Boncsér Gergely: „Hobbiból kezdtem el a dalokkal foglalkozni”

Szerző:
- 2021. augusztus 8.
Boncsér Gergely - fotó: Emmer László
Boncsér Gergely - fotó: Emmer László

A Debreceni Ünnepi Játékok egyik fontos fellépője lesz Boncsér Gergely, aki egy saját dalprodukcióval (augusztus 14-én), illetve a Bánk bánban (augusztus 17-én), Ottó szerepében járul hozzá a fesztivál sikeréhez. A két produkcióról, azokkal kapcsolatos saját élményeiről beszélgettünk.

- hirdetés -

– Hamarosan saját dalesten lép fel, hogyan jött egy ilyen tematikus koncert ötlete?

– Amikor ránk tört a pandémia, eleinte örültem a pihenésnek, de nem tudtam munka nélkül megmaradni. Ekkor arra gondoltam, előveszem a dal műfaját, amellyel mindig is szerettem volna foglalkozni, de soha nem volt rá elég időm. Beleástam magam, kiválasztottam a kedvenceket. Emellett mindig is szívügyem volt, hogy magyarul is énekeljek. Sokat jártam vidékre, például kis templomi koncerteket adni, és azt vettem észre, hogy a közönség nagyon hálás, amikor az anyanyelvünkön énekelek. Emiatt, illetve az anyanyelv iránti szeretetből, tiszteletből döntöttem tehát úgy, hogy a dalokat magyarul fogom előadni.

– Milyen forrásokból dolgozott?

– Závodszky Zoltán és Szabó Miklós a Magyar Állami Operaház tenoristáiként prozódiailag és az előadó szempontjából is kiváló fordításokat készítettek. A koncerttel az ő emlékük előtt is tisztelegni szeretnék. Azokhoz a művekhez, amikhez nem állt rendelkezésre magyar szöveg, kedves barátomat Csákovics Lajost kértem, hogy készítsen fordítást. Az Opera repertoárján az ő nevéhez fűződik a 2014-ben bemutatott Dzsamiléjéhez (Ravel) készített librettó. Ezeken a dalokon együtt dolgoztunk, így egy kicsit közös munkaként tekintek rájuk. Érdekes, hogy mindez hobbinak indult a pandémia alatt, most pedig önálló est lesz belőle a Debreceni Ünnepi Játékokon.

– Hogyan került kapcsolatba a Debreceni Ünnepi Játékokkal?

Vadász Dániellel, az Operettissima és a Coopera vezetőjével régóta jó barátságot ápolunk. 2009-ben az Operettszínházban kollégák voltunk, az évek során pedig a barátságunk megerősödött. Énekesként is nagyra becsültem, most pedig nagy tisztelettel nézek az általa megvalósított kulturális munkára. Menedzserként, producerként sokat tesz a magyar kultúráért, annak pedig kifejezetten örülök, hogy ezt most az MMA egy díjjal is elismerte. Meséltem Dánielnek a dalprojektemről, aki pedig felkért, hogy vegyek részt a Schubertiada című koncerten. Természetesen most is lesz Schubert, de mivel a kedvenceimből válogattam, ezért Schumann, Verdi, Puccini művei, illetve még két olasz dal is elhangzik.

– Hogyan épül majd fel a koncert?

– Barátomat, Hábetler Andrást, a standup-opera jellegű koncertekről ismert FareMido társulat vezetőjét kértem fel, hogy legyen az est műsorvezetője. Énekelni ezúttal nem fog, de el fogja szavalni két kedvenc versét. A zongorakísérő dr. Bartal László lesz, a Magyar Állami Operaház vezénylő korrepetitora, akire nem véletlenül esett a választásom, hiszem tizenkét éve tudhatom mentoromnak.

– A fesztivál keretében néhány nappal később Ottó szerepét alakítja Erkel Bánk bánjában? Milyen a viszonya a szerephez?

– Ottó az első szerepeim között volt az Operában, 2010 körül énekeltem. Tavaly, a Vidnyánszky Attila rendezte Bánk bánban énekelhettem újra a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ami így egyfajta visszatérés volt számomra, de mivel annak idején zöldfülű voltam, és el voltam foglalva a saját aggodalmaimmal, így nem igazán kerültem közel az opera egészéhez. Az igazi megismerés tehát csak most jött el, azt mondhatom, hogy reveláció volt számomra a darab mind irodalmilag, mind zeneileg. Katona drámája és Erkel operája is igazi remekmű. Nagyon örülök, hogy Debrecenben is be tudjuk mutatni.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo