1872. december 8-án született Ungváron és 1945. november 16-án hunyt el Kolozsváron Janovics Jenő színész, rendező, színigazgató, forgatókönyvíró, vállalkozó, aki komoly szerepet játszott a magyar nyelvű színház- és filmtörténetben is.
A Műegyetemen kezdte felsőfokú tanulmányait, de középiskolai tanárai közbenjárására szülei megengedték, hogy ezzel párhuzamosan az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiára is járhasson. Itt úgy teljesített, hogy az első év után rögtön a harmadik évfolyamra iratkozhatott be. 1894-ben végzett, majd Miskolcon, Désen, Budán, Temesváron és Pozsonyban játszott két rövid év alatt.
1896-ban szerződött Kolozsvárra, ahol amellett, hogy a Nemzeti Színházban játszott, beiratkozott az egyetem bölcsészkarára, ahol 1900-ban doktorátust szerzett, disszertációjának témája Csiky Gergely volt. A színházban már az első év után rendezővé nevezték ki. 1902-től Szegeden volt igazgató, három évvel később visszatért Kolozsvárra, ahol már a színház igazgatójává nevezték ki. Az első bemutatója Edmond Rostand: Cyrano de Bergeracja volt, ekkor még a Farkas utcai épületben játszottak.
Janovics izgalmas műsorpolitikát folytatott: opera-előadásokat tartott, kifejezetten ifjúsági előadásokat szervezett, komoly hangsúlyt fektetett az értő közönség nevelésére, drámaciklusok köré szervezett évadot, előadásaiban használta a filmet, a korszerszerűséget a színházesztétikában is szem előtt tartotta.
A Bánk bánt és Az ember tragédiáját egészen új szemszögben, Tiborccal, illetve Luciferrel a központban vitte színre. Miután 1906. szeptember 8-án avatták fel a Hunyadi téren Fellner és Helmer tervei alapján a színház új épületét, Janovics újabb reformot tervezett: műfajonként akarta szétválasztani a repertoárt, hogy a Hunyadi téren a művészszínházi, a Sétatéren, a téliesített nyári színházban a könnyedebb darabokat tűzzék műsorra.
Az I. világháború alatt is játszott a színház, a kijárási tilalmak idején korábban hozta a kezdést. Jótékonysági előadásokat szervezett, a katonának behívott színészek fizetését tovább folyósította, személyes vagyonából fizette a színház alkalmazottainak és nyugdíjasainak járandóságát, a színház működéséhez szükséges díszletek, jelmezek, könyvek, technikai felszerelések beszerzését. Mindezt úgy tehette meg, hogy filmstúdiójának bevételeit a színhházi veszteségekre csoportosította át. A film anyagi biztonságot adott Janovicsnak:
1914 és 1920 között hatvanöt némafilmet és öt moziszkeccset készített, országszerte huszonhat mozija és Kolozsváron tizenegy háza volt.
Filmesként is jelentős újítónak számított. Már 1907-ben forgatott az utcán, a saját műterem hiányát – többször a színházban és a színház udvarán forgatott – azzal hidalta át, hogy jó néhány külső helyszínen készített felvételt. Irodalmi alapanyagot használt filmjeihez: a Pathé céggel együtt készítette el Csepreghy Ferenc Ságra csikó című népszínművének filmváltozatát, filmre vitte a Bánk bánt, a Liliomfit, A tanítónőt. Több lábon állt: híradókat és oktatófilmeket is forgatott. Megelőzte korát abban is, hogy a filmet nem mozgó színháznak, hanem önálló műfajnak tekintette, ezért új játékmóddal is kísérletezett.
1918 őszén, a forradalom kitörésekor a Nemzeti Tanács alelnökeként igyekezett megóvni a város rendjét és elkerülni a forradalom túlkapásait. Az 1918. december 22-én tartott kolozsvári magyar nemzetgyűlés az állandó magyar kormányzótanács elnökségi tagjává választotta, a román hadsereg bevonulása új helyzetet teremtett, a hadtestparancsnok többször betiltotta az előadásokat. 1919 őszétől csak a Sétatéren játszhatott a társulat, a Hunyadi téri épület a román állam tulajdonába került.
A trianoni békeszerződés után az állami és városi támogatás nélkül maradt magyar színjátszás új intézményeinek kiépítésére összpontosított, szintén saját vagyonát kockára téve.
Műsorpolitikája miatt minden oldalról támadták: a magyar nacionalisták a román darabok műsorra tűzése miatt léptek fel ellene, a román nacionalisták a magyar kultúra szervezésében játszott szerepét kifogásolták, a konzervatív polgárok pedig a munkásoknak rendezett darabokat vetették a szemére.
1923-ban a budapesti Nemzeti Színház igazgatójává akarták kinevezni. „Kimondhatatlanul hálás vagyok ezért a megtisztelésért, de nem tudom elszakítani a kapcsokat, amelyek engem Kolozsvárhoz kötnek. Erdélyben most nehéz harcot vív fennmaradásáért a magyar színház. Úgy érzem, hogy ebben a harcban reám ott szükség van. Hagyjanak engem ott. Itt találnak sokkal méltóbbat a Nemzeti Színház vezetésére” – utasított vissza a felkérést. 1932-ben, már visszavonulva az igazgatástól, főrendezőként is megvált a színháztól, ekkor leginkább elméleti műveket írt és forgatott.
1936-ban több régi rendező- és színésztársával megszervezte a Szegedi Szabadtéri Játékokat, ahol nagy sikerrel rendezte meg Az ember tragédiáját és Herczeg Ferenc Bizánc című drámáját. Ezt követően Szeged városa megbízta őt a Szabadtéri Játékok művészeti vezetésével bízta meg. 1939-ig volt ebben a pozícióban.
Zsidó származása miatt az 1930-as évek második felétől mellőzték, ekkor ismét az írásra koncentrált. 1944-45-ben Budapesten bujkált feleségével, Poór Lili színésznővel. 1945-ben hazatért. A munkát a Hunyadi téren kezdték el, ősztől már csak a nyári színkörben dolgozhattak. A Bánk bánt készítették elő, ebben Biberachot játszotta volna. Az évadnyitó napján hunyt el.