Felföldi Anikó (1938. április 28. – 2020. január 7.) a magyar zenés színjátszás történetének kiemelkedő alakja. A Fortepanon található képekkel és korabeli lapokból vett idézetekkel emlékezünk rá.
„A versenyzők: háromszázhetven induló közül húszan jutotték. a döntőbe. Valamennyien kedves, bájos teremtések, a világhírű szép pesti nők kis tarka csokra. A zsűri elnöke Pátzay Pál, Kossuth-díjas szobrászművész. Tagjai: filmrendező, grafikus, újságírók, kozmetikusok és egyéb szakértők hada. Sokkal nehezebb dolguk volt, mint a versenyzőknek, ne irigyelje őket senki. A közönség minden dicséretet megérdemel. Az első nap csaknem egy órát várt szaladó esőben, hogy megtudja, ki jutott be a húszas döntőbe. S a második nap, ahol nem értett egyet a zsűri döntésével, ott tiltakozott, zajongott, harcolt jelöltjéért. De most már, hogy elülték a verseny pillanatnyi izgalmai, mindannyian nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a szépek között is a legszebbék győztek.”
Így számolt be a Film Színház Muzsika 1957. augusztus 23-i száma az Állatkertben tartott Budapest Szépe választásról, ahol az akkor már színházba és modellkedésbe is belekóstoló Felföldi Anikó 3. helyezést ért el. Pátzay mellett olyan művészek ültek a zsűriben, mint Fejér István, a Vidám Színpad akkori igazgatója, Radó Vilmos, a kecskeméti színigazgató, Ráday Imre színművész és Rotschild Klára divattervező.
„Azt emelték ki – emlékezett vissza évekkel később Felföldi Anikó –, hogy amikor kijöttem a színpadra, rám kellett figyelni az egyéniségem miatt, és hogy milyen erős kisugárzásom van. Ráday megkérdezte, nem akarok-e színésznő lenni, Fejér István pedig felajánlotta, hogyha egyszer színházhoz akarok kerülni, feltétlenül keressem meg.”
Nem sokkal később érkezett egy távirat Kecskemétről: bemutatnak egy új darabot, aminek az lesz a címe, hogy A Balaton szépe, az alkotók: Abay Pál, Csorba István, Rákosi János, Horváth Jenő. A színház igazgatója azt szerette volna, hogy eljátssza a címszerepet, hiszen amellett, hogy a szépségverseny miatt hiteles lenne benne, már némi színpadi gyakorlata is volt. Aztán – ezt is megírta az újság – Krencsey Marianne 50 előadásra leszerződött Kecskemétre, neki pedig maradt a második szereposztás. (És további más szerepek.)
Próbálkozott a színművészeti főiskolával, harmadrostáig jutott, de nem vették fel, mert a vizsgabizottság elnöke, a főiskola vezetője úgy vélte, az ő fazonjára (értsd: nem munkás-paraszt típusra) az elkövetkezendő 20 évben nem lesz szükség. Az A kategóriás táncdalénekesi működési engedély és a sanzonstúdió, valamint a Nemzeti Színház stúdiója megfelelő alapot adott a Vidám Színpadhoz, és ahhoz hogy a sikertelen felvételi után négy évvel az őt elutasítót meghívta egy olyan előadásra, ráadásul az első sorba szóló jeggyel, amelyben abszolút főszerepet játszott. „Elég volt ez elégtételnek” – nyilatkozta magától értetődő, okos eleganciával, soha ki nem mondva Simon Zsuzsa nevét.
1966-tól lett a Fővárosi, majd Budapesti Operettszínház tagja, a Film Színház Muzsika híréből tudta meg a közönség, hogy a Tigris a garázsban című zenés játékban mutatkozik be a két új tag, Medgyesi Mária és Felföldi Anikó. Akkoriban már műsorra kerültek musicalek is, emlékezetes beugrása volt 1969-ben a West Side Story Anitája, amit három nap alatt kellett megtanulnia.
