„Azért jöttem én színésznek, mert érzelmileg olyan feltöltött lettem” – fogalmazott Szirtes Ádám, aki 1925. február 10-én született Tápiósápon, és 1989. július 27-én hunyt el Budapesten. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész nevét az 1948-as, még színművészeti főiskolásként forgatott Talpalatnyi föld című film tette ismertté.
Életünk, életem! című, lánya, Szirtes Ági visszaemlékezése szerint már a hetvenes évek végén elkezdett, de befejezetlenül maradt, végül 1998-ban posztumusz, Závada Pál által szerkesztett önéletrajzában így beszélt szülőföldjéről:
„olyan ez a vidék, amilyen én is vagyok. Szürke, nem különleges. Szlovákokat telepítettek ide, valamikor ők tették termőfölddé ezt a homokos tájat. En félig szlovák, félig magyar vagyok”. A „nyomornak egy mély lépcsőfokán” élt gyerekként. „Tizenkét évesen summás leltem, annak minden keservével. Mondtam is egyszer Illyésnek: – Gyula! Ez nem így volt, ahogy te írod a Puszták népében! Mi nem énekeltünk.
Tetvesek és éhesek voltunk, juhhodályban laktunk, sok volt közöttünk a beteg. A béresek közelébe nem is engedlek. Azok fizetést kaptak, lakásuk volt, ennivalójuk. Hogy van akkor ez? Azt mondta, hogy ófrancia műveltségen nőtt fel, és belecsempészte a francia humort. De hát akkor az igazságot ki írja meg? Nem azt mondta, hogy gyere el, mondd el, hanem azt, hogy: – Majd te megírod.”
1961, Kállai Ferenc és Szirtes Ádám színművészek, közöttük Darvas József író – – forrás: Fortepan, adományozó: Kotnyek Antal
Szíjgyártó- és bőröndösinas lett belőle Pesten, aztán jött a háború, és hazament. „Irtó jól tudsz kapálni, irtó jól tudsz focizni, de még jobban tudsz bolondozni” – mondta neki a háború után egy falubelije, így indult az apai ellenkezés ellenére a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Nehezen találta meg az épületet, nehezen vették fel, és kezdetben nem tűnt úgy, hogy alkalmas lenne a pályára. Tanárai mégis láttak benne valamit, kapott fél év próbaidőt, hogy finomodjon. Munkás-paraszt származásúként nem volt egyedül, nem csupán ő beszélt tájszólással, nem csupán ő nem tudta, mi az a violinkulcs. Másodéves volt, amikor Bán Frigyes kiválasztotta a Talpalatnyi föld férfi főszerepére. Piros Góz Jóska karaktere különösen közel állt hozzá: „Góz Jóska az életem egy darabja. Azt szeretem benne, hogy tüzes, harmatos ember, talán azért, mert én is harmatos fiatal voltam.”
1965, Gyulai Várszínház, Szirtes Ádám és Szoboszlay Sándor színművészek, Sárközi György: Dózsa című drámájának próbája – forrás: Fortepan, adományozó: Kotnyek Antal
A főiskola elvégzése után 1950-től egy-egy évadot töltött a Bányász és a Honvéd Színházban, majd Néphadsereg Színházában. 1952-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1957-től a Nemzeti Színház, 1974-től a győri Kisfaludy Színház, 1976-tól 1985-ig a Thália Színház tagja volt, de nyugalomba vonulása után is folyamatosan játszott. Színpadon volt Zuboly, Balga, Tiborc és Petur bán, pályája azonban a filmen teljesedett ki.
1972, az MTV stúdiója, Vaszilij Suksin novellájából készült Egy nap tavasz című tévéfilm forgatása. Szirtes Ádám és Balogh Zsuzsa színművészek – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
A sematikus karaktereket is átlelkesítette valamiféle őszinte daccal, különleges emberábrázoló képességéről olyan filmekben győződhetünk meg, mint a Föltámadott a tenger, a Simon Menyhért születése, a Körhinta, a Katonazene, a Húsz óra, a Hideg napok, az Árvácska, a Tiszta Amerika vagy az Álombrigád. Ablonczy László 1988-ban azt írta róla a Film Színház Muzsikában: „Szirtes Ádám történelmünk és jelenidejűségünk legendáriumát teremtette meg szerepeivel. Bakon ülő szerelmes szívű legény; világháborút járt összeroppant katona, igazáért harcoló közügyi ember; járt mezítláb és csizmában, viselt bakancsot és félcipőt. Szirtes Ádám azért nagy művész, mert nemcsak a saját hovatartozandóságából építkezik. (…) Szirtes Ádám szerepeiben megélt sorsa a mi életünk is.”
„Hát hányféle ember is vagyok én? Sokféle ember… Szerintem hetvenféle vagyok. Nehéz ember vagyok. És rafinált ember is. Ezt a pályát nem lehet csak teli szívvel csinálni, rafináltan is kell” – fogalmazott Szirtes Ádám egy nagyinterjúban, pedig semmi nem ált tőle távolabb, mint a rafináltság.
