Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Lordok háza

Lordok háza

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Dominique Meyer intendáns és Franz Welser-Möst főzeneigazgató célul tűzték ki a bécsi Staatsoperben egy Janacek sorozat bemutatását. Tehát nem Puccini-, vagy Verdi-ciklust terveznek, hanem egy sokhelyen ma is „modernnek” számító, majd’ 90 éve halott morva származású zeneszerző műveit mutatják be sorban. Már Ioan Hollender is ráérzett Janacek aktualitására, elővette a Jenufát és a szinte sosem játszott Sorsot, júniusban, az új vezetés első évadjának végén a Katja Kabanova, majd most decemberben a szerző utolsó műve, A holtak házából került sorra. A terv nemes, de valahogy el is kell adni esténként a kétezerötszáz jegyet. Miután a Jenufával és a Kabanovával ellentétben A holtak házából nem tartalmaz olyan látványos főszerepeket, amelyekre világsztárokat lehet meghívni – mint Agnes Baltsát, vagy Deborah Polaskit az előzőek esetében – így a vezetőségnek „nem maradt más” lehetősége, mint, hogy egy sztárrendezőt szerződtessen a főzeneigazgató által jegyzett produkcióhoz. Peter Konwitzny neve valóban garancia az érdeklődés felkeltésére, és láss csodát, december 30-án egyetlen üres hely sem maradt a bécsi Staatsoperben.

- hirdetés -

Pedig A holtak házából talán Janacek legkülönösebb, legnehezebben megközelíthető operája. Cselekménye, – melynek alapja Dosztojevszkij hasonló című regénye – gyakorlatilag nincs. A háromfelvonásos, másfél órás zenedráma nem más, mint az évekre, évtizedekre összezárt szibériai foglyok monológjai és párbeszédei. Reménytelenül kapaszkodnak a múltjukba, ütköztetik nézeteiket, próbálják megmentetni magukat a Parancsnok és a fogolytársak külső, és az önön belső pusztításától. A nagyon finomszövésű és érzékeny téma a legkevésbé sem operának való. Se női számottevő női szereplő, se látványos akció. Janacek zsenije avatja az egyik legérdekesebb 20. századi operává a művet. Ma már nagyon nehéz elképzelni, hogyan is viszonyulhatott az 1930-as poszthumusz bemutató közönsége a darabhoz. Mindenesetre azóta is csak ritkán került színre az ez ínyencség. A darab reneszánszát Patrice Chéreau néhány évvel ezelőtti szép rendezése indította el, mely azóta az egész világot bejárta, idén éppen Berlinben látható.
Konwitzny más utat választott, mint Chéreau. Elvetette a helyszínt, és helyette egy felhőkarcoló sokadik emeletének férfiklubjába helyezte a történetet. Az ötlet működhetne, de nem működik. Amíg az arctalan rabruhás foglyok élete izgalmas, addig az öltönyös bankurak kesergése cseppet sem megható. Hiába jön ki Luca a közönség soraiba, hogy elmesélje megcsalása történetét. Ez Szibéria közepén tragédia, a New York-i Martini teraszon csak kellemetlenség. Nyilván segítség lenne, ha jelentős egyéniségek énekelnének, de sajnos erről sincs szó, egyedül harmadik felvonás végén feltűnő Christopher Maltmannak van valódi mondanivalója. Így nehézkessé válik a szünetek nélkül játszott előadás, nem érkezik meg sehova a történet, nincs dráma. A zenei megvalósítás természetesen minőségi, azzal Bécsben sosincs probléma, mégis, úgy érzi az ember, mintha végigvágtatnánk az operán. Talán ezzel az üres harsánysággal, próbált Welser-Möst rímelni a koncepcióra.

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X