Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso E. T. A. Hoffmann: Diótörő és Egérkirály III.

E. T. A. Hoffmann: Diótörő és Egérkirály III.

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

5. Az ütközet
– Verd a díszindulót, hűséges Tamburásom! – kiáltotta harsányan Diótörő, és a Tamburás úgy pergette dobját, hogy a szekrény törött üvegtáblái mind beleremegtek. Bent pedig nagy recsegve-ropogva minden skatulya teteje fölnyílott. Kiugrottak a katonák, Frici hadserege, és az alsó polcon tündökletes csapatba sorakoztak.
Diótörő föl-alá lépkedett, és lelkesítette hadseregeit:
– Kutyafékomadta – kiáltott hirtelen -, egy trombitást se látok! – S Pantalonéhoz fordult, aki kissé sápadtan állt, és hosszú álla mintha vacogott volna.

– Tábornok – szólt Diótörő ünnepélyesen -, ismerem vitézségét és tapasztaltságát. Önre bízom egész lovasságomat és a tüzérség parancsnokságát is. Lóra nincs szüksége önnek, elég hosszú a lába, s tűrhetően üget is velük. Teljesítse tehát feladatát. Most a gyors és határozott döntés a fontos, figyeljen a kedvező pillanatra.
Pantalone hosszú, vékony ujját azonnal a szájához illesztette, és olyan fülrepesztőt füttyentett, mintha száz trombitácskát fúttak volna meg.
Erre a szekrényből nyerítés hallatszott és dobogás, majd Frici vértesei, a dragonyosok, de elsősorban a vadonatúj huszárok nyomultak elő. Egykettőre lenn voltak a padlón. Ezred után ezred lépkedett el Diótörő előtt, repkedő zászlókkal. Zengő muzsikára a szoba padlóján vonalban sorakoztak. Előttük nagy csörömpöléssel ágyúk vonultak tüzérekkel, s csakhamar megdördültek: bum-bum! Cukorborsószemek csaptak az egerek sűrű tömege közé. Különösen egy nehézüteg okozott veszteséget, mert a mama zsámolyáról – pum-pum – szakadatlan tűzben tartotta az egereket.
Az egerek mindamellett közelebb nyomultak, sőt néhány ágyút is el tudtak söpörni, de a prr-prr-prr nem szűnt meg, s Marika alig látta, mi is történik a sűrű füstben.
Annyi bizonyos: mind a két ellenfél a legelkeseredettebben küzdött, s a győzelem sokáig ingadozott ide-oda. Az egerek mind nagyobb tömeget vetettek harcba, és ügyesen hajított ezüstlabdacsaik be-becsaptak az üvegszekrénybe is.
Klárika és Makrancos kétségbeesett. Szaladgáltak, tördelték kezüket.
– Ifjúságom virágában lesz végem! – rikoltozott Klárika. – Nekem, aki a legszebb baba vagyok!
– Hát ezért vigyáztam magamra annyira – jajongott Makrancos -, hogy e négy fal között pusztuljak el?
Aztán egymás nyakába borultak, és úgy bőgtek, hogy még az iszonyú lármában is hallani lehetett. Mert arról a színjátékról, ami most kezdődött, alig lehet fogalmad, olvasóm.
Tomboló prr-prr, puff-piff, katarak-katarak-bum, burum, bum-burum-bum! kavargott; az Egérkirály, az egerek vinnyogtak, s közben Diótörő hatalmas hangja hallatszott, amint hasznos parancsokat oszt, és hol itt, hol ott lehetett látni a tűzben álló zászlóaljak közt!
