Papageno Radio
Blogok Arcus Temporum 2021 Ránki Dezső és Klukon Edit szerkesztésében érkezik az Arcus Temporum

Ránki Dezső és Klukon Edit szerkesztésében érkezik az Arcus Temporum

Öt koncerten hallhatók Liszt Ferenc és Dukay Barnabás művei az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztiválon, amelyre augusztus 27. és 29. között várják a közönséget.

A rendezvény középpontjában Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága áll. Liszt olyan művei szólalnak meg, amelyek által a szervezők elsősorban a modern, újító oldaláról szeretnék megismertetni a közönséggel a zeneszerzőt.

Dejcsics Konrád bencés szerzetes, fesztiváligazgató a műsorban elmondta: a kortárssal és a klasszikus hagyománnyal szeretnének párbeszédet folytatni. „A pandémia után, azt éreztük, hogy a személyességet és a személyes találkozások erejét kell megmutatnunk, átélnünk” – tette hozzá.

Mint mondta, a fesztiválnak több pillére van, a zene, az irodalom és a spiritualitás. A rendezvény gerincét adó zenei programot Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművész állította össze. A Pannonhalmi Főapátság különleges tereiben öt koncerten hallhatók Liszt Ferenc és Dukay Barnabás művei: délelőtt a könyvtárban, délután pedig a bazilikában lesznek a koncertek. Lisztnek és Dukaynak zongoraművei hallhatók, valamint a bazilikában orgonaművek és kórusművek hangzanak el – tette hozzá.

Kiemelte: az irodalmi programok között Pilinszky János költő művészetét egy filmvetítéssel és egy összművészeti előadással idézik meg, továbbá Marno János költővel találkozhat a közönség. A fesztivál első napján nyílik meg Krajcsovics Éva festőművész kiállítása a bencés gimnázium galériájában, emellett a Főapátság Láthatatlan spektrumok című tárlatára is várják az érdeklődőket.

Arról is beszélt, hogy a fesztivál eseményei között az idén is szerepelnek a szerzetesek által vezetett spirituális programok, amelyek során, bebocsátást nyerve az apátság elzárt tereibe, a látogatók megismerhetik a bencés szerzetesek mindennapjait.

Mint elhangzott, a fesztiválprogram követi a Pannonhalmi Főapátság 2021-es témáját, amelyen az Emlékezet témaköréhez kapcsolódva fiatal bencés szerzetesek tartanak programokat. Kitértek arra, hogy a fesztivál neve időíveket jelent, amely kortárs szóalkotás, és arra utal, hogy a közösség visszatekint a múltba, hagyja magát inspirálni általa, de mindezt a kortárs művészet fényében, kortárs környezetben teszi.

Dejcsics Konrád arról beszélt, hogy a 2000-es évek elején, 17 évvel ezelőtt alapított fesztiválon az irodalom és a képzőművészet erőteljesebben jelenik meg és újítást jelent, hogy a spiritualitás, amely korábban is átszőtte a fesztivált, az ott élő 32 szerzetessel folytatható párbeszéddel még izgalmasabbá teszi a rendezvényt.

Az Arcus Temporum zenei művészeti vezetését vállaló Klukon Edit és Ránki Dezső mellett fiuk, Ránki Fülöp zongoraművész is fellép a fesztiválon, mellettük Lantos István, Nemes László Norbert, az Új Liszt Ferenc Kamarakórus, valamint Tabajdi Ádám is közreműködik az eseményen. Olyan fontos, de ritkán játszott Liszt-művek hangzanak el, mint például a Septem sacramenta, a Mise orgonára, a Requiem vagy a kórusművek többsége. A zárókoncert érdekessége, hogy Liszt Via crucisa mellett egy-egy Dukay-szólómű is elhangzik.

A fesztivál részletes programja az ide kattintva található meg.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!