2025-ben tizedik alkalommal rendezik meg a Cziffra Fesztivált, amely a kezdetektől fogva névadója zenei örökségét kívánja bemutatni a közönségnek és továbbadni a fiatal tehetségeknek. A jubileum közeledtével Balázs János Kossuth-díjas zongoraművészt, a fesztivál alapítóját és művészeti vezetőjét kérdeztük, aki többek között a sorozat jelenlegi pozíciójáról, a fő célkitűzésekről és a jövőbeni programokról beszélt. De nem hagyhattuk figyelmen kívül a nemrég lezajlott bárzongorista-versenyt sem, amelyet első alkalommal rendeztek meg.
– Honnan jött a verseny ötlete?
– A bárzongorázás Cziffra György életének fontos részét képezte, bár valójában ő kényszerből zongorázott bárokban, és pályája a klasszikus zenében teljesedett ki. Ennek ellenére a származásából fakadó szabadságérzet és a bárzongorázás közbeni speciális hangulat megteremtése, a közönséggel való közvetlenebb kapcsolat kialakítása is szorosan hozzátartozott a művészetéhez.
Egy klasszikus zenét tanuló fiatal a zeneiskolától kezdve egy etikettrendszerben mozog: kimegy a színpadra játszani, megtapsolják, vizsgázik, és így tovább. A bárokban ez másképp működik. Ott a közönség csak akkor tapsol, ha tényleg tetszik neki a zene, és ha a bárzongorista nem elég jó, akkor a főnöke elbocsáthatja. Ez egy sokkal egyenesebb műfaj.
– A bárzongorázás és a kávéházi cigányzene ma már perifériára szorult, egyre kevesebb helyen lehet találkozni velük. Hogyan kell elképzelni azt a korszakot, amikor virágzott a műfaj?
– A 20. század közepén legendás bárzongoristáink voltak, és a műfaj hozzátartozott az ország imázsához, nevezhetjük akár hungarikumnak is. Az emberek úgy jártak el meginni egy kávét, hogy közben ezek a gyönyörű melódiák szóltak. Igaz, sokszor háttérzeneként szolgáltak, de biztos vagyok benne, hogy nagyon sok fontos beszélgetés zajlott közben, és szerelmek is szövődtek a kávéházakban. Ráadásul ezeket a dalokat – például Fényes Szabolcs vagy Szenes Iván szerzeményeit – máshol nem lehetett volna meghallgatni, tehát megvolt a saját közege ennek a műfajnak.
– A bárzongorista-versennyel ezt a hagyományt szeretnék feléleszteni?
– A célunk az, hogy felhívjuk a közönség figyelmét ezekre a zongoristákra. Ha nagyobb reflektorfénybe kerülnek, jobban megismerik a nevüket, akkor több esély lesz arra, hogy éttermekben, bárokban alkalmazzák őket. Sokat számít, ha az ember mögött van egy versenygyőzelem. A nyerteseket szeretnénk majd integrálni a Cziffra Fesztiválba, és lehetőséget biztosítani nekik akár a Magyar Zene Házában, akár a Gerbeaud-ban, ahol a döntő is zajlott. Hiszünk abban, hogy a klasszikus zeneművészet mellett a bárzenének és a kávéházi cigányzenének is fontos szerepe van, ezért is szervezünk báresteket a fesztiválon a kezdetek óta.
– Jövőre ünneplik a 10. jubileumot. Hova helyezné most a Cziffra György Fesztivált?
– A fesztivál indulásakor azt tűztük ki célként, hogy Cziffra György nevét a lehető legmagasabbra tudjuk pozícionálni, vagyis hogy elfoglalja méltó helyét a legnagyobb művészek között. Azt hiszem, ez sikerült az elmúlt kilenc évben, és most már arra kell törekednünk, hogy továbbadjuk az örökségét a fiatal művészeknek, hiszen minden egyes tevékenységünk mögött egy olyan struktúra található, ami Cziffra Györgyhöz hű.
A névadónk művészi örökségéhez mérten kell programokat összeállítani, művészeket meghívni és ügyeket felvállalni. Nagyon büszkék vagyunk, hogy olyan világhírű előadók mondtak igent nekünk, mint Martha Argerich, Mischa Maisky, Nikolai Lugansky vagy Fazil Say.
– Martha Argerich és Mischa Maisky nem először jönnek a fesztiválra.
– Így van, nagy öröm számomra, hogy ismét elfogadták a meghívásomat. Nem rejtem véka alá a véleményemet, hogy szerintem Martha Argerich a világ legnagyobb zongoraművésze. Azt az igazi romantikus zongorázást, amit Horowitztól, Richtertől, Cziffra Györgytől és Rubinsteintől kaptunk, már csak ő képviseli. A profizmust, a legmagasabb technikai színvonalat és az improvizációt testesíti meg minden aspektusában. Azt is tudjuk, hogy nagyon megválogatja a koncertjeit, de velünk mindig kivételt tesz, mert neki Cziffra György nagy példaképe és művésztársa volt.
Kiemelkedő lesz ez a december 14-i kamarakoncert a Müpában, hiszen, ha ez a legendás páros együtt játszik, arra nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon felfigyelnek. Az ő művészetükben összpontosul az az esszencia, ami a Cziffra Fesztivál legfontosabb mondanivalója: a zene szabadsága. A zenét ugyanis nem lehet határok közé szorítani. Nem lehet azt mondani egészen biztosan a zenében, hogy ez így vagy úgy van.
Azt gondolom, hogy a művészet érzelmi alapú. Ha az embert megszólítja valami, akkor az tud működni. Ez olyan élmény is lehet, amiről pontosan tudjuk, hogy nem a legmagasabb klasszikus művészetet képviseli, mégis elér hozzánk.
Én néha egymás mellé teszek egy Chopin-darabot és egy könnyűzenei dalt a koncertjeimen. A kettő között óriási különbség van, de mindkettő ugyanúgy hat a közönségre, és ez az, ami számít.
– Milyen más eseményekre hívná fel a figyelmet a fesztivál eddig nyilvánosságra hozott programjából?
– Rendezünk egy Csajkovszkij-esszencia című koncertet Keller Andrással és a Concerto Budapesttel, ami egy sorozat folytatása: korábban Liszt Ferenc és Sergey Rachmaninov zongoraversenyeinek szenteltünk egy-egy estét. Ezúttal nem az összes Csajkovszkij-zongoraversenyt játsszuk el, hanem a b-moll versenyművet, illetve az a-moll zongoratrióját adjuk elő Keller Andrással és Perényi Miklóssal.
Freund Tamás előadását is kiemelném, aki ezúttal azzal foglalkozik, hogy milyen nagy hatással van az ember szellemi, lelki, de fizikai fejlődésére is a zene művelése és a zenehallgatás. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak érezzük a zenét, hanem tudjuk is, hogy mi zajlik le közben, mi az a flow-élmény vagy a libabőr. Amikor visszaemlékszünk, szoktuk mondani, hogy mekkora élmény volt egy adott koncert, de nem feltétlenül vagyunk tisztában ennek a fiziológiai hátterével.
– A fesztivál évek óta jelen van a nemzetközi színtéren is. Idén milyen együttműködések várhatóak?
– Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Cziffra-emlékév folyamán sikerült kapukat kinyitni, és azóta a legrangosabb helyszínekre várnak minket szeretettel. Partneri együttműködéseink vannak, ami azt jelenti, hogy például a Royal Philharmonic Orchestra a saját bérletébe építette be a koncertünket. A londoni Cadogan Hallban fogjuk előadni Eötvös Péter első és egyben utolsó zongoraversenyét, a Cziffra Psodiát novemberben.
Emellett számos más külföldi partnerrel szervezünk közös koncerteket, többek között a The Norwegian Academy of Music koncerttermében is Cziffra György örökségének állítunk emléket. Ezek különösen jólesőek a szívemnek, mert a magyar zenekultúra külföldön minden kétséget kizáróan a legmagasabb pozícióba tud kerülni.
– Milyen tervei vannak a fesztivállal a jövőre nézve?
– Cziffra György nevét már nem kell fényesebbre csiszolnunk, viszont a zenei örökségét minél több fiatalnak át kell adni. Abban hiszek, hogy ha az ember valamilyen tudás birtokába jutott, azt nem szabad megtartania magának, hanem a fiatalok felé kell fordulnia, akár tanárként vagy mentorként. Én nagyon hamar megkaptam azt a lehetőséget, hogy tehetek, így el is kezdtem a „visszaszolgáltatást”. Több mint öt éve tanítok a Zeneakadémián, jelen vagyok a Virtuózokban és a Nemzeti Tehetségközpontban, illetve a Fesztivállal is támogatjuk a tehetségeket. Így lehet folytatni azt az utat, amit még Liszt Ferenc kezdett el.
Liszt az akkori kor embere volt. Olyan dolgokat tett, amelyek akkor sokakban ellenérzést váltott ki, főleg a szakmai közegben. Kistermek helyett hatalmas koncerttermekben játszott, improvizált a kor slágereire és a legmagasabb fokon szórakoztatta a közönséget. Nem távolságot és rideg tiszteletet vívott ki magának, hanem a közönség és a szakma szeretetét, mivel örömöt és emberközeli érzelmeket sugárzott magából. Ő valóban sztár volt, de a sztárságát nem abban merítette ki, hogy öncélúan tevékenykedett, ítélkezett és mástól várta a „csodát” hanem minden egyes lehetőségét a köz javára, a társadalom és azon belül a művészek felemelkedésére, oktatására fordította. Kevés, nála nagyobb felelősségvállalást érző művészről tudunk, aki mindenét odaadta azért, hogy egy nívós magyar zenészgeneráció születhessen meg. Minden magyar művész, aki ebből a forrásból merítkezett kötelességének kell éreznie a társadalmi szerepvállalást és a tudás tovább adását.
– Hogyan támogatják a fiatal zenészeket?
– Minden fiatalnak nehézségekkel kell szembenéznie a zeneművészetet választók körében, hiszen nem a legvonzóbb szakmák közé tartozik ez. A tehetségtámogató programunkon, mesterkurzusainkon belül olyan tanáraink vannak, akik állandóan járják a nemzetközi koncertpódiumokat, de mesterkurzusokon át tudják adni a tudásukat. Ez nemcsak a zenélésre, hanem arra is kiterjed, hogy hogyan lehet elindítani és fenntartani egy karriert, vagy hogy hogyan zajlik a programválasztás versenyekre vagy koncertekre..
Egy másik fontos pont, hogy a fiatalokat nagyon bénítják a terhek, legyen az hangszervásárlás, megélhetés vagy egy nemzetközi kurzusra, képzésre való eljutás. A támogatóinknak köszönhetően minden évben egyre több díjat tudunk átadni, amelyek komoly anyagi és erkölcsi elismeréssel járnak. Emellett azt is fontosnak tartjuk, hogy pódiumra állítsuk a tehetségeinket. Jó látni, hogy itthon és külföldön is egyre több helyen fellépnek, bontogatják a szárnyaikat, és Cziffra György ideológiáját viszik tovább.
