Papageno Radio
Blogok Animo A zene fontosabb vagy a szöveg?

A zene fontosabb vagy a szöveg?

Egy rövid időre felfüggeszteném azt a gondolatmenetet, amin haladtunk, ugyanis a legutóbbi írásom után többen megkerestek különböző kérdésekkel, és ezek közül szeretnék most egynek utánajárni.

Több más közt egy örök vita is felmerült, és bár lehet, hogy eldönteni nem fogom, mindenképp szívesen vizsgálom, ugyanis foglalkoztat a kérdés. Sőt, talán még ahhoz is közelebb vihet, hogy megértsük, mi az a misztikus hatás, amit a zene képes ránk gyakorolni.

Mi a fontosabb egy zenemű esetében: a zene maga vagy a szöveg?

Ez a kérdés sokszor felmerül különböző beszélgetésekben. Itt most abból az irányból közelítem meg, hogy vajon milyen hatása van a zenének szöveggel és anélkül, és mi befolyásolja még ezt a hatást. Hogy ezt meg tudjuk vizsgálni, hozzunk létre kategóriákat a zenék között – a hallgató, a befogadó nézőpontjából!

Az első szempont legyen az, hogy tartozik-e emberi hang a zenéhez vagy sem. A másik pedig az, hogy mennyiben és hogyan kapcsolódik valamiféle történethez a zene. A később látható lesz, hogy ez miért is érdekes.

Ez alapján legyen A) az a kategória, ami tisztán, önmagában zene – mint egy Bach-toccata, vagy csak hangszerekkel eljátszott (instrumentális) modern zenei mű, a hallgató számára felismert történet nélkül.

B) kategóriába tartozhatnak olyan művek, amelyekben van ugyan emberi hang, de az nem ad át érthető szöveget a hallgató számára. Vagy azért, mert nem szöveget énekel (hanem például jelentés nélküli hangokat, mint a scat énektechnikában), vagy egyszerűen azért, mert nem ismerjük a nyelvet, amin megszólal.

C) kategória az, ahol a szöveg is érthető, de még mindig nincs különösebb története, vagy nem része történetnek. Például azok a népdalok, amelyek inkább egy képet festenek le („két szál pünkösdrózsa / kihajlott az útra”), vagy épp a Daft Punktól az Around the world, aminek a szövege ezt az egy sort ismétli.

D)-be tartozhatnak azok a zenék, amelyek emberi hang nélküliek, de kapcsolatban vannak valamilyen módon egy történettel. Tipikusan ilyen a filmzenék többsége, de a klasszikus zenén belül is számos példát találhatunk, például Richard Strauss: Imigyen szóla Zarathustra, vagy Prokofjevtől a Péter és a farkas.

E) kategóriába tartoznak azok, amelyekben emberi hang szólal meg, történethez is kapcsolódnak, de a szöveget nem érti a hallgató – például Ennio Morricone filmzenéje a Volt egyszer egy vadnyugat című filmhez, vagy az idegen nyelvű operák.

F) pedig olyan zenéket jelöl, amelyek egy történetet vagy annak egy részletét mesélik el, a hallgató számára is érthető módon, ide értve sok egyéb mellett a musical betétdalokat és olyan rockballadákat, mint a Bed of roses Bon Jovitól.

Mi lehet a különbség a kategóriák között? Melyiket érezzük közelebb magunkhoz? Ez mitől függ? És mi minderre a magyarázat?

A zene rendez

Korábban arra jutottunk, hogy a zene a hangok (és csendek) rendezettségétől lesz zene – vagyis attól, hogy aki készíti és aki hallgatja, az talál-e benne valamilyen rendezettséget vagy sem. És nem csak mi rendezzük a hangokat (és csendeket) zenévé, de miközben kapcsolatba kerülünk vele, a zene is rendez bennünket. Amikor találkozunk vele, a figyelmünk rajta van, valamit megmozgat bennünk, változunk, rendeződünk. Sokszor mintha egészen más emberek lennénk, miután meghallgattunk egy olyan művet, ami hatással volt ránk, mint előtte voltunk.

Hogy hogyan függ össze a rendezés a szöveggel és a történettel? Ennek megértéséhez beszéljünk egy kicsit az érzésekről!

Mi az érzés?

