10. jubileumát ünnepli jövőre a Fesztivál Akadémia Budapest, amely a nyári és a téli fesztivál mellett egy tavaszi koncertsorozattal, mesterkurzusokkal és versenyekkel várja az érdeklődőket.
- hirdetés -

A Fesztivál Akadémia Budapestet (FAB) 10 éve hívta életre a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész-házaspár Batta András felkérésére, Kocsis Zoltán szárnyai alatt. Kocsis Zoltán az első fesztiválon mint kamarapartner és mint mentor is fellépett, előadást tartott, hogy elindítsa páratlan pályáján ezt a nemzetközi rangú sorozatot, amit azóta is a világ legjelentősebb zenei eseményei (Luzern, Verbier, Salzburg) között jegyez a szakma. A Fesztivál Akadémia Budapest a kezdetektől az oktatást és a színpadot egységben kezeli, az Alma Materben, a Zeneakadémián a nyári fesztivál 10 napja alatt minden évben 150 egyetemistát és 60 művészt fogad Budapesten 65 országból.
Erre az időszakra Budapestre figyel a nemzetközi zenei élet, az eseményeket több nemzetközi csatorna élőben közvetíti. A fesztiválprogramok belakják a város jellegzetes tereit és megmutatják a résztvevőknek kultúránk gazdagságát. A nyári fesztivál mellett tavaly jelentkezett először a Winterfest, amelynek a Lillafüredi Palotaszálló ad otthont, ezzel egy egészen új minőség lépett be a hazai fesztiválok sorába, igazi szalonkoncertek, kamarazene történelmi terekben. Idén csatlakozik a FAB-fesztiválok sorába a Springfest is, amelyet Magyarország hetedik legkisebb településén, a csodálatos Őrség ölelésében rendeznek meg májusban, folytatva a Sülyi Péter alapította Virágzás Napjai legendás, 26 éves hagyományát.
2026-ban a FAB és Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész egyedülálló vállalásával a nagy magyar hegedűiskolának állít emléket megszólaltatva azt a 9+1 hegedűversenyt hazai zenekarokkal, amelyet 7 magyar hegedűművésznek dedikáltak egykor a szerzők. A FAB számos világhírű szólistával, művésszel és intézménnyel működik együtt, így a Theodor Currentzis vezette világhírű Utópia zenekarral. A Fesztivál Akadémia Budapest támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Országjáró Mesterkurzus
A FAB életében a látványos események a fesztiválok, de a munka az egész év során, folyamatosan és intenzíven zajlik, hiszen országszerte több száz mesterkurzust tartanak a FAB művészei évközben zeneiskolákban és konzervatóriumokban az oktatás minden szintjén. A mesterkurzusok egyéniek és hozzájuk koncertek, beszélgetések társulnak. A FAB művészei az országot és a Kárpát-medence magyarlakta területeit járva egyedülálló tudásra és rálátásra tettek szert a zeneoktatás helyzetéről és nemcsak a FAB rendszerével, hanem személyesen is támogatni tudják a tehetséges diákokat és tanáraikat.
Fontos, hogy az országjáró mesterkurzusok segítő kezet nyújtanak az alapfokú oktatásban dolgozó zenetanár kollegáknak és partnerségben, együttműködésben velük tudják támogatni a tehetséges diákokat a megfelelő szinteken. „Hisszük, hogy ezzel a példátlan összefogással az alapfokú oktatás és a diákok körében sorsfordító változásokat tudunk generálni” – mondja Kokas Katalin.

FAB mesterkurzus 2024-ben – fotó: Felvégi Andrea
Versenyek
A tehetségápolással és -gondozással szorosan összefügg a FAB-versenyek háromlépcsős, átgondolt rendszere, amely szintről-szintre vonja be a hazai tehetségeket a nemzetközi zenei életbe, és kínál lehetőséget arra, hogy megfelelő szinten megmérettessék magukat korosztályukban. A Halász Ferenc Tehetségkutató egy országos verseny, amely az országjáró mesterkurzusokat egészíti ki. A Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűversenyen már kilenc ország versenyzői mérik össze tudásukat egy nemzetközi szakmai zsűri előtt, míg a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny világverseny, neves zsűritagokkal és összetett versenyanyaggal. 2024-ben az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny eseményeit a Violin Channel élőben közvetítette és több szakmai felület cikkekben számolt be a fordulók eredményeiről és mutatta be a nyerteseket.
Vállalások: 9+1 hegedűverseny
A FAB keretében Kelemen Barnabás egészen egyedülálló vállalással fejet hajt a magyar hegedűiskola előtt az Alma Materben, a Zeneakadémia Nagytermében 2026. május 1-3. között. A Kossuth-díjas művész megszólaltatja azt a 9+1 versenyművet, amelynek bemutatása a magyar hegedűiskolai neves képviselőihez fűződik. A háromnapos eseménysorozaton több magyar zenekar lép színpadra Kelemen Barnabással együtt, így a Concerto Budapest, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara, a Pannon Filharmonikusok, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Kodály Filharmonikusok és a Szent István Filharmonikusok, olyan karmesterek vezényletével, mint Keller András, Madaras Gergely, Andreas Ottensamer, Michael Stern és Gilbert Varga.

