Elhunyt Miske László színművész

Szerző:
- 2025. március 29.
Miske László - forrás: Debreceni Csokonai Nemzeti Színház
Miske László - forrás: Debreceni Csokonai Nemzeti Színház

A Csokonai Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Miske László életének 90. évében hunyt el.

Miske László szülőfalujából, Zalánból járt Kolozsvárra iskolába, ahol nagy múltú színház működött. A Brassai Sámuel Líceumban érettségizett 1954-ben. Református teológiát végzett, két évig lelkészként szolgált. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1966-ban.

A Nagyváradi színházban játszott 1966 és 1987 között. 1987-től 1990-ig a kolozsvári Állami Magyar Színház, 1990-től 1992-ig a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1992–2023 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja volt.

A Pécsi Országos Színházi Találkozón 2002-ben a legjobb mellékszereplőnek választották. 2003-ban Jászai Mari-díjat kapott. 2023 decemberében munkásságát a Magyar Teátrumi Társaság Magyar Teátrum Életműdíjjal jutalmazta.

Miske László kivételes tudásával, bölcsességével, humorával mindenkit lenyűgözött. Hosszú pályáján a magyar és a világirodalom legnagyobb alakjait formálta meg, elkápráztatva a debreceni mellett a nagyváradi, kolozsvári és a miskolci közönséget.

(A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem helyezünk el reklámot.)

(Via Csokonai Színház)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo