Szabó Sipos Máté: „Kórus erre még sosem vállalkozott”

Szabó Sipos Máté Orbán György Requiemjét vezényli (fotó: Kodály Filharmónia Debrecen)

A Kodály Kórus Debrecen ebben az évadban több alkalommal is „kimozdul” székhelyéről, Debrecenből – ezúttal saját szakmai műhelyükben készült koncertjeiket is elviszik az ország más pontjaira. Budapesten még ebben az évben két alkalommal is találkozhatunk velük: november 26-án, 18 órától a Budapest Music Centerben, december 13-án pedig a Zeneakadémia Solti termében.

– 2016 januárja óta vezeti ismételten a debreceni Kodály Kórust. Honnan és hová jutottak el eddig a közös munkában?

– Mielőtt visszatértem a Kodály Kórushoz, nem voltam napi kapcsolatban velük, ezért az akkor és most közötti különbséget leginkább a közönség érezheti. Én mondhatni ott folytattam a kórussal a munkát, ahol annak idején abbahagytam. Nekem ez a mostani hangzáskép vagy éneklési mód a természetes közegem, amin persze folyamatosan dolgozunk.

Az eddigi közös munka talán legfontosabb eredménye, hogy a kórus rugalmasabban, nyitottabban közelít a különböző stílusokhoz, művekhez és az elmélyült muzsikálás mellett felszabadultabban képesek az érzelmek kifejezésére.

Bizonyára a műsorok újszerű tematikájának is köszönhető, hogy számukra is nyitottabb a játéktér.

– Már a tavalyi szezonban új típusú bérletes koncerteket kínáltak a közönségnek, amelyek jellemzője, hogy valami pluszt adnak az a capella előadásokhoz.

Kodály Kórus Debrecen (fotó: Kodály Filharmónia Debrecen)

– Egy évad megtervezésekor kirajzolódik bennem, hogy melyik az a világ, korszak vagy téma, amiről a kórus nyelvén szeretnénk mesélni a közönségnek. És persze vannak olyan aktualitások, jubileumok is, amikhez szeretnénk csatlakozni. Tizenhárom éve a Kodály Kórussal egy szép emlékű mexikói út után búcsúztunk el egymástól. Akkor már énekeltünk néhány dél-amerikai barokk és reneszánsz kompozíciót. Ezt a világot elevenítettük fel például a Capilla de Indios koncerten 2016 októberében; a barokk kor zenéjének professzionális éneklése egyébként is a kórus sajátja. Másik nagy specialitásuk a kortárs művek avatott előadása. E kettő – főleg az utóbbi – azonban a nem kifejezetten vájtfülű közönségnek idegenebb világ.

Sokat gondolkodom azon, hogyan lehet ezeket a műveket mégis vonzóvá, érdekessé tenni a nagyközönség számára. Ezért helyezzük a zenei alkotásokat kontextusba, egy egységes tematikába, amihez más művészeti ágak is társulhatnak a koncerteken.

Így  befogadhatóbbá, „fogyaszthatóbbá” válnak a szokatlanabb darabok is. Az O Lux koncertünkön – amely a fény tematikája köré épült – régi valamint kortárs zenék kerültek egymás mellé, s valamennyihez egy-egy fénykompozíció is társult. Nagyheti hangversenyünk különlegessége volt, hogy Haydn A Megváltó hét szava a keresztfán c. művének eredeti bemutatási körülményeit idézte: elsötétített templomban, gyertyafény mellett, felszentelt pap olvasta fel a prózai részeket.

Nagyheti hangverseny (fotó: Kodály Filharmónia Debrecen)

Az Énekek Énekét körüljáró „Ímé, szép vagy” koncertünk tematikája a helyszínhez, a debreceni Pásti utcai Zsinagógához kötődött, s benne az ének a szépirodalommal társult. Koncertjeinken a vokális zene mellett több alkalommal hangszeres zene is megszólalt a Kodály Filharmonikusok közreműködésével. A tavalyi évad örömteli tapasztalata, hogy a közönség, aki zsúfolásig megtöltötte a nézőtereket, valóban nagyon megszerette ezeket a koncerteket, melyek a Kodály Filharmónia Debrecen szervezésében megvalósulva bővítették a város zenei palettáját.

– A 2017/2018-as évadban ismét tettek egy újítást: a Kodály Kórus debreceni, bérletes koncertjeit az ország más helyszínein is előadja.

