Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Halljunk hát egy vidám hangot

Halljunk hát egy vidám hangot

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A címben szereplő mondatot Don Giovanni énekli, Mozart operájának fináléjában. A felszólításra a csábító palotájába hívott muzsikusok többek között Vincente Martin y Soler (1754 – 1806) művéből, az Una cosa rara-ból játszanak egy részletet. Noha a spanyol komponista a maga korában sokkal keresettebb és népszerűbb volt, mint a salzburgi zseni, az idő végülis helyrerakta a kortársak ítéletét. Az elmúlt fél évszázadban Mozart az egyik legtöbbet játszott szerző lett, míg Martin y Soler egyik-másik operája csak napjainkban bukkan fel elvétve a színházak repertoárján.

- hirdetés -

A Bécsben 1878 októberében bemutatott Diana fája (L’arbore di Diana) több szempontból is érdekes opera. Nyomon követhetjük általa, hogy milyen közvetlen zenei hatások érték Mozartot Bécsben. Felsejlik benne Az Éj királynője és a Három hölgy alakja, de Papageno és Guglielmo is. Martin y Soler dallamai több helyen ismerősnek tűnnek. Ilyenkor derül ki, mi a különbség egy tehetséges komponista és egy zseni között. A Diana fája szövegírója ugyanaz a Lorenzo da Ponte, aki Mozartot három tökéletes librettóval ajándékozta meg. 1878 nyarán az olasz kalandor egyszerre három szövegkönyvet írt, Mozartnak a Don Giovannit, Salierinek az Axurt és Martin y Solernek a Dianát. Az „egyszerre” ebben az esetben szó szerint értendő, Emlékirataiban da Ponte pontosan leírja, hogy melyik napszakban, melyik darabbal, mennyit foglalkozott. Dianának jutott az éjszaka. Mégis – az utókor számára meglepő módon – ezt a munkáját tartotta mindközül a legtöbbre. A bemutató idejében ez volt a legsikeresebb is, a szerzők életében több mint százszor került színre. A mitológiai történet Diana és Ámor párharcáról szól, a darab végén a vadász istennő is elismeri a szerelem mindenhatóságát. Da Ponte hosszasan megemlékezik arról a cselédlányról, aki az emberfeletti munka alatt végig mellette volt, és nem csak csokoládéval kedveskedett neki… Valószínűleg a névtelen szolgálólány kedvességből is merített ihletet a szerző. Ezen kívül a librettó számos olyan utalást tartalmaz, amelyet a korabeli közönség pontosan értett, mára azonban semmit sem mondanak. (Ha meghallgatjuk a századforduló egyik legnépszerűbb komikusa, Steinhardt Géza kupléfelvételeit, hasonlóan értetlenül állunk a szövegek előtt, el kell fogadnunk, hogy a napi humor illékony műfaj.) A Diana fája 21. századi bemutatója 2008-ben volt Barcelonában, idén februárban pedig négy alkalommal Münchenben, a Prinzregententheaterben látható.

Kovalik Balázs, tiszteletben tartva a szerzői szándékot, éppen olyan friss és aktuális, a 2015-ös müncheni közönséghez szóló előadást rendezett, mint amennyire friss és aktuális volt az opera 1878-ban, Bécsben. Hasonlóképp hálásan reagált a közönség. Kovalik ismét olyan témához tért vissza, amit már korábbi munkáiban feldolgozott, nevezetesen, hogy mihez kezd majd a következő generáció azzal a földdel, amit örökül hagyunk nekik. Milyen új világot, új társadalmat fognak felépíteni a 21 század második felének gyerekei? Hermann Feuchter színpada hátterében egy nagyváros képe sejlik fel, innen egy hatalmas szeméthegyen át lehet előre jutni. Tv dobozok, ipari hulladékok képezik azt a mesterséges dombot, ami elválasztja a külvilágot Diana világától. Itt minden a testről és a szépségkultuszról szól. Az erőszakos Diana és három kísérője, Britomarte, Clizia és Cloe testét ugyan bizsergeti a vágy, de – nyilvánvaló önvédelemből – mereven elzárkóznak a férfiak közeledése elől. Márpedig a közelükbe tévedt három fiú, a macis Endimione, az emós Silvio és Doristo, a zsúrfiú alaposan felpezsdítik a lányok életét. A divattervezőként is ismert Sebastian Ellrich nagyon pontosan ábrázolja a fiatalok világát. Ebben segítségére voltak a Bayerische Theaterakademie maszk-szakos hallgatói, Steffen Roßmanith és Julian Hutcheson. A cselekmény motorja Ámor. Az elembertelenedett világban a szerelemistennek nem sok dolga van, erőtlen öregemberként, megkopott aranyfestéke alól próbálja visszaszerezni egykori dicső helyét. Utolsó erejét összeszedve, minden ősi (és olykor szakállas) trükköt bevetve sikerül megtörnie az amazonok ellenállását és megismertetni őket a szerelem keserédes világával. Egy emberi érzéssel az elembertelenedett világban. S ha Kovalik nem is látná a valódi kiutat a fiatalok magna-világából, a Diana rendezés vége mintha egy optimistább világot ígérne, mint korábbi munkái.
Nikos Kotenidis és Danae Kontora
A zenei vezetés Paolo Carignani kezében volt. Maga a tény is sokatmondó, hiszen ritka az olyan főiskolai vizsgaelőadás, ahol a növendékek a világ egyik legkeresettebb karmesterével dolgozhatnak együtt. Aki a Bayerische Theaterakademie növendékei között az új Netrebkót vagy Kaufmannt kereste, csalódottan távozott. Csillagok helyett kiválóan használható művészpalántákra csaphattak le a színházi ügynökök. A legígéretesebb a Dianát éneklő fiatal görög koloratúrszoprán, Danae Kontora volt. Noha a hangja helyenként még kissé nyers, nagyon erős színpadi személyisége számos izgalmas alakítást előlegez meg. Nikos Kotenidis ösztönös művész, kellemes basszbaritonjával és kedves bumfordiságával meg fogja találni a helyét valamelyik operaházban. A harmadik görög növendék, Ioannis Kalyvas egyelőre kevéskének tűnik főszerepek alakításához. Martin y Soler a hölgyeknek kevesebb önálló megmutatkozási lehetőséget adott. Victória de Sousa Real, Florence Losseau és Nadia Steinhardt triója bizonyítja, hogy van értelme annak, ha egy főiskolán külön órán foglalkoznak az együttes énekléssel is. A Silvio szerepére kitűzött Ingyu Hwangot a főpróbán baleset érte, ezért helyette a braunschweigi produkció tenoristája énekelt a zenekari árokban, míg a színpadon a produkció dramaturgja, Esteban Muñoz játszott. Vendég volt Robert Crowe is, aki éppen szürkesége miatt lett kegyetlen Ámor.
Az előadás egy éven keresztül megtekinthető a Bajor Rádió honlapján. 

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X