Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso E. T. A. Hoffmann: Diótörő és Egérkirály IV.

E. T. A. Hoffmann: Diótörő és Egérkirály IV.

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

 7. Mese a kemény dióról
“Pirlipát édesanyja a király felesége volt. Tehát királyné. Pirlipát meg abban a pillanatban, ahogy megszületett, született hercegnő.
A király örült, amikor megpillantotta bölcsőjében szép kicsi leánykáját. Ujjongott, táncolt, egy lábon forgott s rikkantgatott:
– Hujjujjuj! Látott már valaki szebbet Pirlipáncikámnál?
A miniszterek, tábornokok és tisztek, követvén a haza atyját, szintén egy lábon ugrándoztak és kiáltoztak:
– Nem, soha!

S tagadhatatlan: amióta világ a világ, Pirlipát hercegnőnél szebb gyermek nem született. Arcocskája mintha liliomfehér és rózsapiros selyempihéből lenne szőve, míg szemecskéje élénken csillogó azúr. Fürtöcskéi aranyszálakban göndörödtek. Azonfelül Pirlipát két apró gyöngyházfogsorral jött világra, s két órával születése után, midőn a kancellár meg akarta nézni közelebbről az arcát, úgy az ujjába harapott, hogy az fölordított:
– Aú-aú!
Egyszóval Pirlipátról az egész elragadtatott ország tudta: szellem, kedély és értelem együtt lakozik a kis angyalban.
Mondom, mindenki elégedett volt, csupán a királyné nyugtalankodott. Különösen az volt a föltűnő, hogy olyan gondosan őriztette a bölcsőt. Leszámítva az ajtónállókat és a két állandó dajkát, még másik hat vigyázta éjről éjre. Amit azonban igazán senki sem értett, az az volt: mind a hat dajkának egy-egy macskát kellett az ölében tartania, s egész éjjel simogatni is, hogy a macskák doromboljanak.
Mivel lehetetlen, kedves gyerekek, hogy kitaláljátok, miért intézkedett így Pirlipát édesanyja, én pedig tudom, ennél fogva mindjárt meg is mondom nektek.
Történt egyszer, hogy Pirlipát apjának udvarában igen sok jeles király és kellemes herceg gyűlt egybe. Ennek örömére fényes ünnepségeket, lovagi játékokat, színielőadást és bálokat rendeztek. A király meg akarta mutatni, hogy aranyban, ezüstben csöppet sem szűkölködik, ezért szeretett volna alaposan belemarkolni a kincstárba és valami jó nagy murit csapni. Titokban értesülvén az udvari főszakácstól, hogy a csillagász jelentése szerint elérkezett a disznótor ideje, kocsiba vetette magát, s személyesen indult meghívni valahány királyt és herceget, aki csak volt.
– Csupán egy kanálka levesre – mondta nekik, hogy a meglepetés annál nagyobb legyen, amikor a pompás falatokat látják.
A királynéhoz pedig így szólt akkor:
– Tudod, szívecském, a hurkát rendkívül szeretem!
A királyné tudta, mit akar ezzel mondani az ura. Tudniillik azt, hogy nosza, fogj hozzá, amint szoktál, töltögesd a hurkát. A főkincstáros a konyhába vitette a nagy arany hurkáskatlant, ezüstlábosokat. Tüzet raktak szantálból, s a királyné fölkötötte damasztkötényét. Csakhamar a hurkaleves kellemes illata áradt a katlanból, s ez behatolt az államtanácsba is.
A király elragadtatásában nem tudta magát tovább türtőztetni.
– Engedelmükkel, uraim! – kiáltotta, s kiszaladt a konyhába, hogy arany kormánypálcájával megkavarja a levest, aztán átölelte a feleségét, s nyugodtan visszatért az államtanácsba. A konyhában éppen fontos esemény került sorra; az, hogy a szalonnát kockára vagdossák, ezüstrostélyon megpirítsák.
Az udvarhölgyek félrevonultak, mivel a királyné az ura iránti hűséges tiszteletből ezt a műveletet mindig maga végzi. Midőn a szalonna sercegni kezdett, finom, suttogó hang hallatszott valahonnan:
– Adj nekem is a szalonnából, nővérkém! Lakmározni akarok én is, királyné vagyok én is. Adj nekem is a szalonnából, kérlek…
A királyné tudta jól, hogy Egérfül asszonyság hangját hallja, aki már hosszú évek óta a királyi palotában lakott. Állítása szerint rokonságban álltak, s maga is királyné volt Egériában, ezért a tűzhely alatt nagy udvartartással élt.
A királyné lágyszívű és jóságos asszony volt, s bár Egérfült nem ismerte el királynénak és nővérének, az ünnepi napon mégsem sajnált tőle néhány jó falatot, és így szólt:
– Bújjon elő – hívta -, Egérfül asszony. Egyék a szalonnából, ha annyira kéri…
Egérfül asszony fürgén szökkent elő, a tűzhelyre ugrott, s egyik szalonnadarabkát a másik után kapta be. De egyszerre csak előbukkant minden atyafia, az asszonyság hét neveletlen lurkójával együtt, s a jeles akasztófavirágok úgy nekiestek a szalonnának, hogy a királyné védekezni sem tudott. Szerencsére belépett a főudvarmesternő, és elkergette a tolakodó, hívatlan vendégeket, így mentett meg egy kevéske szalonnát. Ezt az udvari matematikus utasítása szerint nagy mesterkedéssel a hurkákba szétosztották.
Dobok perdültek, kürtök harsantak. A megjelent uralkodók és hercegek ragyogó ruhában, fehér poroszkákon és kristálykocsikon vonultak föl a hurkatorra. A király szíves barátsággal fogadta őket, de már a májas hurkánál észrevették: egyre jobban sápad, szemét is az ég felé emeli. Halk sóhajok törtek ki belőle, s belsejében láthatólag hatalmas fájdalom dúlt. A véres hurkánál aztán hangos csuklásokkal és nyögésekkel hátradőlt székében, kezét arca elé kapta, sóhajtozott és jajgatott.
Mindnyájan fölugrottak az asztaltól. Úgy tetszett, megnevezhetetlen, mély fájdalom gyötri a szerencsétlen fejedelmet. Végre-végre, sok-sok rábeszélés után alig hallhatóan azt dadogta:
– Kevés a szalonna.
A királyné kétségbeesve elé vetette magát, s zokogva kiáltott:
– Ó, szegény, szegény királyuram! Ó, milyen nagy fájdalmakat szenvedsz! De lásd, a bűnös itt térdel lábad előtt, büntesd meg, sújtsd keményen! A szalonnát Egérfül asszony falta föl hét fiával és minden atyafiával együtt!…
Ekkor a királyné elájult félelmében.
A király azonban fölugrott haragosan, és nagy mérgesen harsogta:
– Hogy történhetett ez? Főudvarmesternő!
Az meg elmondott annyit, amennyit tudott. A király eltökélte: bosszút áll Egérfül asszonyon és pereputtyán, mert felzabálták a hurkába való szalonnát.
Összehívták a titkos tanácsot, s elhatározták: Egérfül asszony ellen eljárást indítanak. Mivel a király úgy vélte: ezenközben még mindig elehetik a szalonnát előle, az egész ügyet az udvari órásmesternek és csodadoktornak adták át. Ez a férfiú, akit éppen úgy hívtak, mint engem, azaz Drosselmeier Illésnek, megígérte: állambölcs művelettel örök időkre kiűzi Egérfül asszonyt pereputtyával együtt a palotából. Kitalált egy kicsiny és ügyes gépezetet, amelybe fonálon lógó szalonnát helyeztek, s amelyet Drosselmeier a szalonnafaló asszonyság lakása mellett állított föl.
Egérfül asszony sokkal okosabb volt, semhogy keresztül ne lásson a csalafintaságon, de intelme mit sem használt, a pörkölt szalonna kellemes illatától elcsábult Egérfül asszony mind a hét fia és igen sok kedves, jó rokona is bement a Drosselmeier-féle gépecskébe. Ahogy be akarták kapni a szalonnát, egy hirtelen lecsapódó rács foglyul ejtette őket. Egérfül asszony maradék seregével elhagyta a borzalmak színterét. Keserűség, kétségbeesés és bosszúvágy hánytorgott a szívében.
Míg az udvar ujjongott, búsult a királyné, mert jól ismerte Egérfül asszony rossz természetét. Tudta: fiai, sok rokona halálát nem hagyja majd bosszulatlanul.
Midőn egyszer a királyné éppen a kedvenc tüdős kásáját készítette az urának, Egérfül asszony valóban megjelent.
– Fiaim, rokonaim elpusztultak – mondta. – Vigyázz, királyné, a hercegnődre! Vigyázz! – Ezzel ismét eltűnt, már nem mutatkozott. A királyné pedig ijedtében tűzbe borította a tüdős kását, így Egérfül asszony másodízben rontotta el a király ételét. No, de elég ennyi egy estére. Legközelebb majd itt folytatom.”
Hiába kérte Drosselmeier urat Marika, az a mesét nem folytatta már.
– Jóból is megárt a sok. Holnap meghallod a többit.
A küszöbön állt, amikor Frici megkérdezte:
– De igazán igaz, hogy te találtad ki az egérfogót?
– Ilyen csacsiságot hogy kérdezhetsz? – szólt reá az anyja, de a főtanácsos különös mosollyal mondta:
– Hát nem vagyok elég agyafúrt órásmester, hogy egy egérfogót se tudjak föltalálni?

- hirdetés -

8. A kemény dióról szóló mese folytatása
“No, most már tudjátok, gyerekek – folytatta legközelebb Drosselmeier úr -, hogy a királyné miért őriztette olyan gondosan a csodaszép Pirlipát hercegnőcskét? Félni kellett Egérfül asszony fenyegetésétől, attól, hogy visszajön, és valami bajt okoz. A bölcs és tapasztalt Egérfül asszonnyal szemben csődöt mondtak az órás masinái, s az udvari csillagász és csillagjós szerint csupán Murr kandúr családja tarthatja távol Egérfül asszonyt a kicsi bölcsőtől. Ezért cirógatta mindegyik dada e jeles család egy-egy fiát a bölcső mellett.
Egy késő éjjeli órán a fődajkák egyike fölrezzent, mintha álomból ébredt volna.
Körülötte mindenki szunyókált, macska se dorombolt, csak a szú percegése hallatszott.
De hogy megrémült a titkos fődajka, midőn egy ronda egeret látott maga előtt, aki hátulsó lábára ágaskodott, és szörnyű fejét a bölcsőre fektette. A borzalomtól kiáltott, fölugrott, ám ebben a percben Egérfül asszony – mert ő volt ott Pirlipát bölcsőjénél – a szoba egyik sarkába surrant.
A Murr család utánairamodott, de már későn, a menekülő eltűnt. Fölriadt a lármára Pirlipát is, keservesen sírt, ami a dajkákat megnyugtatta: él!
De mekkora lett akkor a rémület, amikor a bölcsőbe tekintettek, és megpillantották a kisgyermeket. Az aranyfürtű angyalfej helyett formátlan arc nézett szembe velük, s a szájacska fültől fülig ért.
A királyné csaknem belehalt fájdalmába; a király szobáját ki kellett vattázni, mivel minduntalan fejjel rohant a falnak. Kétségbeesett hangon kiáltozta:
– Ó, én szerencsétlen!
Most már végre beláthatta volna: kár volt a szalonna miatt Egérfül asszony minden nemzetségét elveszejtetnie, de erre nem is gondolt, hanem minden hibát az órásra, a nürnbergi Drosselmeier Illésre hárított.
Ennél fogva a következő parancsot adta ki:
– Drosselmeier köteles Pirlipát hercegnőt négy héten belül előbbeni állapotába visszahelyezni, vagy ellenkező esetben halálra adatik.
Drosselmeier igencsak megijedt, mindamellett bízott mesterségében, így hozzáfogott az első művelethez: Pirlipát hercegnőt ügyesen szétszedte, megtekintette belső szerkezetét, azonban sajnos, azt kellett tapasztalja, hogy a hercegnő, amint növekedik, formátlansága is mind nagyobb lesz. Mivel a bajjal szemben tanácstalan állt, tehetetlen búskomorságba merült.
A negyedik hét is vége felé járt, amikor a király szikrázó, haragos szemmel benézett hozzá, s dühösen így kiáltott:
– Drosselmeier Illés! Gyógyítsd meg a hercegnőt, vagy meghalsz!
Drosselmeier keservesen sírt, míg Pirlipát hercegnő diót törögetett. Az ezermesternek most tűnt fel először Pirlipát szokatlanul nagy dióéhsége, és egyben az is, hogy a hercegnő fogakkal született. A kicsike az átváltozás után addig ordított, amíg véletlenül nem kaparintott valahonnan egy diót. Nyomban feltörte, megette a belét, aztán elcsendesült.
Ettől kezdve a dajkák alig győzték hordani a diót.
– Ó, természet ösztöne! – kiáltott föl Drosselmeier Illés. – Te megmutattad nékem a titok nyitját!
Drosselmeier engedélyt kért arra, hogy beszélhessen az udvari csillagásszal. Mivel régi jó barátok voltak, könnyek között karolták át egymást, aztán nagy-nagy könyvben keresgéltek, s fölállították Pirlipát horoszkópját. Nem volt könnyű, mivel a vonalak egyre jobban összekuszálódtak, végül azonban – mily öröm! – tisztán látták: a hercegnőt a rútító bűbájtól megszabadítani egy módon lehet: megetetni vele a Krakatuk-dió édes belét.
A Krakatuk-diónak olyan kemény a héja, hogy egy ágyú is átgördülhet rajta, mégsem törik össze. Ezt a diót kell olyan valakinek szétharapnia a hercegnő jelenlétében, aki még nem borotválkozott, és sohasem viselt csizmát. A dió magvát ráadásul lehunyt szemmel kell átnyújtania, s csak akkor nyithatja ki ismét a szemét, ha hét lépést tett hátrafelé, botlás nélkül.
Drosselmeier három napot és három éjét szakadatlan munkában töltött a csillagásszal. Szombaton, mikor a király éppen ebédnél ült, örömmel rontott be hozzá, és jelentette: tudják már, hogy hogyan szerezhetik vissza Pirlipát hercegnő elveszett szépségét.
A király átölelte, s egy gyémántkardot, négy érdemjelet és két ünneplőt ígért örömében.
– Asztalbontás után tüstént kezdjen neki – fűzte hozzá barátságosan. – Gondoskodjék, kedves csodadoktorom, hogy a csizmátlan és borotválatlan ifjú a Krakatuk-dióval együtt a kellő percben kéznél legyen.
Drosselmeier erre csak ötölt-hatolt, végül nagy reszketve kibökte: jóllehet az orvoslásmódot már kitalálták, a Krakatuk-diót és a diótörő ifjút azonban ezután kell még megkeresni.
A király dühösen emelte a jogart koronás feje fölé, és oroszlánhangon bömbölte:
– Akkor hát nyakazzanak le!
Szerencséje volt a bajba jutott Drosselmeiernek, hogy a királynak aznap különösen ízlett az ebéd, így jobb kedve kerekedett, hallgatott az okos szóra, a nagylelkű és az órás sorsán szánakozó királyné tanácsára.
Drosselmeier Illés is felbátorodott és kifejtette a királyi pár előtt: tulajdonképpen megoldotta a feladatát, megjelölte az eszközt, amely a hercegnőt meggyógyíthatja, így megváltotta saját életét is.
A király, bár üres kifogásnak és ostoba lárifárinak nevezte mentegetőzését, egy pohár gyomorerősítő után azonban úgy határozott: az órásmester és a csillagász keljenek útra, de a Krakatuk-dió nélkül ne is próbáljanak visszatérni. A diótörő ifjút pedig – a királyné ajánlatára – a hazai és külföldi hírlapokban és közlönyökben közzétett többszöri felhívás útján igyekeznek majd megtalálni.”
A főtanácsos itt megint abbahagyta az elbeszélést, és megígérte: másnap elmeséli a többit.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X