Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Hogyan játszották a Tannhäusert egykor Bayreuthban?

Hogyan játszották a Tannhäusert egykor Bayreuthban?

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Somssich Andor a 1900-as évek legelején jelentősebb örökséghez jutott. A pénzt többek között régi vágyának csillapítására használta fel, és eljutott Bayreuth-ba. A gyerekkori Wagner-szerelemből, később komoly kapcsolódott szövődött, bejutott a család legbelső köreibe, állandó látogatója lett a Wahnfried villának. Emlékeit 1939-ben megjelent könyvében, Harminc esztendő Bayreuthban címmel írta meg. Az 1904-es volt az első nyár, melyet a bajor kisvárosban töltött. Ekkor újították fel a Tannhäusert, mely 1894 óta nem szerepelt az Ünnepi Játékok műsorán – és egészen az 1930-as Toscanini és Pilinszky Zsigmond által fémjelzett előadásig újból pihentették. A könyvet ma is érdemes elolvasni, hiszen a szemtanú számos feledésre ítélt apró momentumot rögzített. 

„Az első napon a Tannhäusert adták. Megvallom, eleinte féltem, hogy ezt a művet ötször kell végighallgatnom egy hónap alatt. Hiszen minden ütemét ismerem és kicsit lebecsültem. De mikor itt Bayreuthban először meghallgattam, régi szerelmem ismét fellángolt bennem és ez az érzés a mai napig nem múlt el.
A Tannhäuser főszenzációja abban állott, hogy fellépett benne mint Grácia, a később világhírnévre szert tett Izodora Duncan. (…)
Wagnerné (…) meghívta Duncant Bayreuthba. Első megbeszélésük alkalmával a művésznő azon nézetének adott kifejezést, hogy ez a balett tulajdonképpen nem reális, hanem egy lázas álma Tannhäusernek. Wagnerné az est folyamán férje hátrahagyott írásai között keresgélt és nagy meglepetésére egy olyan feljegyzésre bukkant, mely igazat adott Duncannak. Ettől a pillanattól kezdve a művésznőt igen nagyra tartotta és szabad kezet adott neki a balett megoldásában. A Tannhäuser az u. n. párisi átdolgozásban került színre. Hiszen maga Wagner mondta, hogy ezt tekinti a mű végleges formájának.

- hirdetés -

Vénusz barlangjának jelenetében az egész színpadot kinyitották. Az egyik sziklán amorettek tanyáztak, a távoli tengerben szirének úszkáltak. Izző, vörös fényben játszódott le a vad bachanália, olymposi derűben jelenik meg Léda a hattyúval és az elrabolt Europa a bika hátán. A bachanália végén az amorettek nyílzáport zúdítanak a táncoló tömegre és elrepülnek. A megsebzett párok szerelemittasan távoznak. A színpadot lassan rózsaszínű köd borítja be. Tannhäuser elhidegülését Vénusztól a világítási effektus szimbolizálja. Az égő vörös fény lassanként elhalványult, majd sárgáskékké változott, a végén teljesen elfakult. „Mein heil ist bei Maria” felkiáltásnál az előtér elsötétült, kivilágosodott a háttér és a fátylakon keresztül, mintha tavaszi köd borítaná, ott állt a Wartburg. Tehát a változáshoz semmiféle süllyesztőt nem használtak, ez természetesen ment végbe.
A második felvonásban a Wartburg egyik termének hű másolatát látjuk, természetesen nagyítva. A vendégek bevonulása szigorúan Wagner utasítása szerint történik meg, a középkor etikettjének és szokásainak pontos betartásával. A színpadi esemény bámulatos művészi diszciplinával játszódik le, de olyan természetesen, hogy senki sem gondol a rendezőre. Először láthatatlan fanfárok szólalnak meg. Erre négy apród jelenti az őrgrófnak, hogy a vendégek megérkeztek, mire a fejedelem jelt ad a bevonulásra. Az oldalajtóknál kamarások jelennek meg az ország jelvényeivel és az inasok a sorsoláshoz szükséges arany serlegekkel. A H-dur induló első ütemeivel kezdődik meg a tulajdonképpen bevonulás. Minden szereplőnek megvan a maga rangja. Az uralkodó család rokonaival és többi méltósággal az őrgróf kezet fog és személyesen kíséri az első helyre. A kisebb rangúakat csak fejbólintással üdvözli.. a kíséret csak a terem közepéig megy, innét a háttérbe kanyarodik és elfoglalja helyét. Az induló végefelé fiatal leányok jönnek, Erzsébet bizalmas barátnői, kiket kitüntető kedvességgel fogad. A férfiak és nők egymástól külön ülnek. Hogy Tannhäuser Vénuszhoz énekelt himnusza közben a lassanként feltámadó ijedség hogyan változik át dermesztő borzalommá, a nők pánikszerű menekülésével érzékeltették. A botrány kitörésekor Erzsébet előrenyújtott kézzel, könyörögve járkál a lovagok sora előtt. Mikor észreveszik, hogy eredményt ért el, lassan hátravánszorog. Wolfram és Walter követik, hogy segítségére legyenek. A felvonást egyéni módon taglalt, temperamentumos tömegmozgás fejezi be.
Az utolsó felvonás borongós őszi képe összeolvadt szintén a zene melankóliájával.
A címszerepet hazánkfia, Mátray Dezső énekelte. Elegáns alakja, drámai játéka és jellegzetes mimikája, a kéjvágyó, a bűnbánó és megdicsőült hős lelki küzdelmének minden frázisát érvényre juttatta. Hangbelileg is megfelelt volna teljesen, ha nem küzdött volna egész idő alatt kis indiszpozícióval. Torkát állandóan egy berlini gégeorvos kezelte. Erzsébetet a csengő hangú és poetikus megjelenésű Edel Flescher asszony énekelte. Clarence Whitehill puha baritonja hozzáillett Wolfram lemondó lényéhez. Knüpfer méltóságteljes őrgróf, Robert Scheidt férfiasan zord Biterolf volt.
Itt meg kell említenem, hogy a legtöbb színpadon Biterolf rendszerint mint egy tiszteletreméltó aggastyán jelenik meg. ezáltal a szerep kissé komikusan hat. Furcsán tűnik fel a közönség előtt e hajlott korú egyén szerelmi éneke, még ha plátói is. Bayreuthban Biterolf egy javakorbeli zord férfiú, ki elsősorban lovag, csak azután dalnok. Vénusz Louise Grandjean, a párisi nagyopera tagja volt. A Wagnerért rajongó Grandjean, kinek kedvenc szerepe a Lohengrin Elzája, teljesen díjtalanul állott Bayreuth szolgálatába. Megelégedett a dicsőséggel, hogy itt énekelhet. Sudár termete és telivér francia-párisi mivolta kitűnően vágott Vénusz alakjához, kinél érezni kell, hogy egy idegen világból való.
Az előadást Wagner Siegfried vezényelte, nagy temperamentummal, meglepően új színeket hozva ki a partitúrából.
De a színház elpusztíthatatlan ördöge, aki mindig azon töri az eszét, hogy az előadás komolyságát miképp tudná megzavarni, ezen a napon se maradt tétlenül. Az első kép közepén az egyik elrepülő amorettel egy kisebbfajta emberi, mondhatnám gyermeki baleset történt a levegőben. Grandjean ijedten kapta el a fejét, nem tudván elképzelni, hogy milyenfajta különös áldás csurog a fejére a magas régiókból. Persze, ezt az epizódot csak a színpadhoz közel ülők vették észre. Az első felvonást követő szünetben azonban már mindenki tudta. A vadászjelenetben ír farkaskutyák, melyek az anhalti herceg kenneljéből származtak, feltűnő vonzalmat éreztek az egyik oldalkulissza iránt. (A zsinórjukat fogó ember alig tudta őket tartani.) A második felvonás nagy tumultusában az összerogyó Mátray görcsösen belekapaszkodott  a trónusba. A finale az „Erbarm’ dich mein”-t énekelve kezeit kitárta, a közönség nagy derültség közepette észrevette, hogy mind a két tenyere zöld és csillog az aranytól. A trónus festéke még nem száradt meg egészen.”

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X