Aztán jött a külföld. A Bál a Savoyban trieszti előadásai, amelyekre maga Bársony Rózsi választotta őt ki. A sikerszéria évekig és nem csupán a tengerparti városban tartott. Ráadásul az egyik előadásra betévedt egy német vendég, aki felfigyelt a Daisy Parkert alakító magyar primadonnára, és filmet készített róla a nyugat-berlini televízió számára. A Brandenburgi kapu másik oldalán is gyakori vendég volt, az NDK televíziója több musicalt vett föl vele, köztük a My Fair Ladyt vagy az Annie Get Your Gun-t, de volt partnere Gojko Miticnek is az Indián szerelmi dal című musicalben.
Játszott filmekben (nem sokban de nem rajta múlt), vannak tévéfelvételei, és haláláig láthattuk őt színpadon, de ha csak a napi- vagy szaklapok kritikáiból szeretnénk megrajzolni Felföldi Anikó színpadi alakját, megfogalmazni színészetének lényegét, nagy bajban lennénk. Az első kritikai megjegyzést a Bartók Színpad Pesti Körhinta című, 1961-es kabarérevüjének kapcsán találjuk (ebben olyan művészek léptek fel, mint Agárdi Gábor, Bodrogi Gyula, Fónay Márta, Kálmán György vagy Törőcsik Mari): Felföldi Anikó temperamentumát emelte ki a Film Színház Muzsika munkatársa. Ugyanebben az évben egy Magyarország-ismereti televíziós vetélkedőről olvashatjuk a Magyar Nemzetben: „A rejtvények nem túl nehezek, de elég izgalmasak. Kalmár András és Czabarka György filmriportjai, Felföldi Anikó vonzó mosolyának segítségével, a nézőt is találgatásra, vetélkedésre serkentik.” A Vidám Színpad ifjúsági kabaréjában a legjobb színészi alakítások közé teszik a kamaszos bájjal hitelesítve előadott sanzont.
A következő évtizedek… Hagyjuk, elég annyi, hogy méltatlanul kevésszer írtunk arról, hogyan játszott. Pedig vibrált a színpad, ha ő állt rajta. Nem csupán a már említett elképesztő eleganciája, a frivol humora, a temperamentuma vagy az elképesztő tánckultúrája tette őt egyedivé, hanem az nagyon is kortárs színjátszás – sőt: önreflexióra és groteszkre való érzék –, ami a zenés műfajban gyakran hiánynak számított.
Megkapta a Jászai-díjat, az érdemes művész kitüntetést, a Színház- és Filmművészeti Főiskola díszoklevelet állított ki neki. Az Operettszínháznak örökös tagja és életműdíjasa volt. Az Amerikai komédiában játszott Mrs Irene Roe – a színlap szerint: fékezhetetlen életkedvű asszony – kifejezetten neki és rá készült. 80. születésnapját 2018-ban ezzel az előadással (természetesen nem mindennapi körülmények között) ünnepelték.
A lexikonokban a szerepei mellett számon fogják azt is tartani, hogy a MASZK Országos Színészegyesület elnökségi tagja volt, színitanodákban vizsgáztatott, több alkalommal zsűrizett a POSZT-on, és részt vett az Előadói Jogvédő Iroda segélyezési munkájában is, a kis színesekben megtalálhatjuk, hogy szertornász válogatott volt, imádott síelni és vitorlázni.
Gyakran kérdezték tőle, miért nem ment el. „A pálya íve úgy stimmel, ahogy kell” – mondta egy interjúban, úgy, ahogy azt csak egy magával rendben levő, okos színésznő tudja mondani. (És az okosságot szó szerint is érthetjük, hiszen merő kedvtelésből, érdeklődésből, csak a maga örömére elvégezte az esztétika-filozófia szakot is.) A közönségre fogta. Ránk.
