Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Egy bohém operaénekes emlékezete

Egy bohém operaénekes emlékezete

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Wellmann Nóra írása Járay József 100. születésnapja tiszteletére 
Néhány évvel ezelőtt ismertem meg Járay József özvegyét, Ilikét, és az általa gondosan őrzött családi dokumentumokat. Már akkor felmerült bennem a gondolat, hogy ezzel a gazdag, izgalmas anyaggal érdemes lenne valamit kezdeni. Noha napjainkban kevesen emlékeznek Járay nevére, és alig találni valakit, aki még látta őt a színpadon, mégis egy olyan egyedülálló élet és pálya volt az övé, melyet érdemes felidézni. Ahogy fokozatosan belemerültem a témába, rendezgettem a hagyatékban található dokumentumokat, fényképeket, elmélyedtem a korabeli sajtóban, néha úgy éreztem magam, mintha nem is egy operaénekes, hanem valami kalandregény-hős életrajzát próbálnám összeállítani.

Járay József életpályája rendkívül fordulatos, tele nagy sikerekkel és legalább akkora buktatókkal. Jambrits József néven 1913. szeptember 7-én született Nagygencsen (a község ma Szombathelyhez tartozik), ahol édesapjának vendéglője volt. Fiatal korától versenyszerűen sportolt, számtalan érmet szerzett. 1934-ben megnyerte a dunántúli dekatlon-bajnokságot. Szintén gyerekkori szenvedélye a repülés, pilóta szeretett volna lenni. 1929-től a székesfehérvári motorszerelő szakiskola hallgatója, a műkedvelőként elért sikerek után ekkor kezd komolyabban foglalkozni az énekléssel is.  1936-ban sikeresen felvételizik a Zeneakadémiára, ahol dr. Székelyhidy Ferenc, a híres tenorista tanítványaként szárnyaló, olaszos tenorjával hamarosan évfolyama egyik sztárja lesz. Diploma után rögtön szerződteti az Operaház. Karrierje ígéretesen indul, már az első évadban nagy szerepeket kap, de láthatólag nem éri be ennyivel. A háború után Olaszországban próbál szerencsét, tovább képezi magát, több helyen fel is lép, majd mégis hazatér.
1949 nyarán egy kisebb botránnyal távozik Magyarországról, hogy hat éven keresztül bejárja Európa és Dél-Amerika számos országát. Bár sok helyen énekel, megtapasztalja az emigráns-lét árnyoldalait is. 1955-ben hazajön, ismét az Operaház tagja lesz, de 1964-ben megint bajba kerül: egy mai szemmel koncepciósnak tűnő perben nyugati autókkal való üzérkedésért négy és fél éves börtönbüntetésre ítélik. 1967-ben amnesztiával szabadul, de az Operába már nem térhet vissza. Néhány évre a debreceni társulat tagja lesz, míg a színpadon kapott, végzetes agyembólia következtében viszonylag fiatalon, 57 éves korában meghal.
A dokumentumokból egy szeretetreméltó, életvidám, rokonszenves bohém képe rajzolódik ki, aki szeretett élni, szórakozni, de hivatását nagyon komolyan vette. Mint egyik interjújában mondta, semmi mást nem akart, „csak énekelni, énekelni.” Kalandos életútja során tiszteletre méltó akaraterővel küzdötte le az akadályokat, sokszor került nehéz helyzetbe, de mindig talpra állt. Valószínűleg ebben közrejátszott sportolói múltja (idősebb korára is megőrizte bámulatos fizikai kondícióját) és alapvetően pozitív életszemlélete.

- hirdetés -

A kortárs, Fodor Lajos nekrológjánál szebben talán nem is lehetne összefoglalni Járay vonzó egyéniségét, izgalmas, ellentmondásos pályáját: 

Búcsú Járay Józseftől
„Tegnap a Farkasréti temetőben nyugovóra tért Járay József. Nagy sikerek és nagy bukások, nagy remények és nagy csüggedések sorozata után tett pontot a halál. Cavaradossi riadt tehetetlensége, a levélária esdeklése jóval a betegsége előtt konok kísérőjéül szegődött.
– Hát öreg vagyok én? – kérdezte, s kézenállt az operabüfé pultján, felugrott a ruhatár mennyezetéig. A szeles éjszakában a Kálvária téren kivágta a magas C-t.
Keserű nevetéssel panaszolta, mennyire félreismerik. De ebből még nem lett volna baj. Ő ismerte félre legjobban önmagát, s ez már jóvátehetetlen volt. Gazdagnak szeretett volna lenni, de igazi talentumával rosszul sáfárkodott. Sikerei tetőpontján egyszercsak eltűnt a pesti operából, másutt sem bukkant fel sokáig. Mikor végre francia, német színpadokon osztottak rá főszerepeket, azoknak is hátat fordított… Úgy fogadtuk vissza, mint a bibliai tékozlót. Mert derűs, kedves, szeretetreméltóan vidám volt. És átsugároztak az éveken régi sikerei. Aztán itthon újra csak tékozolt.
Járay Jóska színes alakja a magyar zenés színpad történetének. Gyászoljuk, de mosolygunk is hozzá. S ha mosolyogva magunk elé idézzük, közben valami keserűség szorítja a torkunkat. Megkésett igyekezete minden zűrzavar és baj után is színpadra vitte, ott mondta fel vasszervezete a szolgálatot. Láttam sírni, mikor jól ment a sora. És nevetni magatehetetlen betegen. Az ellentétek emlékképét egy csengő hang szép dallamai festik alá.”
(Esti Hírlap, 1970. október 10.)

 

Előző cikkOpera ABC – A zsidónő
Következő cikkAlvó szépségek

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X