Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Fesztivál Akadémia Jonian Ilias Kadesha: „A Kelemen Kvartett miatt költöztem Budapestre”

Jonian Ilias Kadesha: „A Kelemen Kvartett miatt költöztem Budapestre”

Őrült professzorokhoz, Paganinihez és zsenikhez egyaránt hasonlították már. Jonian Ilias Kadesha nemcsak szólistaként és ad hoc kamaraformációkban lép fel a Fesztivál Akadémián, hanem a Kelemen Kvartett új második hegedűseként is megismerheti őt a közönség.

- hirdetés -

– A szüleid albánok, de Görögországban születtél és nőttél fel. Zeneileg mit hoztál a családodból és a szülőhazádból?
– A népzene tette rám a legnagyobb formáló hatást. A népi kultúrát Görögországban nagyon komolyan veszik, az iskolában például megtanultuk az egyes vidékek jellegzetes énekeit és táncait. Gyerekként ez elképesztően erős élmény; később, felnőtt művészként befolyásolja az ember zenei nyelvét, a hozzáállását zenéléshez és zenehallgatáshoz, sőt még a temperamentumát is. Albánia kultúrája nem áll távol a szomszédos Görögországétól, de ez a kettősség, hogy én otthon albán voltam, míg az iskolában görög, mindenképpen gazdagította a belső világomat.

- hirdetés -

– Édesapád hegedűtanár. Természetesnek számított, hogy előbb-utóbb te is elkezdesz hegedülni?

– Kicsit pontosítanék: édesapám hegedűmániás. Egyszerűen bolondul a hangszeréért, és gyakran veszekedtem vele, mert én jobban kedveltem a csellót. Sosem kényszerített rám semmit, de remélte, hogy zenész lesz belőlem. Kiskoromban nagy kíváncsiságot ébresztett bennem a hegedűje iránt: megpróbáltam utánozni őt, ahogyan játszik, néha pedig elővettem a tokból a hangszert, és piszkáltam a húrokat. Édesapám nyilván észrevette, hogy érdekel a dolog, aztán négyéves koromban egy nap odajött hozzám, és kijelentette, hogy most már komolyan el kell kezdenünk foglalkozni a hegedűvel. Gyerekként nehéz megtalálni az egyensúlyt játékos szórakozás és komoly munka között, de számomra a hegedülés félig ez volt, félig az.

– Egy korábbi interjúban elárultad, hogy nagyon érdekel a történelem. Miért?

– Lenyűgözőnek találom a történelmet minden vonatkozásában, legyen szó a művészetek, a vallások vagy hétköznapi dolgok történelméről. Az a helyzet, amelyben most vagyunk, ahogyan most élünk és tevékenykedünk, történelmi események láncolatának a következménye. Ha valakinek fogalma sincs a zenetörténetről, akkor nincs meg a megfelelő alapja a zenéléshez, hiszen az embernek tudnia kell, hogy mit akar továbbvinni vagy éppen megtörni ahhoz, hogy előrébb léphessen.

– Tudnál mondani olyan zenei hagyományt, amely különösen fontos számodra?

– Nem tudnék egyet kiemelni. Egyébként is úgy gondolom, hogy sokkal kevesebbet kellene használnunk ezt a szót. Amikor azt mondjuk: hagyomány, a zene világában gyakran bizonyos szokásokat értünk alatta, amelyek vagy működnek, vagy nem.

Tágabb értelemben véve a hagyomány sokkal szebb és komplexebb fogalom, számomra elkerülhetetlenül összefügg a fejlődéssel.

– A hangszereseknek tanulmányaik alatt sokféle technikai fogást kell megtanulniuk. Mégis inkább a zenei kifejezésmód az, amiért egyeseket zseniként tartanak számon.

– Technika és zenei kifejezés kéz a kézben jár, de nehéz lenne megmondani, mikor melyik kéz van felül. Szerintem a technikának mindig láthatatlannak kell maradnia. Csak eszköz, amely lehetővé teszi, hogy a zenei ötleteinket megvalósítsuk. Ha egy zenész pontosan tudja, mit szeretne elmondani a közönségnek, a zenei kifejezésmód magával fogja húzni az alkalmazott technikákat, sohasem fordítva. Jó technikája sok hangszeresnek lehet, így pusztán ezt csillogtatni nem számít egyedi teljesítménynek, és katartikus élményt sem ad a hallgatóknak. A technikai tudást ugyanakkor elhanyagolni sem szabad, és egész életünkben folyamatosan fejlesztenünk kell, mert ilyen alap nélkül lehetetlen zenélni. Kicsit úgy viszonyul a technika a zenei kifejezésmódhoz, mint egy versenyműben a zenekar a szólóhoz: általában azt hisszük, a szóló a fontosabb, de a zenekar közreműködése és az általa adott háttér nélkül az sem létezhetne.

Kadesha, Kelemen, Kokas
Jonian Ilias Kadesha, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin – fotó: Posztós János

– Barokktól a kortárs zenéig bármit eljátszol. Van olyan stílus, műfaj vagy zeneszerző, amelyhez mégis rendszeresen visszatérsz?

– Nincs, mindenfajta zenét szeretek. Az első karanténidőszak alatt rájöttem például, hogy nem is utálom annyira a technót, mint korábban hittem. A művészetnek sokféle ága létezik, ismerünk például művészi, népi és populáris zenét, de a zenélés kulcsa mindig az, hogy az előadó eldöntse, milyen érzelmeket akar kelteni a hallgatóban, és ennek megfelelően időzítse a használni kívánt eszközöket. Ha ez sikerül, abból jó zene születik.

– A fesztivál majdnem minden koncertjén fellépsz, más-más együttesekben és különféle zeneszerzők műveiben. Van olyan darab vagy koncert, amelyet különösen vársz?

– Igen, Bartók 1. és 3. vonósnégyesét. Nemrég gyakorlatilag Budapestre költöztem azért, hogy az újjáalakult Kelemen Kvartett bemutatkozó koncertjére mind a hat Bartók-vonósnégyest megtanuljuk. Teljesen a hatalmába kerített Bartók zenéje, a vonósnégyesei talán a legjobbak a műfajban, bár Haydn, Mozart és Beethoven kvartettjeit szintén nagyra tartom. A barokk zenét is imádom, és örömmel tölt el, valahányszor visszatérhetek a benne rejlő improvizatív elemekhez.

Időről időre nem árt, ha emlékezteti magát az ember, hogyan kell spontaneitást teremteni a színpadon.

– A Trio Gaspard-t pároddal, Vashti Hunterrel együtt alapítottátok, és ti vagytok a Kelemen Kvartett két új tagja is. Könnyebben megy a kamarazenélés, ha olyanokkal dolgoztok, akikkel a magánéletben is szoros kapcsolatban álltok?

– A mi esetünkben egyértelműen igen. Barna és Kati több mint húsz éve alkot egy párt, és nemcsak a zenei, hanem a magánéleti kapcsolat is folyamatosan érzékelhető közöttük. Megvannak a jól bevált módszereik arra, hogy a felmerülő problémákat a hétköznapi élet természetes részeként, zökkenőmentesen oldják meg. Mi Vashtival tíz éve vagyunk együtt, szóval mi is ezen az úton haladunk. A Kokas‒Kelemen házaspárhoz hasonlóan ráadásul rég elköteleződtünk a kamarazene mellett: a Trio Gaspard – amelyben rajtunk kívül Nicholas Rimmer játszik – már elmúlt tízéves. A Kelemen Kvartett jelenleg alapvetően két egységből, két párból áll, de végső soron mind a négyen erős, önálló egyéniségek vagyunk, akik jelentősen különböznek egymástól, és ez érdekes dinamikát ad a közös munkának.

* Az interjút Jonian Ilias Kadeshával Molnár Fanni készítette.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!