Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Az utolsó nagy Operabál

Az utolsó nagy Operabál

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Huszonhárom évnyi megszakítás után 1934. február 1-én nagyszabású bált rendeztek az Operaházban. A Horthy korszakban ez volt az egyetlen ilyen jellegű esemény, soha többet nem ünnepelt az ország színe-java az ország első színházában. A bál merész megálmodója az akkor 33 éves Oláh Gusztáv lehetett. A magyar operajátszás mindentudó zsenije, az állami színházak szcenikai vezetője első díszlettervével 21 éves korában jelentkezett, s 1933 óta rendezéssel is foglalkozott. Oláh születésének centenáriumára kiállítással emlékeztek az Ernst Múzeumban. A nagyszabású tárlat A színpad varázslója alcímet viselte. S valóban Oláh nem csak az összes megszerezhető cím és díj birtokosa volt, hanem ennél sokkal több: a színházzal együtt lélegző nagyformátumú gondolkodó. Valószínűleg az ő ötlete volt, hogy megrendezzék az 1934-es Operabált, ami mai szemmel nézve az arisztokrácia, a „régi rend”, pazar haláltánca lehetett. Az Operaház hatalmas parkettjén mindenki Oláh Gusztáv varázspálcájának intésére táncolt.

A napilapok már hetekkel korábban foglalkoztak a bál előkészületeivel. Amikor városszerte elterjedt az esemény híre, azonnal fellendült a ruhaszalonok élete, sőt sokan egyenesen Párizsból rendeltek maguknak estélyi öltözetet. Pest legnépszerűbb fodrász, az Andrássy úton dolgozó Orosz Jenő 130 frizurát készített a hölgyeknek az alkalomra. Összesen 2500 jegyet bocsátottak ki, pedig tizenöt ezren igényeltek. A legnagyobb tülekedés természetesen a páholyjegyekért ment, ugyanis sokaknak derogált a parketten ácsorogni, amíg X-né páholyban feszített.

- hirdetés -

Úgy tűnik, akkoriban csak ritkán világították ki az Operaházat, mert a híradások külön hangsúlyozzák, hogy „teljes díszkivilágítás mellett” rendezik meg az estét. Az ajtókban Zichy egyenruhában (Ki tudja manapság, mit takar a kifejezés?) öltöztetett személyzet fogadta az érkezőket. A felső ruhatárba, Failoni karmesteri szobájába és a hangolóba bárokat rendeztek be, az előcsarnokokat délszaki növényekkel pálmakertté alakították, a nézőteret a színpaddal ugyanúgy egy síkba hozták, mint manapság. A zsinórpadlás eltakarására egy sátrat készítettek, melyhez mintegy 5000 méter anyagot használtak fel. A színpad fölé egy 9 méter átmérőjű nagy, és 9 kisebb csillár került. Nagyjából a zenekari árok helyére Oláh és Tolnay Pál főmérnök egy kifutót tervezett. Ezen az úgynevezett ezüsthídon vonultak fel a különböző operák jelmezeibe öltözött arisztokrata párok, akik kis némajeleneteket adtak elő az adott művekből, Első találkozás a dalművek birodalmában címmel. A jelmezes hölgyekről a Színházi Élet egész-oldalas fotókat közölt. A hivatalos program Schumann Karneváljára készült balettel kezdődött. Szalay Karola a primabalerina jogosan izgulhatott, ugyanis a meghívottak között foglalt helyet egy bizonyos Mrs. Bruce, aki fiatal korában Tamara Karszavina néven az Orosz Balett csillaga volt. Éjfélkor Palló Imre lépett színpadra, majd Lehár vezényelte a Giuditta nyitányát, később egy cigányzenekar és egy jazz band szórakoztatta a közönséget, s fellépett Rökk Marika is.

De a műsornál sokkal fontosabb volt a divathölgyek versengése, akik biztonságára 45 frakkos detektív vigyázott. Az ő dolguk volt a zsebtolvajok lefülelése is. Az újságokban egy egész oldalt töltött meg a vendégek névsora. Felvonult a teljes született- és pénzarisztokrácia, a politikai elit, a Horthy családdal az élen, és a művészvilág csillagai. Kié lesz a legragyogóbb estélyi ruha, a legszikrázóbb gyémánt, a legirigyeltebb autót és a legtöbb ezer pengőt érő hermelin belépő? – ezek a kérdések foglalkoztatták ezen az estén a társasági dámákat. Mindennél fontosabb volt, hogy ki van jelent és ki mit visel. Papp Jenő egyik azon hírlapíróknak, aki a féktelen csillogás mögé látott: „A gazdagságnak is meg kell adni egyszer az alkalmat arra, hogy kezében a jótékonyság zászlajával, felvonulhasson. Az ékszereknek és hermelineknek is joguk van ahhoz, hogy hogy egyszer egy évben kigyönyörködjék magukat egymás ragyogásában. Huszonhárom esztendővel ezelőtt gyűlt így össze a pompa és a fény, mint most, ezen a csütörtöki estélyen, az Operabálon, huszonhárom éve menekül a nagy nyilvános szerepléstől a kiválasztottak és a tehetősek csoportja, hogy vagyonával és pénzével ne szúrjon szemet. (…) Hiányzott ebből a pompából és fényben úszó termemből az a belső derű és tűz, amelyik a levegőt megtelíti, a határtalan jókedv és önbizalom, a zavartalan öröm és a szárnyaló vidámság zsongásával és fesztelenségével. (…) Mámorról szó se volt. De elvitt magával mindenki egy szép emléket: azt, hogy ilyet is tudunk rendezni a zord időkben.” Az Operabált jótékony céllal rendezték meg, a Horthyné által patronált nyomorenyhítő akció 20.000 pengőhöz jutott a bevételből. (A nagy sikerre való tekintettel az est műsorát február 12-én megismételték.)
A részletes híradások közül egyetlen említi meg a bál egy apró incidensét: „Egy túlbuzgó horogkeresztes fiatalember röpcédulákat akart osztogatni, de az éber Morinovich Marcell rendőrfogalmazó, abban a pillanatban, amikor a második cédulát akarta átadni, lefülelte és bekísérte a VI. kerületi kapitányságra.” Ki gondolta volna 1934-ben, hogy néhány évvel később hány hasonló fiatalember lepi el Budapest utcáit, vagy, hogy nem a német nagyköveté lesz az egyetlen horogkeresztes zászlóval díszített jármű a magyar fővárosban?! Az 1934-es vendégek közül senki sem bálozott többet az Operaházban. A világháború szele végleg elsodorta a hermelinbundás zafírnyakékes hölgyeket. Akinek nem sikerült időben külföldre menekülnie, haláltáborba kerülhetett, vagy kitelepítés várt rá. Az Operabál ragyogó álomvilágát elsodorta a történelem szele.
 
Fotók: Operaház Emlékgyűjtemény

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X