O, mint Ory grófja Gioacchino Rossini egyike azoknak a zeneszerzőknek, akiről számtalan anekdota maradt fent. Legendásan lusta volt, de legendásan gyorsan is írt. Állítólag egyszer annyira fázott, hogy nem volt kedve kimászni az ágyból a takaró alól egy lehullott kottalapért, inkább újraírta azt. De lehet-e valóban lustasággal vádolni valakit, aki harminc év alatt közel negyven operát komponált? Aligha. S ha végigpillantunk az életművön, kiderült hogy egy éve alatt írta meg A sevillai borbélyt, Az újság című elfeledett kisoperát, a nemrég Zürichben felújított Otellót és a Hamupipőkét. Rossini műveinek egy kis része mindig az alaprepertoár részét képezte, többségükre azonban az elmúlt évtizedekben sikerült rácsodálkozni. A szerző szülővárosa, Pesaro 1980 óta tart nyaranként fesztivált, ahol nem csak a slágerdarabokat ismerheti meg a közönség, hanem évről évre olyan ritkaságok is színre kerülnek, melyek esetleg a bemutatásuk óta nem szólaltak meg. Rossinit manapság – némileg felületesen -vígoperaszerzőként szokás emlegetni, pedig nem volna szabad elfeledkeznünk az egykor éppoly népszerű komoly hangvételű opusairól sem.
Miről szól a darab? A keresztes hadjáratok idején minden valamirevaló nemes szent kötelességének érezte, hogy nekivágjon a nagy útnak, és megpróbálja felszabadítani Jeruzsálemet. Ez alól talán egyedül az ifjú Ory grófja lehetett kivétel, aki otthagyta a nevelőjét, vitézeit és uradalmát és barátcsuhát öltött. Nem megtisztulni vágyott a világ bűneitől, sőt, alig várta, hogy vétkezhessen, hiszen a papi ruha csak álcául szolgált számára. Az ötlet nem bizonyult rossznak, a magukra maradt asszonyok szívesen keresték fel jóslatért a derék atyát, aki gátlástalanul osztogatja is a bölcsességeket. Természetesen nem minden cél nélkül viseli el a gróf a remetelét kényelmetlenségeit, ugyanis az ő szíve is lángol, a szépséges Adéle grófnőért, aki – sajnálatos – hűséges a hadbavonult urához. Isoler apród érkezik a remetéhez, akiben nem ismeri fel saját urát, és tanácsot kér, ugyanis szerelmes egy megközelíthetetlennek vélt asszonyba, természetesen a grófnőbe. Éppen végszóra érkezik a hölgy, aki szintén a csodatevő paphoz fordul, őt is szörnyű bú gyötri: rettentően unatkozik. Adéle erre udvaroltatni kezd magának Isolerrel, Ory legnagyobb megrökönyödésére. Ekkor toppan be a gróf nevelője, aki ráismer léha védencére. A grófnő elvonul, de Ory számára maradt még remény, a hadak visszatértét csak néhány nap múlva várják.
Adéle várkastélyában valóban az uralom uralkodik. Kis változatosságot jelentenek a vihar elől menedéket kérő apácák. Az udvarhölgyek nem is sejtik, hogy a szent szüzek sem igazán szentek, szem szüzek – hanem a ravasz gróf és cimborái. Isolert se kell félteni, ő is bejutott a kastélyba, legálisan, mint a grófné vendége. Egy ügyes csellel Oryt éjszakára Adéle hálószobájába csalja. A szerelmes gróf hevesen udvarolni kezd éjjel a ház asszonyának, nem is sejtve, hogy saját apródja kezét csókolgatja, miközben Adéle biztos rejtekhelyről figyeli az eseményeket. Mielőtt tettlegességre kerülne sor, az udvarról trombita jelzi a várúr érkezését. A zűrzavarban Ory kereket old. Hát Adéle és Isoler? Erről már nem szól a fáma…
Miért izgalmas a darab? Nagyon sokáig a vígopera-piacot a világon mindenhol négy-öt darab uralta, elsősorban A sevillai borbély, a Szerelmi bájital és a Don Pasquale. Szerencsére az utóbbi időben egyre több jelentős művész keres magának érdekes szerepeket, és egyre több színház kísérletezik elfeledett, vagy sokáig pihentetett művek elővételével. Az Ory grófja egyike ezeknek a műveknek, hiszen az utóbbi években Juan Diego Florez fürdött a címszerepben, 2013 januárjában pedig Cecilia Bartoli fogja a Theater an der Wienben alakítani a grófnőt. Még valakinek lehetett öröme a remek zenékkel teletűzdelt kellemesen pikáns történetű operában: magának a szerzőnek. Ugyanis már európai hírű komponistaként, sőt párizsi színigazgatóként mindössze tíz nap alatt sikerült összetákolnia ezt a ragyogó darabot. Tehette ezt úgy, hogy nem sokkal a premier előtt bukott meg a Peimsi utazás című alkalmi műve, így fogta az általa megfelelőnek vélt zeneszámokat – melyek több mint az Ory grófja felét teszik ki – és átemelte új szövegre a készülő kompozícióba. A siker őt igazolta: rövid időn belül többszáz előadás mindenfelé. Dőlt az arany Rossini zsebébe, aki elégedetten dőlt hátra karosszékében. Nekünk, a mai nézőknek sincs más dolgunk: egy Ory grófja előadás mindig felhőtlen szórakozást ígér!