Pantalonénak néhány ragyogó lovastámadása dicsőséget szerzett, de Frici huszárait az egértüzérség bűzgolyóbisokkal hajigálta meg, ezért a huszárok nem mertek rohamozni. Pantalone parancsa szerint balra kanyarodtak, s a parancsnok is így tett: vértesei és dragonyosai, egyszóval mind balra kanyarodtak, s ezen az úton végül hazalógtak.
Így került veszélybe a zsámolyra állított üteg, s így törhetett elő csakhamar egy nagy csapat egér, akik olyan hevesen rohamoztak, hogy a zsámoly fölfordult ágyústul, tüzérestül.
Diótörő megdöbbent ezen; parancsot adott a jobbszárnynak a visszavonulásra.
Tudod, olvasóm, ez majdnem annyit jelent, mint megszaladni, de fordítsd el szemed, és tekints a balszárnyra, ahol még minden jól áll, ahol hadvezérnek és hadseregének van még reménysége!
A leghevesebb harc közben a komód alatt az egérlovasság titokban fölfejlődött, s iszonyú, dühödt, hangos cincogással Diótörőék balszárnyára támadt.
Óvatosan, a szekrény peremén áthatolva, két kínai császár vezetésével fölvonult a mézesbáb-hadsereg.
Ezek a bátor, pompás csapatok, amelyek számos kertészből, harlekinből, tigrisből és oroszlánból álltak, higgadtan, bátran, kitartóan küzdöttek. Hősiességük már-már elragadta az ellenségtől a biztos fölényt, amikor egy vakmerő egér merészen előrohant és leharapta az egyik kínai császár cifra fejét. Ezáltal rés támadt, az ellenség benyomult, és csakhamar az egész zászlóalj szétmorzsolódott. De ez a nemtelen tett kárukra szolgált, ugyanis midőn egy vérszomjas egér vitéz ellenfele hasába harapott, a nyomtatott feliratlapocska torkán akadt, s abban a pillanatban vége lett.
De mit segített ez Diótörő visszavonuló, egyre hátráló s egyre több főt veszítő hadseregén? A szerencsétlen parancsnok már csak maroknyi csapat élén küzdött az üvegszekrény előtt.
– A tartalékokat! Pantalone! Buffo! Tamburás! Hol vagytok?! – kiáltozott és reménykedett, hogy újabb segédcsapatok jönnek a szekrényből.
Elő is botladozott néhány mézeskalács emberke, asszonyka, aranyarccal, kalpaggal, sisakkal, de olyan ügyetlenül vagdalkoztak maguk körül, hogy az ellenségből senkit sem találtak el, ellenben Diótörő fejéről majd leverték apró sapkácskáját. Az ellenség már körül is fogta őt. A helyzete szorongatottá vált. Át akart a szekrény peremén ugrani, de lába túlságosan rövidnek bizonyult, Klárika és Makrancos sem segíthettek, mert ájultan hevertek. Huszárok, dragonyosok ugrattak mellette, s ő kétségbeesetten kiáltotta:
– Lovat, lovat! Egy országot egy lóért! Ebben a pillanatban két ellenséges harcos famentéjénél megragadta.
Egérkirály, hét torkából üvöltve diadalt, feléje rohant.
Marika nem tudta magát tovább türtőztetni.
– Ó, szegény Diótörőm! Szegény Diótörőm! – jajdult föl, s maga sem tudva, mit tesz, lekapta bal lábáról cipellőjét, s az egérhad kellős közepébe dobta, egyenesen Egérkirály felé.
Egy szempillantás alatt a csatatér szétrebbent, s ugyanakkor Marika még szúrósabb fájdalmat érzett a bal karjában, mint előbb.
Ezután már semmit se látott, hallott.
 