Ha az eddigi kutatási eredményeimet tekintjük alapnak – amelyek összefoglalva A teoretika c. könyvben is olvashatók – , akkor mondhatjuk, hogy az érzés egyfajta tapasztalás. Tehát nem egy konkrét, megfogható vagy birtokolható valami, ami a miénk, hanem egy folyamat, ami történik. Ez azt jelenti, hogy ha a konkrét fizikai tapasztalást (például ahogy a zene hangrezgéseit a hallásunkkal tapasztaljuk) értjük is akkor, amikor történik (vagyis értjük a zenét, és azt is, hogy mi a kapcsolatunk vele), akkor abban a pillanatban a jelent, a valóságot tapasztaljuk. Ez a valóságtapasztalás maga az érzés. Gyakran előfordul, hogy a figyelmünk nem azon van, ami éppen történik velünk és körülöttünk, mert a múlton rágódunk vagy a jövőt tervezgetjük. Bár ekkor is kapcsolatban vagyunk a valósággal, de mivel nem erre figyelünk, így nem tudunk erről a kapcsolatról, és “lemaradunk” a jelenről, lemaradunk az érzésről is.

Ugyanakkor valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy a zene érzéseket generált benne. Sokszor tapasztalhatjuk azt a különös és misztikus dolgot, hogy maga az érzés megvan, magával ragad, de nem értjük azt: képtelenek vagyunk szavakba önteni, még azt se tudnánk megmondani, miért pont ez a zene hat ránk és miért pont úgy, ahogy. Egyszerűen elönt az érzés és a hatása alá kerülünk. Ez persze feszültséget kelt. Előfordul, hogy keressük, újra és újra meghallgatjuk a zenét és lassan a kedvencünkké válik, vagy esetleg épp a feszültség miatt igyekszünk elkerülni azt. Ha a fentieket elfogadjuk, ez azt jelenti, hogy ezekben a helyzetekben a fizikai tapasztalás megvan, hiszen halljuk a zenét, és érezzük is, csakhogy ami a kettőt összekötné, az hiányzik: az pedig az, hogy értsük.

Zene, szöveg, történet – és a hallgató

Ha tehát zenét hallgatunk és az hat ránk, az feszültséget generál bennünk. Ez megjelenhet kérdések, izgalom, indulat, öröm formájában vagy más módokon. Az agyunk pedig úgy működik, hogy ha valami a számára feszültséget okoz, azzal addig foglalkozik, amíg meg nem ismeri, rá nem jön hogy mi az, és főleg hogy mi a kapcsolata vele. Vagyis egyszerűen meg akarjuk érteni a hatásokat, amik érnek bennünket.

Ha az F) kategóriát nézzük, egy olyan dalban, aminek értjük a szövegét, van benne történetet is, e kettő segítségével könnyen el tudjuk helyezni magunkat benne, viszonylag egyszerűen megérthetjük a kapcsolatunkat vele. Míg például az A) kategória esetében, amikor tisztán zenével találkozunk, sokkal nehezebb megtalálni, miért hat ránk, miért pont ez a dal és miért pont úgy, ahogy. A szöveg és a történet tehát sokszor kézenfekvő eszközök ahhoz, hogy megértsünk valamit a zene által magunkból. (Persze olykor előfordul, hogy éppen nincs összhangban a szöveg azzal, amit a dallam bennünk okoz, ebben az esetben a szöveg nehezítheti a dolgunkat.) Ha nincs se szöveg, se felfedezhető történet, úgy kevesebb a kapaszkodónk.

Mindezek alapján megmondható-e, hogy a zene fontosabb vagy a szöveg?

Általános válasz nem adható, hiszen mindig a hallgatótól függ, hogy abban a pillanatban éppen hogyan kapcsolódik az aktuálisan hallott zenével. Minden tapasztalás, minden zenehallgatás egyedi. Tőlünk függ, hogy mennyire engedjük hatni a zenét, mennyire akarunk könnyű vagy nehéz utat bejárni abban, hogy a zenehallgatás közben felfedezzünk valamit önmagunkból, a világgal való kapcsolatunkból. Ha mondjuk kikapcsolódni vágyunk, választhatunk valami ismerős dalt, ami kevésbé okoz feszültséget, vagy olyasmit, aminek egyértelmű szövege révén egyből érteni is tudjuk, miről szól, hamar megtaláljuk, mit jelent számunkra. De néha szeretünk mélyebbre menni, felkutatni a valóság mélyebb rétegeit, olyan dolgokra rálátást nyerni, amik szöveggel talán alig kifejezhetők. Ebben a kutatásban a szöveg inkább lehet zavaró, semmint kapaszkodó. Ez biztosan nehezebb út – és éppen emiatt gyakran nagyon izgalmas felfedezésekhez is vezethet.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!