Változatos műsorokkal folytatja tavaszi koncertsorozatát az Anima Musicae

Szerző:
- 2025. március 19.
Az Anima Musicae és a Liszt Ferenc Kamarazenekar - fotó: Felvégi Andrea
Az Anima Musicae és a Liszt Ferenc Kamarazenekar - fotó: Felvégi Andrea

Az ország egyik legtöbbet koncertező együttesét, az Anima Musicae Kamarazenekart március második felében is több alkalommal hallhatja a közönség, változatos műsorokkal és vendégművészekkel kiegészülve.

- hirdetés -

A kamarazenekar nagy sikerű Animato sorozatának március 14-i zárókoncertje után egy régi álom megvalósítása, ugyanakkor igazán nagy kihívás előtt is áll az együttes, hiszen március 20-án a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen állnak a Zeneakadémia színpadára.

A koncerten Bartók Béla Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című kompozícióját viszik színpadra Várdai István vezényletével. Ez a rendkívül összetett mű eleve ritkaságnak számít a hazai koncertprogramban, de még különlegesebbé teszi az alkalmat, hogy Bartók ikonikus kompozícióját hazánk két kiemelkedő kamarazenekara adja elő.

Márciusi 22-én az Erzsébetligeti Színház közönsége ismét egy izgalmas műfajt ismerhetünk meg az Anima Musicae tolmácsolásában: ezúttal a divertimentok kerülnek műsorra, Mozarttól egészen a kortárs repertoárig. A megszólaltatott műveket a Klassz(ik) Liget sorozat zárásaként G. Horváth László érdekfeszítő történetei kötik majd össze.

Anima Musicae Kamarazenekar - fotó:

Anima Musicae Kamarazenekar – fotó: Sepsi Botond

Első alkalommal, hagyományteremtő céllal kerül megrendezésre a Rolla János Zenei Napok koncertsorozat, melynek nyitóhangversenyét az Anima Musicae Kamarazenekar adja. Az együttes és az ikonikus hegedűművész közötti kapcsolat a kezdetek óta meghatározó volt. G. Horváth László, a kamarazenekar művészeti vezetője így emlékezik egykori mesterére: ,,Rolla Jánosnak köszönhető, hogy választott utam a kamarazenekaros formáció lett – a vele való találkozásom döntött, a személyisége, egyénisége meghatározta a zenei létformámat.”

Március 26-án, az Óbudai Társaskörben a rendezvény nyitókoncertjén Rohmann Ditta szólójával Carl Philipp Emanuel Bach B-dúr csellóversenyét adják elő, valamint Mendelssohn h-moll vonósszimfóniája, és a Bartók Divertimento is felcsendül a koncerten, mely műveket több alkalommal is játszhatta Rolla Jánossal az Anima Musicae Kamarazenekar.

Az együttes soron következő koncertjeiről honlapjukon és közösségi oldalukon is tájékozódhatnak.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo