Közvetítés – A Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus újévi koncertje

Szerző:
- 2020. december 30.
Somogyi-Tóth Dániel, portré
Somogyi-Tóth Dániel

2021. január 1-jén 16 órától közvetíti újévi hangversenyét a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus, amely a Papageno és a DEkulT Facebook-oldalán, valamint a Debrecen Televízió adásában érhető el.

- hirdetés -

2020 rendhagyó év volt, 2021 első napja sem kivétel ez alól. Élő, hagyományos hangverseny megrendezésére továbbra sincs lehetőségünk, de éppen ez biztatott minket egy különleges újévköszöntő koncert létrehozására. Élve városunk páratlan adottságaival, Debrecen négy meghatározó vallási felekezetének ikonikus helyszínein, a református Nagytemplomban, a Szent Anna Székesegyházban, a Pásti utcai zsinagógában és a Görögkatolikus Metropólia helyszínein vettük fel újévi hangversenyünk adott helyhez illő műveit.

Az online hangverseny megtekintése ingyenes.

Nemcsak a helyszínek, de az elhangzó művek palettája is igen széles. A könnyed Händel orgonaverseny-tételtől Marcel Dupre rövid Bach-átiratáig, Dohnányi lendületes, derűs házimuzsikálást idéző c-moll zongoraötösének idézetétől kortárs kórusművekig, és jól ismert, rezekkel, ütőkkel valamint a Szent Anna Székesegyház orgonájának új spanyoltrombita-karával beragyogott pompájáig ível újévi hangversenyünk zenei kínálata. A koncert fontos eleme az emlékezés, a gyász, hiszen a leköszönő év különösen nehéz szinte mindannyiunk számára. Megrázó Purcell-kórusművekkel, és Johann Sebastian Bach nagy halotti táncával, a c-moll Passacagliával emlékezünk halottainkra, az egész műsor összeállítását mégis a remény és a jövőbe vetett hit hangja határozza meg. E rendhagyó újévköszöntővel is egyértelműen jelezni kívánjuk: bár a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus tagjai sem vonhatják ki magukat e nehéz időszak megpróbáltatásaiból, épp most kell arra a szellemi értékre, s legfőképp arra a közösségre támaszkodni, melyet városunk, zenei együtteseink és közönségünk hármas egysége képvisel. Mindezek miatt is legyünk együtt – mint minden évben az Újévi koncerten – január 1-jén, 16 órától a képernyők előtt!

Közreműködik:

Csősz János – trombita
Somogyi-Tóth Dániel – orgona, zongora

Alexáné Kardos Ildikó és Erdélyi Zoltán – hegedű
Kissné Galuska Anikó – brácsa
Pusker János – gordonka
Vojevogyina Olga – orgona

Kodály Filharmonikusok Debrecen
Kodály Kórus Debrecen

Vezényel:

Kocsis-Holper Zoltán, Somogyi-Tóth Dániel

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo