A Fesztivál Akadémia Budapest 2023-ban turnéra indult, amelynek második állomása Csíkszereda volt. A katona története előadása és a mesterkurzus kapcsán Kokas Katalint, a Fesztivál Akadémia Budapest egyik alapító művészeti vezetőjét, valamint Török Istvánt, a Spektrum Színház igazgatóját kérdeztük.
– Marosvásárhely után milyen volt a fogadtatás Csíkszeredán?
– Harmadszorra járunk Csíkszeredán az elmúlt másfél év alatt. A Csíki Kamarazenekarral játszottunk, és ehhez a Fesztivál Akadémia Budapest szervezésében mesterkurzusok kapcsolódtak. Ez immáron rendszerré vált, úgy érezzük, „hazajövünk”.
A katona történetében szereplő zenészek mind vállalták a tanítást. Abban bízunk, hogy ez az élő, még pulzáló köldökzsinór Magyarország és az Erdélyben élő magyar gyerekek között mindannyiunknak fontos, nem csak a fejlődésük figyelemmel kísérése és a tanár kollégákkal való szakmai eszmecsere miatt, hanem az összetartozást is megerősíti. Csodálatos érzés, hogy 8 óra utazás után megérkezvén ide már több városban is ismerjük a gyerekeket.
Az itteni közönséggel, magyar közösséggel kapcsolatban hasonlóképp érzünk. Már tudjuk előre, mire számíthatunk, valódi, őszinte figyelemre, elmélyült, felkészült itt a hallgatóság.
A múltkori marosvásárhelyi koncerten az a mondás terjedt el, amikor együtt játszottunk Bogányi Gergellyel, Fenyő Lászlóval és Kelemen Barnabással, hogy „azt tudják, hogy milyen a csönd a Kultúrpalota nagytermében, amikor teljesen üres, de a koncertünkön a tételek között, a művek szüneteiben nagyobb volt a csönd.” Ilyen ez a közönség!
– A turné tulajdonképpen A katona története köré épül, amit mindhárom helyszínen előadnak. Miben fogható meg a Fesztivál Akadémia Stravinsky-produkciójának a sikere?
– Több oldalról közelíteném meg a kérdést. A katona története „sikere” csak mellékhatása annak, hogy nagyon szeretünk együtt játszani, ennyi művész a Katona Történetében, a zenészek és színészek energiái a közös alkotás olvasztótégelyében forrnak napokon át, fanatikusan akarjuk, hogy jó legyen, inspiráljuk egymást. Tehát a kulcskérdés a szereplők maguk, akik egymásnak, egymásért játszanak a színpadon.
Másik megközelítés az, hogy ez az előadás-sorozat bármekkora „siker” is, tudjuk, hogy a koncerteken azonnal elkelt jegyek ellenére piaci alapon a klasszikus zene és a színház nem tudja kigazdálkodni egy ilyen produkció költségeit.
Ha a „siker” fogalma ez lenne, akkor nem létezhetne ez az előadás. Egyszerű matematikai számítás az, hogy a 8 szólistákból összeállt zenész csapat a 4 színésszel az első félidőben, majd a 7 fős Vivaldi 4 évszak zenészei szintén narrátorral, a színpadi díszlet, az utazás, a honoráriumok, a szállások nem térülhetnek meg a jegybevételből.
Hitünk szerint azonban a művészekre, kultúrára fordított befektetés bőven megtérülhet akkor, ha koncertenként a több száz fős közönség lelkileg feltöltődik, és ha a tanárok és diákok (napi szinten 20-30) a mesterkurzusok folyamán olyan útravalót kapnak, amelyek meghatározóak a jövőjüket tekintve.
A Kulturális és Innovációs Minisztériumnak köszönhető az, hogy a Fesztivál Akadémia Budapest az országjárást, határon túli magyar lakta területeken való szereplést és mesterkurzusokat szervezheti. A siker tehát közös, nem tekinthetjük csak a magunkénak.
