A Csokonai Színház Új generáció című fiatal operatehetségeket bemutató koncertsorozatának következő epizódjában, április 30-án Kuczmog Klaudia és Dargó Gergely mutatkozik be.
Ács János, a Csokonai Színházhoz nemrég szerződött nemzetközi hírű operakarmester nagyon jó gondolatnak tartja a streamelt koncerteket, hisz egy operaénekesnek meg kell jelennie a nézők előtt, és tudnia kell az adott pillanatban jónak lennie. A karmester, akit az olasz operarepertoár egyik leghitelesebb tolmácsolójaként tartanak számon, elmondta azt is, hogy az operaéletben jelenleg háttérbe szorult az általa képviselt, kivételes képességeket követelő olasz iskola, és inkább a német irány került előtérbe. Hozzátette azt is, hogy a koncertekre a bel canto olyan darabjait válogatta ki, amelyek segítették az énekeseket már meglévő tudásuk, technikájuk fejlesztésében, kamarazenei számokkal indulnak, az olasz operaszerzők dalaitól.
„Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a jelen állapotban is tudunk dolgozni, és hogy egy ilyen kivételes koncertsorozatban vehetek részt. Egyetemista lévén különösen fontos a megugrandó feladatok sora. Ács János karnagy úrral a munkafolyamat könnyed, fesztelen és természetesen hatalmas tudást ad át a próbákon” − mondta Dargó Gergely énekes.
Ács János karmester erre az alkalomra többek között Schubert, Mascagni, Verdi, Mozart és Händel műveiből válogatott. A debreceni Csokonai Színház Facebook-oldalán pénteken 19 órától látható koncerten közreműködik Gyülvészi Péter és Ács János.
A Csokonai Színház évtizedek óta kiemelt helyszíne az új operageneráció debütálásának: így vált országosan elismertté többek között Haja Zsolt, Kriszta Kinga és Balczó Péter.