Az egy évvel ezelőtt meghirdetett Debrecen 175 drámapályázat győztes színdarabjait ismerhetik meg az érdeklődők 2025. január 22-én, szerdán délután a Csokonai Fórum Simor Ottó Orfeumában. Az első három pályaművet felolvasószínházi keretek között adják elő a színház művészei.
- hirdetés -

Egy évvel ezelőtt, 2024. január 22-én hirdette meg a debreceni önkormányzat és a Csokonai Nemzeti Színház a Debrecen 175 drámapályázatot. A kiírásban az szerepelt, hogy készüljön olyan színmű az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére, különös tekintettel arra a történelmi időszakra, amikor 1849-ben Debrecenbe költözött a törvényhozás és a kormány, és ami közelebb tudja hozni a mai korhoz a 175 évvel ezelőtt történteket.
A drámapályázatot nemvárt érdeklődés fogadta, a leadási határidőig, 2024. június 30-ig 30 pályamű érkezett. A MagdaFeszt októberi megnyitásán hirdette ki a zsűri a drámapályázat eredményét.
1. helyezett:
Meskó Zsolt: Liberty Capital – A nagy Debrecen Show
Bemutató: 2025. január 22., szerda 18:00 óra (Csokonai Fórum, Simor Ottó Orfeum)
A Debrecen 175 című drámapályázat 1. helyezett alkotásának szerzője – Meskó Zsolt – sajátos, egyben lebilincselő módon vetíti egymásra 1849 cívisvárosi történéseit, illetve egy időutazás keretében megidézett résztvevőit egy mai showműsorral, amelynek felszínessége, bugyuta és – éppen emiatt – agresszív jellege élesen szemben áll a történelmi események fennkölt jellegével. Ám, hogy ennek a kontrasztnak ki is lesz a valódi vesztese, a 19. századi szereplők, vagy a mai showbiznisz munkatársainak egyike, azt előre természetesen nem áruljuk el.
2. helyezett:
Horváth György – Janik László: Egy láda Debrecennek
Bemutató: 2025. január 22., szerda 16:00 óra (Csokonai Fórum, Simor Ottó Orfeum)
A Debrecen 175 című drámapályázat 2. helyezett alkotásának szerzőpárosa – Horváth György és Janik László – nem az 1848/49-es eseményeinek nagy és neves alakjait idézi meg, hanem az akkor élt kisemberek mindennapjaira fókuszál. Akik egy ládika – egy fontos relikviát rejtő láda – utaztatása kapcsán sodródnak bele a történelmi eseményekbe. Ráadásul sokszor humoros formában „csetlenek-botlanak” a számukra gyakran érthetetlennek, mégis nagyon vonzónak, mert megismételhetetlennek tűnő események között.
3. helyezett:
Anonim szerző: A szabadság őrvárosa
Bemutató: 2025. január 22., szerda 14:00 óra (Csokonai Fórum, Simor Ottó Orfeum)
A Debrecen 175 című drámapályázat 3. helyezett alkotása – melynek szerzője inkognitóban kíván maradni – egy jelenkori színházi vitára épül. Tulajdonképpen „bevezetés” egy dráma születésébe – írásába és színpadi adaptálásába –, amely készülő darab témája a Habsburg-ház 1849-es trónfosztása. Miközben az alkotók vitatkoznak, érvelnek, megsértődnek majd újra kibékülnek, a korabeli lakosság – főleg az akkori diákok – szabadságharcba való „integrálódása”, honvédnek jelentkezése is nagy hangsúlyt kap. A történetfilozófiai kérdések felvetődése kapcsán pedig még Madách Imre halhatatlan műve, Az ember tragédiája is új és szokatlan megvilágításba kerül.
A felolvasószínházi előadások színlapjait a Csokonai Nemzeti Színház honlapján lehet részletesen elolvasni.