Szerencsésnek mondhatja magát a magyar publikum: az elmúlt négy évtizedben rendszeressé vált budapesti vendégszerepléseinek köszönhetően figyelemmel kísérhette Riccardo Chailly rendkívüli karrierjét, így közelképet kaphatott arról, hogyan vált Claudio Abbado egykori asszisztense a világ egyik legfoglalkoztatottabb karmesterévé. Az olasz dirigens ezúttal – rendhagyó módon – mégsem Budapestre jön, hanem a milánói Scalába „viszi el” a közönséget, ahol az általa vezetett Filarmonica della Scala élén lép színpadra a Bartók Tavasz keretében Milánóból közvetített koncerten. Vele készült interjúnkban a nem megszokott körülmények közepette zajló munkáról, a „budapesti miliőről” és Bartókhoz fűződő viszonyáról is beszélt.
– Hogyan éli meg a koronavírus-járvány kezdete óta eltelt időszakot?
– Nehéz periódusban vagyunk, a Filarmonica della Scalával mégis igyekszünk előre tekinteni annak ellenére is, hogy nemrég fel kellett függesztenünk A hét halálos bűn című Kurt Weill-mű próbáit, mert több énekes is megfertőződött a vírussal. Nagy aggodalommal tölt el mindannyiunkat a járvány, amely Lombardiát igen súlyosan érinti. Otthonunk, Milánó hónapok óta a betegség által leginkább sújtott olasz városnak számít.
A cikk eredetileg a Bartók Tavasz Művészeti Hetek nyomtatott magazinjában jelent meg.
– Karmesterként milyen élmény egy élőben, de közönség nélkül közvetített koncertet vezényelni?
– Valahogy épp az hiányzik belőle, ami a zenélés lényegét adja: érzelmeket közvetítünk, amihez éreznünk kell a közönség reakcióit, az „adrenalint” a levegőben. Nézők nélkül egyetlen lehetőségünk marad: tökéletesen összpontosítani. Ami azt illeti, szerencsésnek mondhatom magam, mert a színpadon nem egyedül vagyok egy zongorával vagy hegedűvel, hanem élő muzsikusok alkotta zenekarral koncertezem. Szükségem van a színpadon a zenésztársaimra, ez legalább részben ellensúlyozza a közönség jelenlétének hiányát, ilyen rendkívüli körülmények között is.
A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek részletes programjáról a ide kattintva található további információ.
– Pótolhatják-e a koncertközvetítések a személyesen megtapasztalt zenei élményt? Ezek jelentenék esetleg a művészet győzelmét a pandémia felett?
– Győzelemről aligha beszélhetünk, inkább egyfajta alternatív megoldásról. A valódi győzelem az lesz, amikor az emberiség megnyeri a járvány elleni küzdelmet, addig azonban a technológia segíthet fenntartani a kapcsolatot a közönséggel. Ezt a megoldást időlegesnek, ugyanakkor sokkal jobbnak tartom, mint a némaságot.
Egy muzsikusnak zenélnie kell, nem választhatja a csendet!
– A Bartók Tavasz, Magyarország új nemzetközi művészeti fesztiválja is ilyen koncertközvetítésekkel debütál idén.
– Fontos, hogy Magyarország kihasználja ezt a lehetőséget. Ha Bayreuthban Wagner, Parmában Verdi, Pesaróban pedig Rossini nevét viseli egy-egy nagy zenei fesztivál, akkor nagyon is helyénvaló, hogy Budapesten is legyen egy Bartóknak szentelt rendezvénysorozat. Szerencsés az a város, amelyik ilyen „húzónévvel” rendelkezik, ha nevezhetem így Bartókot. Emlékszem az első, 1980-as budapesti fellépésemre, amikor 27 évesen az Operaházban Stravinsky Tavaszi áldozatát adtuk elő. Az első próbákat is fel tudom idézni, majd a pár nap múlva az Erkel Színházban adott koncertet is.
Jól emlékszem arra a felismerésre, amit a magyar muzsikusokkal kialakított kapcsolatomon keresztül sikerült leszűrnöm: hogy milyen fontos a zene ebben a városban.
Ezért is veszek részt nagy örömmel egy új, Bartóknak szentelt fesztivál indulásában. Egy rövid darabot, egy igazi kincset választottam tőle a programba: a Román népi táncokat. Ez a zseniális, csupán ötperces mű – amelyet Bartók igazán különlegesen hangszerelt meg – tele van örömmel.
– Ha végigtekintek eddigi felvételein, szembeötlő, hogy igen gazdag repertoárral rendelkezik Bachtól a kortársakig. Milyen hely jut benne Bartóknak?
– Az amszterdami Concertgebouw Zenekarral készítettem egy Bartók-lemezt, és mintegy nyolc-kilenc darabját vezénylem rendszeresen. Jelenleg egy remekműve, A fából faragott királyfi szvitváltozatát tanulom, amit a Filarmonica della Scalával jövőre tervezünk bemutatni. Amikor néhány éve a Lipcsei Gewandhaus Zenekarával léptem fel Budapesten, a feleségemmel meglátogattuk a Bartók Emlékházat, és Liszt dolgozószobáját is megnéztük a Régi Zeneakadémián. Meghatározó élmény zenészként felkeresni ezeket a helyszíneket, megtapasztalni azt a miliőt, amelyben ezek a nagy zeneszerzők komponáltak, és ezzel megalapozták a manapság világszerte ünnepelt magyar zenei hagyományt. Remélem, hamarosan újra lehetőségem lesz személyesen is eljutni Budapestre.
– Honnét ered az ötlet, hogy Bartók mellé Stravinsky-műveket választott?
– A koncertet nem sokkal Stravinsky halálának ötvenedik évfordulója előtt vesszük fel Milánóban. Emellett gyerekkorom óta erősen kötődöm a zenéjéhez: igen fiatalon, tizenhárom évesen kezdtem a vezénylést, és a két, kis zenekarra írt szvitjével nyílt meg előttem Stravinsky univerzuma, az utazás pedig azóta sem ért véget. A programban A katona története, valamint a Tavaszi áldozat szerepel tőle. Ez utóbbit – éppúgy, mint Bartóktól A csodálatos mandarint – olyan műnek tartom, amely alapjaiban változtatta meg a 20. századi zene fejlődését.
