Budapestet és Brüsszelt köti össze az idei Európai Hidak fesztivál

Szerző:
- 2024. szeptember 5.
Fischer Iván - forrás: Európai Hidak
Fischer Iván - forrás: Európai Hidak

Világraszóló európai jazz, a Budapesti Fesztiválzenekar Európát áthidaló koncertje és a nyugati hagyományokat afrikaival összeházasító világzenei előadók – a szeptember 16. és 22. között megrendezett Európai Hidak programsorozat Budapest és Brüsszel között épít kulturális átjárót.

- hirdetés -

Szeptemberben elindul a Müpa 2024/25-ös évada, és ezzel együtt újra kinyílik a világ a Komor Marcell utcában. Az évadkezdéshez 2013 óta szorosan hozzátartozik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös programsorozata, az Európai Hidak, amelynek fókuszában ezúttal a belga főváros áll. Ennek jelképes oka is van, hiszen 2024 nyarán vette át Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Belgiumtól. A két ország közötti kulturális hídon keresztül mind Budapestre, mind Brüsszelbe jelentős művészek egész sora látogat el.

A programsorozat nyitányaként rögtön egy két részből álló koncerten ismerhetjük meg a belga jazz színe-javát, köztük az ország legnagyobb big bandjét, a Brussels Jazz Orchestrát, valamint olyan szólistákat, mint a gitáros Philip Catherine, a trombitás Bert Joris és az énekes David Linx.

Az énekes-gitáros Selah Sue popot, reggae-t, R&B-t és funkot vegyítő dalai nem csak a könnyedebb műfajok rajongóit képesek visszarepíteni a nyári fesztiválszezonba, a belga–marokkói Aïcha Haskal pedig különös színt hoz a programkínálatba arab zenét pszichedelikus elemekkel vegyítő zenekarával, a Gaïshával. Fellép továbbá a kultikus belga art rock zenekarból, a dEUS-ból ismert énekes, Tom Barman, aki ezúttal TaxiWars nevű formációjával látogat a Müpába, a világzene egyik legfontosabb sztárjaként ünnepelt kongói–belga Marie Daulne pedig K.ZIA művésznevet viselő lányával és ZAP MAMA elnevezésű zenekarával érkezik, hogy ízelítőt adjon az afrikai és a nyugati zene fúziójából.

Taxi Wars - forrás: Európai Hidak

Taxi Wars – forrás: Európai Hidak

Az Európai Hidak kínálata nem lehetne teljes a társszervező Budapesti Fesztiválzenekar és vezetője, Fischer Iván nélkül. A programsorozat megkoronázásaként szeptember 20. és 22. között három alkalommal lép színpadra a BFZ és az Európai Unió Ifjúsági Zenekara, hogy egy Európát széltében-hosszában bemutató koncerttel kápráztassa el a közönséget. A spanyol tánctól a magyar rapszódiáig ívelő est során Fischer Iván vezényletével olyan művészek lépnek színpadra, mint a BBC Proms közönségét is lenyűgöző Lisztes Jenő cimbalomművész és Diana Tishchenko ukrán hegedűművész. Az est folyamán először hangzik el itthon Fischer Iván saját szerzeménye, a Bach előtt játékosan fejet hajtó Táncszvit.

A zenei programok mellett helyet kapnak a társművészetek is: szeptember 21-én az Előadóteremben a Legújabb testamentum című filmben isten kislányának keserédes történetét ismerhetjük meg, aki épp Belgiumban kutatja fel követőit, a Belgák királya című áldokumentumfilmen keresztül pedig megismerhetjük egy elképzelt belga uralkodó kontinensen át vezető odüsszeiáját.

Az Európai Hidak részletes programja itt böngészhető.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo