Fiatalok a pódiumon

Pannon Ifjúsági Szimfonikus Zenekar

A Pannon Ifjúsági Szimfonikus Zenekar harmadik születésnapját ünnepli. A fiatal muzsikusok július 21-én koncerteznek Kismartonban, a hangversenyre ezúttal Révkomáromban készülnek fel.

Jegyvásárlás és részletes információ a koncert kapcsán ide kattintva

Az első évben Kismartonban, tavaly Szombathelyen folytak a próbák, idén Szlovákiában készülnek fel egy intenzív műhelymunka és próbaidőszak keretében Jochem Hochstenbach karmester, a projekt művészeti vezetőjének irányításával, illetve vendégkarmesterként Mirko Krajčival, akinek egyik kompozíciója el is hangzik a koncerten. A zenekar tagjai szlovák, magyar, román, horvát és osztrák zenészek, akik az Összhang kezdeményezés jóvoltából képezhetik magukat tovább, és a zenei szakmai továbblépés mellett személyiségük is fejlődjön, s ezeket az ismereteket hazavihetik, továbbadhatják. A projektet az Esterházy Magánalapítvány és a burgenlandi Musikschulwerk irányítja – céljuk, hogy az EU-tagországok zenei intézményei között sokrétű együttműködések jöjjenek létre. Meggyőződésük, hogy a zene olyan ideális, határokon átívelő médium, amely alkalmas a kulturális identitás és a hagyományok bemutatására, továbbadására.

A koncerten három művet hallhat a közönség. Johann Sebastian Bach: c-moll oboa-hegedű kettősversenyét, a karmesterként is közreműködő szlovák zeneszerző, Mirko Krajči Post scriptum című művét, valamint Ludwig van Beethoven: I. (C-dúr) szimfóniáját.

Mirko Krajči pozsonyi zeneművészeti egyetemi tanulmányai után a párizsi Conservatoire National Superieur-ben volt ösztöndíjas. Két évtizede dolgozik együtt a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Technik Kamarazenekar művészeti vezetője és karmestere. Hazája jelentős együtteseivel dolgozott már együtt, vezényelt Ausztriába, Csehországban, Angliában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Portugáliában, olyan szólistákkal koncertezett, mint Julia Fischer, Ivan Zenaty, Vaclav Hudecek, Jan Talich, Jiri Barta, Zlata Chochieva, Miki Skuta, kompozíciói pedig számos díjat elnyertek.