A Debreceni Ünnepi Játékokon augusztus 2-án látható Székely-est határok nélkül Székelyföld sokszínű népzenei és néptánckultúráján keresztül a kivételesen gazdag magyar folklórt ünnepli. A kétrészes gálaesten a nemzetközileg is elismert Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ékes Gyergyó című előadását mutatja be, amelynek koreográfusa – Farkas Ágnes mellett – Farkas Tamás.
– Miért épp ennek a tájegységnek, a Gyergyói-medencének a táncait dolgozták fel?
– Én több mint tíz éve járok a Gyergyói-medencébe gyűjteni, zenét, táncot, éneket, folklórt kutatni. Ez a terület korábban fehér foltnak számított, nagyon kevés gyűjtő fordult meg ezen a vidéken. Valamiért azt gondolták, hogy mivel egy korábban polgárosult vidékről van szó, a helyi öregek kevésbé emlékeznek a régi stílusú táncokra, dalokra. A Gyergyói-medence összes településén filmeztem táncosokat, zenészeket, énekeseket, és mint kiderült, igenis emlékeznek ezekre. A felvételekből olyan mennyiségű anyag halmozódott fel, hogy úgy éreztem, az egy egész estés műsor alapját képezheti. A vázat ezek a Gyergyó-vidéki gyűjtések adják, de van egy dramaturgiailag fontos, vissza-visszatérő alak, Hazug Pista, becsületes nevén Köllő István, a székelység egyik meghatározó személyisége, akinek a meséi, történetei, gurításai és nagyotmondásai árnyalják a táncokat és a zenéket.
– Miért volt ez a terület fehér folt? Azt olvastam, az 1950-es évektől a 2000-es évekig kevéssé volt fókuszban ez a vidék, miközben korábban Bartók, Kodály, Molnár Antal gyűjtöttek erre.
– Hozzátenném, hogy az ’50-es években sem otthon, hanem Pest megyében, Budajenőn, Telkiben készültek a felvételek, ott filmezték azokat a gyergyói székely telepeseket, akik a II. világháború második felében elindultak nyugatra a jobb élet reményében. Gyergyó vidékén az első táncfilmezés csak a 80-as években történt. Hogy miért nem készült komolyabb célfelvétel? Talán az lehet az észszerű magyarázat, hogy a környéken, és említhetnék más székely széket, nagyon karakteres és pregnáns gyűjtési folyamat zajlott. Az pedig más tájegységen is megfigyelhető, hogy a gyűjtők, a folkloristák, a magyarországi néptáncosok szeretnek azokra a területekre visszajárni, ahol már elődeink is megfordultak.
Az én gyűjtői ars poeticám és a küldetésem viszont az, hogy olyan területekre menjek el, ahol korábban nem jártak.
Így jutottam el Arad megyébe, Bihar megyébe, a Bánátba, ahol olyan táncosokat leltem, akiket soha korábban nem filmeztek.
– Hogyan lehet egy ilyen, számukra teljesen ismeretlen helyzetben megnyitni az embereket? Hogyan lehet azt elérni, hogy megnyíljanak, a bizalmukba fogadják?
– Minden ember más, de általánosságban talán azt mondhatom, ha őszinte szeretettel, barátsággal, érdeklődéssel közeledünk valakihez, ugyanezt kapjuk vissza. Az elmúlt tíz évben olyan kapcsolatok, barátságok alakultak ki, hogy ma már második otthonomként tekintek a Gyergyói-medencére, a Gyergyói-havasokra, az ott élőkre.
– Milyenek a gyergyói emberek?
– A mai napig ízlelgetem a gyergyói lelkületet. Egészségesen konzervatív, néha makacs a gyergyói ember. Büszke magára, az értékeire, a hagyományaira. Gyergyóban olyan morális elemeket őriznek, aminek a nyomát itt, Békés megyében, városi fiatalként már nem találom meg. Ez számomra tiszteletreméltó és példamutató.
– Említette, hogy a korai polgárosulás jellemző volt Gyergyóra. Könnyebben el tudjuk képzelni azt, hogy ez az életmódban, például a tárgyhasználat változásában, hogyan jelent meg, mint azt, hogy a táncokra, a zenékre ez hogyan hatott.
– A polgárosodás új figurákat, új táncrendeket eredményezett, például azáltal, hogy a Brassóban cselédeskedő székely leányok az ottani szász dallamokat, táncokat hazavitték. Így jelent meg a gyergyói székelység táncrendjében az osztrákos-németes behatást mutató – mert a bányavidékre a robbantómesterek arról érkeztek –, 14 táncból álló polgári táncsorozat, a ceppel, ami az I. világháború előtt egyáltalán nem volt ismert ezen a vidéken. Egyre többen lépték át a székek határait, mentek a városokba, és tértek onnan vissza, de említhetném azokat a bakákat is, akik az I. világháború alatt errefelé állomásoztak, és egyébként egészen távolról származtak, ami szintén azt jelentette, hogy a tájegységre beszivárogtak új stílusú dallamok, amik bekerültek a köztudatba, a zenészek kezére, a táncosok lábára.
– A Hargita táncosai újdonságként tanulták ezt a táncnyelvet, vagy volt, akik ezt otthonról, Gyergyóból hozták magukkal?
– Vannak az együttesben gyergyói származásúak, de még ők sem ismerik ezt anyanyelvi szinten, mivel a táncok visszatanítása még mindig folyamatban van. Érdekes módon Gyergyóban is inkább a felcsíki táncokat preferálták annak ellenére, hogy ott lettek volna a helyi táncok. Korábban valahogy nem volt divatja ennek. Már csak azért is nagy falat és szép kihívás volt ez a munka mindannyiunknak, hogy
ne valamihez képest, más vidékekkel való hasonlóságokat keresve, hanem a sajátos gyergyói ízt önmagában megőrizve vigyük tovább ezeket a táncokat.
– Hogyan invitálja a debreceni előadásra a nézőket? Kiknek ajánlja az Ékes Gyergyót?
– Ha szeretik a gyergyói pityókát, az erre a székre jellemző gasztronómiát, ha szeretik a gyergyói tájat, ha rajonganak a medvékért, vagy ha szívesen járnak áfonyázni, gyógynövényt gyűjteni a havasokba, akkor jöjjenek el augusztus 2-án, mert a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által azokhoz fogható élményben lesz részük. A gyergyói énekek, táncok és persze a megkerülhetetlen és megismételhetetlen Hazug Pista mondásai csodálatos estét ígérnek.
