Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Az Operaház és az I. világháború – 1914

Az Operaház és az I. világháború – 1914

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Július 28-án emlékezünk meg az I. világháború kitörésének 100. évfordulójáról, ebből a Caruso blog a maga módján veszi ki a részét: az Operaház 1914 és 1919 közötti eseményeit meséljük el öt részben.
 
Száz év távlatából visszatekintve az Operaház történetének egyik legjobban sikerült évadja lehetett a 1913/14-es. A színházat a Bánffy Miklós – Egisto Tango – Hevesi Sándor trió vezette, a repertoárt olyan művészek vitték a vállukon, mint Krammer Teréz, Sebeők Sára, Sándor Erzsi, Környei Béla, Székelyhidy Ferenc, Rózsa Lajos és Venczell Béla. Ekkor mutatták be a Borisz Godunovot, Weber Oberonját és a Boccacciót, a híres Verdi sorozat keretében felfrissítették a Traviatát és az Aidát, megújult a Carmen is. Olyan világsztárok énekeltek, mint Luisa Tetrazzini, Georg Antes, Karel Burian és Fritz Feinhals. Májusban pedig a világhírű pétervári balerina, Szerafina Asztafieva vendégszerepelt a színházban, de művészete meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült.
A szezon meglepően korán, június 6-án ért véget. A kritikusok – meglepő módon – egy emberként rontanak rá a vezetésre. A Magyar Estilap például ennyivel intézte el az évadot: „Hála isten, vége! Az Opera idei szezonja tegnap véget ért. Ennek a vezetőség örül a legjobban, mert az utóbbi hetekben üres házak előtt játszottak. Most csak általánosságban annyit, hogy az elmúlt szezon még gyászosabb volt, mint a tavalyi, pedig akkor azt hittük, hogy rosszabb már nem lehet.” A szemtanú véleménye meglehetősen eltérő a távolból visszatekintőétől…

- hirdetés -

Alig tíz nappal az évad vége után egy valós válság rengette meg Budapest komolyzenei életét: az 1911-ben megnyitott Népopera csődöt jelentett. Az Est tudósítója pontosan látja ennek okait: „A M. kir. Operaház kibérli a Népoperát – A Népopera moratóriumot kér – Nem titok, most már leplezetlen valóság, hogy a szimpátikusan kezdődő vállalkozás, a mely a Népopera rengeteg épületében iparkodott a zeneművészetnek olcsó, népiesebb hajlékot teremteni, anyagilag egészen kudarcot vallott. A kudarc okát meg is lehet találni abban az aránytalanságban, a mely a vállalkozás méretei és a főváros színházlátogató közönségének terjedelme között tátog. A túlzott optimizmussal kiszabott rengeteg nézőtér, 3200 zenekedvelőt várt estéről estére, holott nyilvánvaló volt, hogy ekkora publikumot és a newyorki, londoni, párisi legendásan merész vállalkozások sem bírnak egybe gyűjteni. Hogy a nézőtér mégis megteljék, a színház vezetősége forszírozott iramba kényszerítette magát. rettentően drága világattrakciókat léptett fel, természetesen ehhez mérten felemelt helyárak mellett. Így azután, ha sikerült is néha megtölteni a színházat, de viszont hosszú időre kimerítette a mindig egy rétegből kikerülő közönség anyagi erejét. ugyanakkor ezáltal a társulatának ambícióit törte le és elszoktatta a közönséget attól, hogy a Népopera törzstársulatának produkcióiban kívánatos attrakciót lásson.” A színház tulajdonosa, a főváros a Népoperát átadná az Operaháznak. Ebből aztán nem lesz semmi, majd csak a világháború után, 1921 és 1925 között fogja az Operaház érbe venni a Köztársaság téri épületet. Nagy anyagi hasznot nekik se hozott a vállalkozás.
A békés nyarat a világháború kitörése szakítja félbe. Ez a művészek számára a váratlan és teljes összeomlást jelentette. Szerződéseikben ugyanis évtizedek óta észrevétlenül megbújt egy pont, melynek értelmében háború esetén a kontraktus minden pontja hatályát veszti. Ez augusztus 2-án, az általános mozgósítás napján következett be. A magánszínházak a háború ellenére nagyon hamar, már augusztus közepén megkezdték az évadjukat. A Király Színház például a Ferenc Jóska azt üzente című alkalmai darabbal. A két állami színház, a Nemzeti és az Operaház évadkezdése még váratott magára, ugyanis helyettesíteni kellett a hadba vonult tagokat. Hevesi Sándor főrendezőt és a színház mind a négy basszistáját – Venczell Bélát, Szende Ferencet, Bihar Sándort és Komáromi Pált – pótolni egyszerűen lehetetlennek bizonyult. Egy 1914. szeptember 18-án kelt rendelet szerint minden állami színházi alkalmazott szerződése érvényét veszti október 15-ével. A dolgozóknak új szerződést ajánlottak – a háború okán erősen redukált fizetéssel. Az állami színházak azonban ennek ellenére sem nyitottak ki. Így elmaradt az Operaház a tervezett 30. jubileumi ünnepsége és azt a Lohengrin előadást sem tudják megtartani, ahol az első német szót egy német énekes énekelhette volna a színház történetében. (A megnyitót követő csak magyarul, olaszul esetleg franciául énekelhettek a vendégművészek az Operaház színpadán.) Szép gesztus lett volna a szövetségeseknek, akik állítólag a háborúra való tekintettel még a Lohengrin eredeti szövegét is megváltoztatták, és Németország-szerte „bősz magyarok” helyett „bősz ellenséget” énekeltek. 
Az ősz folyamán többször felröppent a hír, hogy mégis kinyit az Operaház és a Nemzeti Színház, hiszen közben Berlinben valóságos színházi láz tombolt. De Pesten csendes maradt az állami színházak környéke. Aki operát akart látni, a csőd szélén is játszó Népoperába volt kénytelen járni…

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X