A Székely Nemzeti Múzeum a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel közösen Kós András életmű-kiállítást szervez a művész születésének 110. évfordulója alkalmából.
A tárlat anyagának magvát a művész által válogatott, elrendezett, és a Farkas utcai Református Templomnak adományozott alkotások képezik, kiegészítve ezeket Kós a családtagok számára készített, ritkán látott „ajándék” szobraival, valamint az életmű bemutatásához megkerülhetetlen alkotásokkal, számos közintézménytől és magánszemélytől kölcsönözve azokat. A kiállításszervezéssel párhuzamosan futó hagyatékfeldolgozásnak köszönhetően a kurátorok a művész grafikai anyagából is egy jelentős merítést tárnak a nagyközönség elé. A tárlat érdeme, hogy Kós András közismert alkotói portréja mellett az életpálya kevésbé ismert motívumait, aspektusait is megvilágítja különböző, rég nem látott vagy mindeddig kiállításon nem szereplő műalkotások, tárgyak, valamint archív fotók révén. Újdonságként a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből a szobrászművész Ensemble (1970) című munkája is közszemlére kerül.
A megnyitóra 2024. szeptember 12-én, csütörtökön 18 órától kerül sor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében. A tárlat házigazdája Vargha Mihály szobrászművész, a kiállítást méltatja Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője, illetve felszólal a művész lánya, a kiállítás társkurátora, Kós Katalin. Közreműködik: Kovács Sára diák. Moderátor: Prezsmer Boglárka, drámapedagógus.
Kurátorok: dr. Portik Blénessy Ágota, drd. Szebeni Zsuzsanna, Éltes Barna, valamint Kós Katalin társ-kurátor, a művész leánya, a hagyaték gondozója.
A kiállítást egy háromnyelvű katalógus is kíséri Kós Katalin és Szebeni Zsuzsanna szerkesztésében, amelyet Portik Blénessy Ágota és Szebeni Zsuzsanna jegyez.
- A kiállítás szervezői: Székely Nemzeti Múzeum, Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Kós Katalin.
- Támogatók: Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Kulturális Alap.
- A kiállítás 2024. november 24-ig látogatható.