Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Arany mezők

Arany mezők

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Staatsballett Berlin speciális helyzetben van Európa táncegyüttesei között, hiszen, amíg a nagyváros három önálló operatársulattal rendelkezik, mindhárom színház balett-repertoárját egyetlen társulat látja el. Az együttest hetvenhét balettművész (tizenhárom első magántáncos, ugyanannyi magántáncos, tizenhat címzetes magántáncos, egy karaktertáncos, és harmincöt kartáncos) alkotja, valamit harmincegy fős személyzet, az intendánstól a dramaturgokon és zongorakísérőkön át a masszőrig. Az idei évadban százharmincegy előadást tartanak, a négy premier mellett tíz repertoárdarabbal, melyből kettőt kimondottan gyermekelőadásnak hirdetnek. A világhírű táncos, Vladimir Malakhov 2002 óta vezeti a Staatsoper Unter den Linden együtteset, két évvel később olvasztották egybe a három színház társulatát. A repertoár kialakításánál gondosan ügyel az egyensúlyra, hogy minden közönségréteg megkapja a számára érdekes produkciókat. Egy olyan társulat, melynek százharminc előadáson kell teltházat produkálni, nem kísérletezhet felelőtlenül. A kiváló együttes műsorán tart ritkaságszámba menő felújított klasszikus nagybaletteket (Esmeralda, A péri), és számos kortárs alkotó is örömmel dolgozik velük (példa erre a dvd-n is hozzáférhető Caravaggio, Mauro Bignozetti táncműve). Az idei évad premierjei, egy modern-est: Nacho Duato, William Forsythe és Marco Goecke egyfelvonásosai, Heinz Spoerli Peer Gyntje, John Cranko Rómeó és Júliája, végül Itzik Gaili: The Open Square című Berlin számára készülő világpremierje.

November 18-án mutatták be Heinz Spoerli Peer Gyntjét, amelyet a népszerű svájci koreográfus Grieg kísérőzenéjére alkotott. A most hetvenegy éves művész 1967 óta koreografál, 1996 és 2011 nyara között megingathatatlanul vezette a zürichi Opera balettegyüttesét. Spoerli korunk egyik legtermékenyebb alkotója, volt olyan szezon, amikor öt-hat különböző hosszúságú táncművel is jelentkezett. Ha ezt megszorozzuk az elmúlt negyvennégy évvel, el tudjuk képzelni, hogy nem igen akad a balett- és a zeneirodalomnak olyan műve, amelyet ne állított volna színpadra. Finom jelzés lehet a mennyiség-minőség arányára, hogy koreográfiái ma Svájcon kívül kevés színházban tekinthetők meg. A Peer Gynt premierje 2007 novemberében volt Zürichben, Berlinbe gyakorlatilag változatás nélkül érkezett a darab. Spoerli sosem korszakalkotó stílusáról, vagy egyedi lépésanyagáról volt nevezetes, sokkal inkább a körítésről, mellyel ezek hiányát ellensúlyozta. A Peer Gyntben is ezek a megoldások jutnak utólag az ember eszébe, míg magukra a táncokra alig emlékszik. Nem derül ki, hogy mi vonzotta az alkotót a műhöz, mit akart kifejezni, vagy elmesélni vele. Látványos két és fél óra, amely nem rendít meg, nem mond semmi olyan pluszt, amit Ibsen, vagy Grieg ne ábrázolt volna. Mégis egyfajta kellemes érzéssel jövünk ki a színházból, mint egy bécsi kávéházból, ahol ittunk egy nagyszerű cappuccinót, de azért pontosan érezzük, hogy sosem térünk oda vissza. Spoerli három dologgal nyer: a rafinált látványvilággal, a kellemes színházzal és a berlini premier-szereposztással. A Peer színpadán ugyanis minden előfordul, ami szem-szájnak ingere. Ízléses népi tánc, vad hegyimanók és jól öltözött csáblányok, betolható tükrök, húszméteres (funkciótan) neoncsövek és egy hatalmas gabonamező, mely főhős gazdagságát hivatott szimbolizálni. Gyönyörű kép és életveszélyes mutatvány majd’ egy felvonást az arany mezőben játszani, fetrengeni, balettozni. Ahol a tánc kevés, megjelennek az énekesek és Peer prózai alteregója, egy saját útját szintén végigjáró színész, Sebastien Hülk személyében. A főhős két énje egymástól függetlenül létezik, mozog a színpadon, néha összeforrnak, s néha reflektálnak egymásra. A miértre nincs válasz.

- hirdetés -

A címszerepet az intendáns, Vladimir Malakhov magára osztotta. Mint az együttes vezetőjének, és húzónevének természetesen joga van saját magának baletteket vásárolni. A negyvenhárom éves világsztár még mindig irigylésre méltó kondícióban van, amikor színpadra lép, ma sem lehet mást nézni rajta kívül. Noha majdnem végig jelen van a darabban, Spoerli azért kíméletesen bánik a lépésanyagával. Peer szerepe jól áll neki, a darab kezdetén is hihető az álmodozó fiú, aki a világ ura lesz, majd elveszett vándor. Az előadás másik csodája Nadja Saidakova, aki Solvejg hálátlan szerepét táncolta kifinomult lírával és végtelen tisztasággal. Az együttes sztárja, Polina Semionova Anitraként csak egy rövid csábtáncban csillogtathatta meg tudását. Az est leghangosabb sikerét Dinu Tamazlacaru aratta le, akinek a Manókirály karakterszerepében nem csak a technikai akadályokat, de olykor a gravitációt is sikerült legyőznie.
Túlzás lenne azt mondani, hogy a Peer Gynttel értékes darab került a Staatsballett repertoárjára. Legjobb esetben is csak egy látványos színfolt az együttes palettáján. A berlini közönség látszólag hálás volt kedvenceinek és elégedetten távozott. Ha ez a feltétele annak, hogy máskor is eljöjjenek, és például egy kortárs estet is megtöltsenek, megérte a befektetés. 

Előző cikkErkel 100
Következő cikkVeszedelem az Operában

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X