Papageno Radio
Blogok Caruso blog Ötven éve hunyt el Laczó István

Ötven éve hunyt el Laczó István

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Néhány napja kis társaság verődött össze a csöndes XI. kerületi Vincellér utca egyik nagypolgári villája előtt, hogy megemlékezzen az éppen ötven éve elhunyt kiváló hőstenorról, Laczó Istvánról. Fél évszázad nagy idő, s nyilván nem sokan maradtak, akik még színpadon láthatták a művészt. Gondos kezeknek hála, emléke mégis felidézhető. Laczó István késői pályakezdése és korai, kényszerű visszavonulása miatt még egy negyedévszázadot sem töltött a pesti operaszínpadon. Az 1904-ben született művész először építészmérnökként diplomázott, hangját csak később fedezték fel. A Zeneakadémiát két év alatt végezte el dr. Székelyhidy Ferenc növendékeként, majd 1935-ben – már harminc év felett – debütált az Operaházban, egyből főszerepben, Cavaradossiként. Egy évig állandó vendég, majd 1963-ig a színház tagja. Noha az első évadjában néhány apróbb feladatot is rábíznak, már ekkor bemutatkozhat a Bajazzókban. Ezekben az években a hőstenor szerepeket egyedül Halmos János énekelte, így nem csoda, hogy a hatalmas, olasz matériával rendelkező Laczónak évi több főszerepet tanítottak be. Igen gyorsan birtokba vette Don José, Hunyadi László, Bánk bán, Asszád, Turiddu, Enzo Grimaldi, Pinkerton, Kalaf, Arnold, A mantuai herceg, Don Alvaro, Radames, és végül Otello szólamát. Külföldön is felfigyeltek a kivételes hanganyagú magyar tenoristára, Párizs, Rio de Janeiro, Torino, Milánó és Nápoly karrierjének főbb állomásai. A dél-olasz városban Kalafot énekelt egy pályakezdő szoprán, bizonyos Maria Callas partnereként.

Lehetne feljebb, de a politika közbeszól a Laczó család életébe (feleségét, Zsögön Lenke szopránt Kolozsvárott ismerte meg, 1941-ben). Nápolyból hazajönnek ellenőrizni a Vinczellér utcai ház tetejét, amikor rájuk záródott a vasfüggöny. Hiába a számos kiváló külföldi szerződés, az 1950-es években – többekhez hasonlóan – Laczó Istvánnak is a Gördülő Operával való vonatozás jelentette a turnét. Káprázatos hangját huzatos vidéki művelődési házakban ontotta. Valószínűleg az eltékozolt éveknek és a bezártságnak tudható be a pályafutás lezárása. Laczó István művészetét két szóval lehetne jellemezni: hang és temperamentum. A 20. század egyik legcsodálatosabb magyar vocéja egy elképesztő színpadi indulatoktól megszállott emberből szárnyalt. Beleélő-képessége, mely nyilván hozzásegítette hangja áradásához ahhoz, legendás volt. Előadások alatti gyilkos indulatai valódiak voltak, partnerei – Neddák és Desdemonák – olykor valóban az életükért küzdöttek. Ugyanakkor – nyilván főleg az utolsó években – nem mindig nyújtott üzembiztos teljesítményt. Akadtak gyengébben sikerült, magas C mentes estéi, de sűrűn előfordult, hogy többször is megismételte a Trubadúr Strettáját. Olyan művész volt, akiért mindig lehetett izgulni, aki mindig a nézők adrenalin-szintjével játszott. Ritka az a magyar énekes, aki elsősorban hangi kvalitásával hódít. Laczó István ilyen volt.
Mi marad egy művészből halála után ötven évvel? Laczó István azon kevesek közé tartozik, akinek emlékezetét gondosan őrzik. Néhány évvel ezelőtt a nagy hangok barátja, Szomolányi István áldozatos munkával összegyűjtött egy cd-re való anyagot a Laczó család hangfelvételéből. Igen, a családéból, hiszen Zsögön Lenkének is maradt fenn néhány lemeze, sőt lányuk, Ildikó is nagyon szép európai szoprán karriert futott be néhány évi operaházi működés után. Laczó Istvánnal sem bánt kegyesen a magyar hanglemezgyártás, alig rögzítettek vele valamit. A művész azonban előrelátó volt, és fiával felvetetett néhány élő előadást az 1960-as évek elején. El lehet képzelni, mekkora vállalkozás volt akkoriban meghúzódni valahol egy szalagos magnóval! Mindenesetre a családi kincsek mára mindenki számára elérhetőek, s cd által az utókor is megérthet valamit Laczó István páratlan hangjából. Az emlékezés másik formáját választotta a Münchenben élő Ildikó, amikor a családi házból (illetve annak az állam által meghagyott földszintjéből) egyfajta magán lakásmúzeumot rendezett be. Úgy tűnik, a mérnöki diploma nem lehetetett hiábavaló, hiszen Laczó István irigylésre méltó precizitással gyűjtötte karrierje anyagait. Most pedig a nagypolgári ízléssel felújított házban rendben várja a hazalátogató gyerekeket, Ildikót és Istvánt szüleik bőrbe kötött kritikagyűjteménye, festményei, bekeretezett fotói, plakátjai. Bárcsak több művészünk emlékét ápolnák hasonló gondossággal!
Fotók: Operaház Archívum

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X