Nem mindennapi eseménynek lehetünk most szemtanúi: április 6-án 20 órától az elmúlt évtized egyik legfontosabb jazzlemezeit elkészítő előadót hallhatjuk élőben a BMC-ben. A leginkább előremutató kortárs jazz-zenészek között számon tartott trombitás-énekes, Jaimie Branch személyes, politikus, szociálisan érzékeny, folyton új utakat kereső zenéje – amint 2017-es Fly or Die és 2019-es Fly or Die II: Bird Dogs of Paradise című csúcsalbumain is hallható – kulcsszerepet játszott abban, hogy a 2020-as évekre a jazz ismét szélesebb körben népszerű műfaj lett.
Jaimie Branch bostoni zenei tanulmányait követően fiatalkorának színhelyén, Chicagóban érett meghatározó muzsikussá, hogy később újra feltűnjön szülővárosában, New Yorkban is. A 2000-es évek közepétől rengeteg projektben és zenekarban vett részt, mire megérlelte annyira saját hangját, hogy a 2010-es évekre előálljon immár személyes produkciójával.
Az egyik legjelentősebb kortárs jazzkiadónál, az International Anthemnél megjelent albumaival nemcsak a lemezcég egyik zászlóvivője lett, de a teljes jazzszíntér egyik meghatározó alakja is. Nem túlzás állítani, hogy ő egy személyben az új chicagói iskola, a női együttesvezetők és a jazzt személyessé, karakteressé formáló zenészek egyik mintapéldája.
JÁRATLAN UTAKON
Jaimie Branch úgy lett a műfaj egyik kortárs kulcsfigurája, hogy az általa is hozott friss szemlélet általában is jellemzi a műfajt az elmúlt évtizedben. Nem elvitatva a 21. század első éveiben alkotók érdemeit, a jazz egyértelmű dimenzióváltáson esett át Kamasi Washington The Epic című tripla albumának megjelenésével. A 2015-ös kiadvány vízválasztó az előző évtized zenéjében, annak mainstream sikere után ismét sokkal nagyobb figyelem vetült a műfajra a szélesebb közönség irányából is, ami visszahatott a fejlődésére. A jazz ismét divatos lett a trendformáló fiatalok körében, a felbukkanó ifjú tehetségek pedig erre reagálva tették ismét izgalmasabbá, más műfajokkal – hiphoppal, soullal, posztrockkal – is kölcsönhatásba lépővé a zsánert. A Washington-féle spirituális jazz ismét jelentős áramlattá vált, és Amerikában chicagói, Angliában londoni központtal jöttek létre azok az alkotóbázisok, amelyek a trendeket szabják.
Chicagóban az International Anthem kiadó köré gyűltek össze a friss szemléletű előadók, és Makaya McCraven, Angel Bat Dawid vagy épp az Irreversible Entanglements mellett hamar Branch lett az egyik kiemelkedő művész ebben a körben. Chicagói és New Orleans-i elemeket keresztező, diadalmas megszólalású első albumával, a 2017-es Fly or Diejal nemcsak a térképre került fel, de ki is jelölte azon saját territóriumát. Ez a terület a trombita, cselló, bőgő, dob összetételű alapkvartett néha gitárral, máskor fúvósokkal kiegészített szokatlan felállását jelenti könnyen megszokható, „bólogatós ritmusú”, csúcspontokkal bőven körbevett zenei nyelvvel, hol bluesos, hol nyugat-afrikai ízekkel.
RENDHAGYÓ VOKALISTA
Branch abban sem a szokványos utat járja, hogy saját trombitajátéka a nevével fémjelzett szólómunkásságában sem kap kiemeltebb szerepet, mint a teljes zenekari megszólalás. Játékára mások mellett Don Cherry, Axel Dörner, Dave Douglas volt nagy hatással, de rokonság fedezhető fel olyan északi trombitáslegendákkal is, mint Nils Petter Molvær vagy Arve Henriksen. Fiatal korában a kollaborációk nagy híveként számos formációban megfordult (Keefe Jackson’s Project Project, New Fracture Quartet, Galactic Unity Ensemble), majd olyan popzenei produkciókban is közreműködött, ahol jazzes attitűdjére és érzékeny játékára volt szükség. Az olyan nagynevű, kísérletező produkciókkal, mint a TV On The Radióval, a Spoonnal vagy a Belle Orchestre-rel közös zenei kalandok aztán az ő stílusára is visszahatottak.
Második albumára már énekkel is megfejelte a hangzást, igaz, csak két dalban, de azokban
a műfajban egészen szokatlan módon, szinte már punkos, Patti Smith-t megidéző vehemenciával. A kortársak közül az Irreversible Entanglementsben közreműködő spoken word művész, Moor Mother szenvedélyességét lehetne párhuzamban állítani azzal az atipikus attitűddel, amely Branch vokális előadását jellemzi. Ehhez pedig még hozzávehetjük azt, hogy az elmúlt években örvendetes módon egyre több női zenekarvezető emelkedik ki a jazzben is, elég csak Mary Halvorson, Matana Roberts vagy Esperanza Spalding nevét említeni – berobbanásával közéjük emelkedett Branch is, ez a rendhagyó jazzénekes, aki tipikusan a nagy újítók útját járja.
ÉRZÉKENYSÉGRE HANGOLVA
Amiben még kitűnik Jaimie Branch – szintén Kamasi Washingtonhoz köthető vonás – a személyesség térnyerése a jazzben, így a zenei témaválasztásban is. Az inkább improvizációkra építő első lemez után Branch a 2019-es Fly or Die II: Bird Dogs of Paradise című folytatásban még kísérletezőbb irányt vett. Megszólalása sötétebbé, ugyanakkor még inkább magával ragadóvá, változatosabbá vált. Az eszement lüktetés, az album hullámzó
felépítése, illetve a szociálisan és politikailag érzékeny témák hangsúlyosabb beemelése igazán karakteres albumot eredményezett, amely élesen reagál a jelenkori közhangulatra – és ily módon is elősegíti, hogy a jazz ismét nagyobb teret nyerjen a mainstream zenében. Branch tehát egy igazán „aktuális” előadó, akit eddigi legjobb pillanatában láthatunk, azzal a remek zenekarral, amellyel legutóbbi lemezét is készítette. Chad Taylor dobos önmagában is igen kiemelkedő és nagynevű zenész, de a chicagói jazz- és undergroundkörökben nagyra tartott Jason Ajemian bőgős és a fiatalabb Lester St. Louis csellós szintén tökéletesen egészíti ki Jaimie Branch trombitajátékát, amit egyszer élőben is hallani kell – ennél jobb alkalom nem is lehetne rá.
A Bartók Tavasz programjairól bővebben ide kattintva lehet olvasni.