A vidéki felsőoktatási művészeti képzés ugyanannyi lehetőséget rejt magában, mint a fővárosi. Lakatos Péter Istvánnal, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánjával a HVG készített interjút, amely fizetőkapu mögött, ide kattintva olvasható.
- hirdetés -

– Magyarországon több egyetem is kínál zeneművészeti képzést. Miért éri meg mégis a Debreceni Egyetemet választaniuk azoknak, akik ezen a szakirányon szeretnének továbbtanulni?
– Amire mi nagyon büszkék vagyunk és a visszajelzések is arról tanúskodnak, hogy nálunk családias a légkör, ami fontos a hallgatók számára. Nálunk nem az a cél, hogy kibuktassuk őket a rendszerből, hanem az, hogy sikeresen végezzék el az egyetemet. A zeneművészeti képzésünk különlegessége, hogy az épületen belül kollégium is található. Ezzel el tudjuk érni, hogy a diákok egy helyen tanuljanak, zenéljenek, gyakoroljanak, kamarázzanak, aztán itt is aludjanak: tehát szoros közösségi élet tudjon működni. Az sem mindegy, hogy mindemellett gyönyörű helyen vagyunk Debrecenben, a Nagyerdő mentén, ahol körbevesz minket a természet.
– Miben különbözik a felvételi a többi szakhoz képest?
– A felvételink alapvetően tehetségalapú. A jelentkezőknek műsorral kell készülniük, amit bemutatnak a tanároknak. Ekkor igyekszünk meglátni bennük nemcsak a jelenlegi, hanem a jövőbeli lehetőségeket is, hogy hova tudnak fejlődni, majd ez alapján hozzuk meg a döntést. Itt nem az számít, hogy hány pontot hoznak magukkal a diákok, a legfontosabb az itteni felvételi.
– Milyen előzetes tudás szükséges a jelentkezéshez?
A növendékeink nagy részét zeneművészeti képzéssel foglalkozó szakgimnáziumokból fogadjuk. De előfordul néha, hogy valaki zeneiskolai tanárnál vagy külön professzornál tanult, mert normál gimnáziumot végzett. Arra, hogy valaki magától felkészüljön a felvételire, kevés esélyt látok. Itt az európai klasszikus komolyzenei kultúrának olyan hagyománya van jelen, amit nem lehet csak úgy YouTube-ról elsajátítani. Ehhez kellenek a megfelelő felkészítő tanárok. Persze vannak extrém esetek is. Nekem most például van olyan elsős növendékem, aki összesen négy éve zongorázik, és mégis felvettük.
A teljes interjú fizetőkapu mögött, ide kattintva érhető el.