– A kórus sokat koncertezik az országban – többnyire szimfonikus zenekarok vendégeként oratorikus művek előadásában – és sokat utazik külföldi felkérésekre is.

Szeretnénk azonban vokális műhelyünkben születő munkáinkat is megmutatni Debrecenen kívül,

ezért indítottuk el ezt a sorozatot. A Reformáció 500-hoz kapcsolódva Sopronba vittük el a Reformáció kantáta című műsorunkat az emlékév alkalmán túl az előadott anyag oda való kötődése miatt. Ebben az évben lesz még két koncertünk Budapesten. A „Mint a hegyek” címűn, november 26-án a Budapest Music Centerben az idén 70 éves Orbán György előtt tisztelgünk. A koncert Debrecenben november 23-án lesz. A szerző rendkívül gazdag életművében meghatározó szerep jut a kórusműveknek. Azokból is kiemelkednek a 80-as években született kóruskönyvek. Ezeknek a korai alkotásoknak bátorsága, komplexitása, elmélyültsége, drámaisága, érzékenysége, szövegválasztása és zenei-technikai bonyolultsága egészen kivételes. A 25 elhangzó tételben az összetett, gazdag invenciójú zenei szövet tökéletes egységben szólal meg a felhasznált József Attila, Szilágyi Domokos, Nagy László, Weöres Sándor stb. költeményekkel és a hozzájuk társított latin szövegekkel. A Kodály-parafrázisok című koncertünk december 13-án lesz a Zeneakadémia Solti termében. (Debrecenben december 5-én, a Debreceni Egyetem Aulájában.)

A Kodály-év egyik legizgalmasabb kísérlete

A Kodály-év egyik izgalmas kísérlete ez a hangverseny, melyen közösen lép fel a kórus és Borbély Mihály, napjaink egyik legsokoldalúbb multiinstrumentalistája. Kodály életművének legfőbb célkitűzése volt, hogy a fiatalságot az egyetemes zene mély megértéséhez vezesse saját zenei anyanyelvén keresztül. Koncertünkön ezért Kodály vokális művei mellett – a kodályi harmónia- és ritmusvilágra építve – olyan parafázisok is megszólalnak, amelyek a kortárs jazz illetve a népzenei alapokon nyugvó és improvizációs technikák eszköztárát is felvonultatják. A kétféle műfaj egymást erősítve, egymás mellett és egymásra épülve szólal meg többféle formában.

– Orbán György műveire ebben az évadban több programot is építettek, építenek.

– Orbán György valóban a kortárs zeneszerzés, ezen belül a vokális kórusirodalom legmeghatározóbb zeneszerzője, és talán a legtermékenyebb is. Külföldön is az egyik legtöbbet játszott magyar kórus-zeneszerző. Idén 70 éves, a hazai zenei világ méltán  ünnepli őt. Nekem nagyon régi a vonzalmam zenéje iránt, és mint ember is kivételesen fontos számomra. Tulajdonképp a kezdetek óta meghatározta a pályámat a vele és műveivel való találkozás. Első diplomakoncertemre kértem és kaptam tőle egy művet, később 10. miséjének ősbemutatóját dirigálhattam, majd a Kodály Kórus első kortárs antológia CD-jére is ajánlott nekem művet. Debrecen város a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny kapcsán több szállal is kötődik a szerzőhöz, így szerettük volna méltóképpen megünnepelni a kerek évfordulót. A Kodály Filharmónia bérletében kapott helyet 2017. november 7-én Orbán György Requiem című nagyszabású oratóriuma, melyet nagy örömömre a szerző jelenlétében vezényelhettem.

Szabó Sipos Máté, Orbán György és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója a koncert előtti beszélgetésen (fotó: Kodály Filharmónia Debrecen)

Az említett Kóruskönyvek pedig különösen fontosak számomra. Bár gyönyörűek, de kevesen tudják elénekelni ezeket, olyan nehezek. Így egyben, mind a négy kötet egy koncerten való megszólaltatására kórus még sosem vállalkozott. Hatalmas munka és kihívás ez nekem és a Kodály Kórus számára is. Mint fentebb beszéltünk róla, két koncerten, Debrecenben és Budapesten is megszóllaltatjuk ezeket a nem mindennapi műveket. A Kóruskönyvekből felvételt is készítünk a közeljövőben, ami a nagyközönség számára is elérhető lesz.