Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Van-e magyar Mozart-kultusz? I.

Van-e magyar Mozart-kultusz? I.

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Mielőtt visszakézből felháborodottan visszautasítanánk a címben szereplő és valóban provokatívnak szánt kérdést, érdemes végigtekinteni a Mozart játszásunk elmúlt másfél évszázadán. Mint oly sok mindent, a salzburgi zseni tiszteletét is Bécsből örököltük. Operajátszásunk mindig érzékenyen követte a Császárváros kulturális életét – még napjainkban is, ha valaki külföldre megy előadást nézni, az az esetek nyolcvan százalékában Bécset, s azon belül a fényét vesztett Staatsopert jelenti.

Jelenlegi ismereteink szerint az első magyar nyelvterületen felcsendülő Mozart opera a Don Juan volt, ami harmincöt évvel a komponista halála után, 1826. december 14-én játszottak Kolozsvárott. Ez nem a Kierkegaardot levarázsoló zenedráma lehetett, inkább egy póruljárt kalandor mulatságos kalandjai. A pesti Nemzeti Színház is a Don Giovannival kezdte a Mozart-előadásokat, viszonylag korán, 1839-ben. Ez bizonyult a legtartósabb sikernek, az Astoriánál álló teátrumban hatvanegyszer adták, míg az 1858-ban bemutatott Figaro lakodalmát huszonkétszer. Ezután ismét majdnem húsz évet kellett várni A varázsfuvola  1877-es premierjéig, ami az ígéretes szereposztás (Sarastro: Ney Dávid, Az Éj királynője: Benza Ida, Papageno: Kőszeghy Károly, Tamino: Udvardy Antal, aki MET-ben is fellépett), ellenére mindössze tizenkilencszer ment. Két évvel a társulat Sugár útra költözése előtt, 1882-ben a Szöktetés a szerájból-t is megpróbálták előadni, de mindössze négyszer telt meg rá a színház.
Az Operaház 1885-ben műsorára tűzte a Don Juant és A varázsfuvolát, majd egy évre rá a Figarót is, de mindez nem lehetett több valamiféle Nagy Zseni iránti kötelező kegyeletkörnél, hiszen egyik darab se ment többet évi egy-két előadásnál. Nem sokkal később történt a legendás eset, melyet a mai napig büszkén emlegetnek, amikor a hírhedten mogorva Johannes Brahms igen elismerően szólt a pesti Don Giovanni előadásról, úgy említve, mint élete meghatározó zenei élményét. A látogatásból azonban nem a magyar operaélet profitált, hanem az est dirigense, Gustav Mahler, hiszen Bécsben fontos ajtókat nyitott ki számára Brahms szava. Felvétel természetesen nem maradt a korabeli estékről, a hazai kritikusok pedig közel sem voltak annyira elégedettek, mint Brahms, így ellenőrizni nem tudjuk az előadások nagyszerűségét, de hogy milyen pillanatnyi volt a szikra, amit a zeneszerző-karmester az Operaházban kiválthatott, jelzi, hogy mindössze négy Figarót és hat Don Juant vezényelhetett Pesten. Távozása után ismét csak elvétve kerültek színre Mozart művei, olykor leporolták őket sőt, 1892-ben kideríthetetlen okokból bemutatták a Bastien és Bastienne című ifjúkori zsengét, hogy aztán alig nyolc előadás után ismét a feledés homályába hulljon. Az érdektelenség nagyságára jellemző, hogy Don Giovannit 1911 és 1917, a Figarót 1906 és 1926 között (!) egyáltalán nem játszották.
A Hevesi Sándor –  Bánffy Miklós rendező-tervezőpáros 1913-ban mindössze négy nap különbséggel adott egészen új gondolati-látványi hátteret A varázsfuvolának (komoly bécsi kutatásokat végeztek, szokatlan módon újrafordíttatták Harsányi Zsolttal az operát és rokok keretbe helyezték), illetve hozta be először Operaházba a Szöktetés a szerájból-t. Ezidőben a színház már rendelkezett olyan énekesekkel – Sándor Erzsi, Hajdú Ilona, Arányi Dezső, Székelyhidy Ferenc, Szemere Árpád, vagy Venczell Béla – akik rendelkeztek azzal a vokális kultúrával és énektudással, amit a nagy Mozart szerepek megkövetelnek. Hevesi Sándor nem sokkal később egy remekül használható librettót készített Nicolai Guerra számára. Az olasz koreográfus Mozart zenekari darabokra készítette az Ámor játékai című balettet, amely tizennégy év alatt 57 előadást ért meg. Hevesi Sándor – immár Bánffy nélkül – 1917-ben a Don Juant porolta le. A világháború, majd a gróf távozása meggátolta a sorozat folytatását, melynek késői gyümölcse lett Hevesi ma már bizarrnak, sőt szentségtörőnek ható ötlete, miszerint Az álruhás kertészlány librettóját Goldoni Fogadósnőjére cserélte. Az 1924-es kísérlet 7 előadást ért meg, de az 1980-as években a TV Zenés Színháza rögzítette azt az egyedül Magyarországon létezett érdekességet.
 Jelenet Hevesi Sándor Szöktetés rendezéséből
Az Operaház igazgatóinak örök szégyene, hogy a Cosi fan tuttét nem az Andrássy úton, hanem a Zeneakadémián mutatta be Unger Ernő, megdöbbentően későn, 1923-ban. Radnai Miklós – aki valószínűleg maga sem igazán hihetett Mozart színpadi műveiben – működésének egyik első ténykedéseként 1926-ban felújította a Figaro házasságát. Vidor Dezső fordítását ma is használják. Ezt 1930-ben követte végre a Cosi fan tutte Márkus László színpadra állításában, Sándor Erzsi, Bodó Erzsi, Rösler Endre és Kálmán Oszkár főszereplésével. Az „ötödik nagy opera” még messze nem találta meg a közönségét, tíz év alatt alig 13 előadást ért meg. Radnai felismerte, hogy a hazai Mozart muzsikálás felpezsdítésére szakavatott külhoni karmestereket kell hívni, olyan művészeket, mint Erich Kleiber, Franz Schalk, Hans Knappertsbusch, vagy a „Varázsfuvola gazdája”, Sergio Failoni. Szintén az 1920-as évek hozadéka, hogy a Wagner-ciklusok mellett minden évadban sorozatban eljátszották az öt Mozartot is.
Fotó: Operaház Emlékgyűjtemény

- hirdetés -
- hirdetés -

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X