6.
A betegség
Amikor Marika fölébredt mély álmából, ágyacskáján feküdt.
A nap sugarasan ragyogott be a jégvirágos ablakon át.
Ágya szélén idegen ember ült, kis idő múltán fölismerte: Wendelstern sebész, aki halkan mondta:
– Fölébredt.
Anya is odalépett. Aggodalmas, fürkésző szemmel nézte.
– Ó, kedves anyuskám – suttogott Marika. – Elfutottak-e mind a csúnya egerek? Megmenekült-e a drága Diótörő?
– Csacsiságot beszélsz! – felelte anya. – Mi bajuk lenne Diótörővel az egereknek? De temiattad sok-sok aggodalmunk volt… Ezért nem jó, ha önfejűek vagytok, és nem hallgattok a szülői szóra. Tegnap éjjel a babákkal játszottál, elálmosodtál, vagy valami egér ijeszthetett meg, noha különben nincs egér a házban… Elég az hozzá, hogy a könyököddel betaszítottad a szekrény üvegét, és olyan mélyen vágtál a karodba, hogy Wendelstern úr kellett kiszedje az üvegszilánkokat a sebből. Hála istennek, éjfélkor felébredtem, s minthogy nem láttalak, a nappaliba mentem. Ott feküdtél eszméletlenül, a karodból meg csak úgy dőlt a vér. Magam is csaknem elájultam ijedtemben. Ott feküdtél a földön, körülötted elszórva Frici csomó ólomkatonája, sok más bábu, széttört alakok. Mézeskalács emberkék, s Diótörő ott hevert a vérző karodon, nem messze tőled meg a bal cipőd.
– Ó, anyuskám – szakította félbe a kislány. – Látod, ezek az egérharc nyomai. Azért is ijedtem meg úgy, mert az egerek foglyul akarták ejteni Diótörőt. Aztán magam sem tudom már, mi történt.
Wendelstern sebész intett a szemével. Anyu gyengéden így szólt Marikához:
– Jól van, jól van, édes gyermekem! Légy nyugodt, az egerek megfutottak. Diótörő egészséges és vidám. Benn áll a helyén az üvegszekrényben.
Most apa lépett a szobába; aztán az orvossal sokáig tanácskozott. Marika hallotta: seblázról beszélnek. Ágyban kell még maradni néhány napig; ámbátor leszámítva a sajgó kis fájdalmat, nem érezte magát sem rosszul, sem betegnek. Tudta: Diótörő ép bőrrel megmenekült, s néha hallotta álmában, amint érthetően, noha nagyon fájdalmas hangon így szólt:
– Sokat tettél értem, én hűséges úrnőm, de még többet tehetsz.
Marika hiába törte a fejét: mit tehetne, nem jutott eszébe semmi sem.
Játszani nem tudott a sebesült karja miatt, s ha olvasni akart, káprázott a szeme, s olyan furcsán, hogy abba kellett hagyja, így hát bizony lassan telt az idő, s Marika alig várta az alkonyatot, mert ekkor anya az ágya mellé ült, mesélt vagy olvasott.
Egyszer éppen Fakardin herceg csodálatos történetével végzett, amikor kinyílt az ajtó, és Drosselmeier keresztpapa lépett be e szavakkal:
– Meg kellett már néznem, hogy van a mi sebesült betegünk.
De amint Marika a keresztpapa sárga kabátjára nézett, olyan élénken emlékezett arra az éjszakára, amelyiken Diótörő elvesztette a csatát, hogy önkéntelenül is fölkiáltott:
– Jaj, keresztpapa! Milyen csúnya voltál, amint az órán ültél és eltakartad a szárnyaddal, hogy a hangos ütés el ne riassza majd az egereket! Jól hallottam, amikor lekiáltottál Egérkirálynak! Miért nem Diótörőt segítetted inkább, mért nem engem, csúnya keresztpapa? Látod, te vagy az oka, hogy sebesülten, betegen ágyban fekszem!
Anya egészen megrémült:
– Mi bajod van, Marika? Mi történt?
De Drosselmeier keresztpapa különös arcot vágott. Monoton, pergő hangon kántálni kezdett:
Inga-binga ketyeg,
ballag-billeg,
illik vagy nem illik,
óra, óra, órainga ketyeg és pereg,
halkan ketyeg,
kis harang üt: kling-klang,
giling-galang, giling-galang,
ne félj, babus, aranygalamb,
kis harang üt,
idő halad,
Egérkirály hazaszalad,
bagoly szárnya gyorsan lebben,
pik-pak, egyre sebesebben,
harang: bim-bum,
óra: pik-pak,
inga-binga ketyeg,
ballag-billeg,
illik vagy nem illik,
dirr és durr és pirr és purr!
Marika rábámult Drosselmeier keresztpapára, aki egészen elváltozott, s még csúnyább lett, mint máskülönben. Jobb karjával csapkodott ide-oda, mintha dróton ráncigált bábu lenne. Ugyancsak megrémült volna, ha anya nincs ott, s Frici, aki időközben a gyerekszobába surrant, hangos kacagásra nem fakad:
– Jujjuj, keresztpapa, ma megint olyan vicces vagy! Úgy csinálsz, mint a Paprika Jancsim, akit a kályha mögé hajítottam!
Anya azonban komolyan mondta:
– Kedves főtanácsos úr, mit jelent ez a furcsa tréfa?
– Uram, Istenem! – felelte Drosselmeier, és nevetett. – Hát nem ismerik az én szép órásdalomat? Ezt szoktam dalolgatni olyan kis betegeknek, mint Marika – és gyorsan az ágy szélére ült, s így folytatta:
– Ne haragudj, hogy nem kapartam ki rögtön Egérkirálynak mind a tizennégy szemét, de nem lehetett. Ehelyett valami nagy örömet szerzek neked.
S e szavakkal benyúlt a zsebébe, előhúzta – lassan – Diótörőt, akinek ügyesen pótolta a fogát, s az állkapcsát is helyreigazította.
Marika felujjongott; anya pedig mosolyogva mondta:
– Látod, aranyom, milyen jól bánik Diótörővel a keresztpapa?
– Azt azonban ismerd el, Marika – szakította félbe a főtanácsos Stahlbaumnét -, hogy Diótörő daliásabb legény is lehetne. És az arcát sem lehet szépnek mondani. Ha meghallgatod, szívesen elmesélem, miként plántálódott és gyökeresedett meg ez a csúnyaság Diótörő egész családjában. Vagy talán már ismered Pirlipát hercegnő, Egérfül boszorka és a nagy órásmester régi történetét?
– Nem, nem – felelte Marika. – Meséld el.
– Remélem – mondta Stahlbaumné -, ezúttal nem lesz borzalmas a meséje?
– Egyáltalán nem, drága asszonyom – válaszolt a főtanácsos úr. – Ellenkezőleg. Igen tréfás, amit szerencsém lesz most elbeszélni.
– Mesélj, mesélj, kedves keresztpapa – kiáltottak a gyermekek, s a főtanácsos elkezdte a mesét.

- hirdetés -
- hirdetés -

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X