Meghirdette új évadát a Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus

Szerző:
- 2020. szeptember 29.

A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus Debrecen ebben az évadban is 20 bérletes nagykoncerttel, a cappella koncertekkel és kamarasorozattal készül a debreceniek számára.

- hirdetés -

Rugalmasabb az idei bérletezés

Ránki Dezső, Rost Andrea, Bogányi Gergely, Schöck Atala, Kokas Katalin, Ránki Fülöp, Daniel Gil De Tejda, Alpaslan Ertüngealp, Hadady László, Concerto Budapest, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Savaria Barokk Zenekar – többek közt e hazai és külföldi komolyzenei művészek és sztárok, együttesek is vendégfellépői lesznek a Kodály Filharmónia Debrecen 2020/2021-es évadának.

A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus Debrecen ebben az évadban is 20 bérletes nagykoncerttel, a cappella koncertekkel és kamarasorozattal készül a debreceniek számára. Somogyi-Tóth Dániel igazgató-művészeti vezetőt karmesterként és szólistaként is láthatja majd a közönség. Kollár Imre vezető karmester mellett több koncertet dirigál Kovács László állandó karmester és Káli Gábor első vendégkarmester. Bényi Tibor csellóművész-karmester kamarasorozata is folytatódik a zenekarral. A koncerthelyszínek továbbra is a Kölcsey Központ, a Pásti utcai zsinagóga, a Debreceni Egyetem Aulája, valamint a város templomai.

A Napló és Korzó bérletekben ismét 10-10 meghatározott hangversenyre várják a közönséget a Kölcsey Központ Nagytermébe, a 11., ajándék hangversenyt pedig a Kodály Kórus Debrecen öt a cappella koncertje vagy a Kodály Filharmonikusok kamarasorozatának három hangversenye közül lehet kiválasztani. A kevesebb idővel rendelkező zenekedvelőknek a Gulyás vagy Rubányi bérletet ajánlják, amelyek megváltásával 4-4 koncertet lehet meghallgatni. A Mozaik bérlet 6 hangversenyt tartalmaz: három koncertet a Kodály Kórus a cappella sorozatából és három koncertet a Kodály Filharmonikusok kamarasorozatából. A rendkívüli helyzethez igazodik a koncertlátogatás rendje is; hogy az a közönség és fellépő művészek számára is a lehető legbiztonságosabb legyen, kötelező a maszk viselése. A bérlet- és jegyárak változatlanok, azonban újdonság az, hogy idén az esetlegesen végleg elmaradó hangversenyek árát a bérletek árából részarányosan vissza tudják téríteni. Bérletek és jegyek a Kölcsey Központ pénztárában kaphatók! Keressék a Kodály Filharmónia bérletes ajánlóját a Kölcsey Központban, a Karakter 1517 Kávézó és Könyvesboltban a Nagytemplom mögött, valamint online.

Fotelkoncertek

A Kodály Filharmónia Debrecen idei évadában a most inkább távol maradó közönségre is gondolva elindítja az online közvetített hangversenyek sorozatát. Ebben az évadban hat olyan hangverseny lesz, melyet otthonuk kényelméből, élőben követhetnek a nézők 1000 forintos online jegy megvásárlásával.

A Fotelkoncert sorozat fellépői között olyan komolyzenei sztárok szerepelnek, mint Bogányi Gergely és Ránki Dezső Kossuth-díjas zongoraművészek, vagy Bodor János hegedűművész és a Savaria Barokk Zenekar. A Kodály Filharmonikusokat és a Kodály Kórust a koncerteken Somogyi-Tóth Dániel, Kollár Imre és Káli Gábor karmesterek vezénylik.

A sorozat részletes programjáért keressék fel az együttes honlapját.

Rigoletto Debrecenben

A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus a múlt évadban elevenítette fel a korábbi hagyományt, miszerint október 1-jén, a zene világnapján egy nagyszabású opera koncertszerű változata kerül bemutatásra kiváló vendégszólisták közreműködésével. A tavalyi Falstaff hatalmas sikert aratott; most szintén egy Verdi-opera, a Rigoletto kerül előadásra. A szereposztás idén is parádés: Alexandru Agache, Sipos Marianna, Bódi Marianna, Balczó Péter és Rácz István énekel a főbb szerepekben. A koncert karnagya, Kollár Imre debreceni tevékenysége során eddig már három Verdi remekművet is műsorra tűzött koncertszerű előadásban.

Az Otello, az Aida és a tavalyi Falstaff után a mostani Rigoletto előadásnak két alapos indoka is van. Egyrészt, már jó ideje hiányzik a darab a Csokonai Színház műsorrendjéről, másrészt pedig a hazánkban letelepedett világhírű román bariton, Alexandru Agache fellépése – egyik legjobb szerepében – emlékezetes élményt ígér. Bővebb információk a koncertről ide kattintva. 

A hangversenyt 100 forintos regisztrációs jeggyel lehet megtekinteni, melyek a Kölcsey Központ jegypénztárában vásárolhatók. A koncert a jelenleg érvényes járványügyi protokoll szerint csak szájmaszk használatával látogatható.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo