Amiről te azt hiszed, hogy nem erény, az lehet, hogy erény? Hogy máshonnan is nézd a világot.”

1967-ben játszott először filmben, ez volt a Nem várok holnapig. Emlékezetes szerepei közé tartozik a Beszélő köntös Lestyák Mihálya, de szerepelt A koppányi aga testamentumában, a Bors című sorozatban vagy A tizedes meg a többiek-ben. Játszott a Riasztólövésben és a Titánia, Titániában, és bár hosszú a filmográfiája, egy alkalommal a munka csapatjáték jellegére utalva azt mondta, egyetlen alakítására sem emlékszik úgy, hogy az az övé lett volna.

Munkásságát 1970-ben és 1976-ban Jászai Mari-díjjal, 1986-ban érdemes művész címmel, 1998-ban pedig Kossuth-díjjal ismerték el.

Pápai Erika így emlékezett rá: „Iglódi – amellett, hogy modern gondolkodású, jó ízlésű, sokféle talajból táplálkozó művész, nagyszerű színész és rendező – igazi tanáregyéniség volt. Kiváló érzékkel adta át nekünk a mesterség gyakorlati fogásait, mindent, ami ebből tanítható. Ha valakiben hitt – nemcsak bennem, sok színészt és színésznőt tudnék még felsorolni, akiket kedvelt annak lehetőséget adott, és később sem engedte el a kezünket, ami sokat jelentett nekünk.”

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X