Andreas Ottensamer a 2024-es FAB-on – fotó: Felvégi Andrea
Winterfest
A tavaly útjára indított hagyományt folytatja a II. Winterfest 2025. január 24-26. között. Hamisítatlan békebeli hangulatban a Lillafüredi Palotaszállóban klasszikus kamarazene szólal meg az épület csodálatos tereiben, esténként pedig cigányzene szól a vacsoránál. A programban megannyi kerekasztalbeszélgetés szerepel igazi szalonhangulatot teremtve, az esemény házigazdája Mácsai János zenetörténész. A résztvevő művészek: Bezerédi Zoltán, Eredics Dávid és Salamon, Jose Gallardo, Keller András, Kelemen Barnabás, Gáspár és Hanna, Kokas Katalin és Dóra, Lukács Miklós, Nora Romanoff-Schwarzberg, Szabó Sebestyén László, Vigh Andrea, ifj. Sárközy Lajos és Zenekara.
Springfest – 26. Virágzás Napjai Lendvajakabfán
2025-ben először tavasszal is fesztivállal várja a közönséget a FAB, első ízben rendeznek Springfestet Magyarország hetedik legkisebb településén, az őrségi Lendvajakabfán. A Springfest a Sülyi Péter alapításában született Virágzás Napjai hagyományait folytatja: alkotóműhelyek, mesterkurzusok, népzene, néptánc, klasszikus zene és mesék várják a gyerekeket és felnőtteket 2025. május 30. és június 1. között. „Csak tiszta forrásból” mottóval fellépnek ismert művészek és érkeznek népi mesterek egyaránt.
Summerfest
„A résztvevők a szélrózsa minden irányába (30 ország) viszik hazánk jó hírét, ezzel a Fesztivál Akadémia Budapest a világ leghíresebb szólistái révén országunk kulturális nagykövete is egyben” – fogalmazta meg Kelemen Barnabás.
A 10. jubileumi nyári fesztiválon 2025. július 18-27. között 10 napon át a fellépő művészek és a közönség is Kocsis Zoltán emlékének adózik a már megszokott, nagyvonalú szólista-áradattal. A nyári fesztiválra érkező művészek mesterkurzust is tartanak a diákoknak, továbbadva tudásuk legjavát a következő generációknak. Az eseménysorozatra mintegy 65 országból várnak résztvevőket. A FAB Summerfest belakja Budapest ismert koncerthelyszíneit, templomait és különleges tereket von be a fesztiválprogramba ezzel a magyar fővárost teszi másfél hétre a nemzetközi kamarazene központjává.

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás – fotó: Felvégi Andrea
A FAB10-ről Kokas Katalin és Kelemen Barnabás így nyilatkozik:
„Országjáró mesterkurzusok, téli-tavaszi-nyári fesztiválok, szalonkoncertek nemzetközi versenyek, mily sok történés, első ránézésre szinte szédül, aki belenéz. 10 esztendő a FAB életében, de a gyökerek 1996-ra nyúlnak vissza, amikor ketten együtt kamarázni és álmokat szőni kezdtünk. A pályánkon megélt tapasztalatok, szüleink-nagyszüleink pedagógia iránti elkötelezettsége, a tanáraink példamutatása és Batta András mesterünk hívása indította el a FAB-ot. A kiindulópont az összetartó családunk, építő erő, a tűzhely. Azonban egy tágabb értelemben vett “család” a több, mint 300 külföldi, 60 magyar szólista-színész, akikhez évtizedes színpadi barátság fűz. Zeneszerzők, zenekarok, népzenei-jazz-világzenei együttesek, zenetudósok, zenetanár kollégák. Úgy érezzük, a közönségünkkel is szimbiózisban élünk, egymásra már számíthatunk, egy nagy közösséggé értünk. „A mindenségben minden mindennel összefügg”, ez a hitvallása a Fesztivál Akadémia Budapestnek: kötelességünknek érezzük óvni, inspirálni, formálni a magyar zenei életet! A 10 év során a holisztikus értékmentés rendszerét építettük ki 40 ország között, melynek bázisa Magyarország. Az alapfokú oktatást felkarolni fontosnak tartjuk, hiszen a fiatalok jelene mindannyiunk jövője. Ezért kiemelten tevékenykedünk az oktatásban is és hosszú távú terveink útján rendíthetetlenül haladunk tovább.”
„A Fesztivál Akadémia Budapest 10 éve egy nemzetközi kamarazenei fesztivállal indult, mára országos programsorozattá nőtte ki magát. Olyan komplex programsorozat, mely a hagyományos nyári fesztivál mellett, tehetségkutatóval, mesterkurzusokkal, hegedűversenyekkel, koncertekkel és minőségi zenés-irodalmi estekkel hozza közelebb a zenét az érdeklődőkhöz.
Magyarország és annak kormánya az európai átlag kétszeresét, a nemzeti össztermék 1 százalékát fordítja kultúrára, és a költségvetés 2025-ös tervezete szerint ez így marad jövőre is. A magyar kultúrára szánt források biztonságban vannak. Szintén a kormány kultúra iránti elkötelezettségének a jele, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium ott áll a Fesztivál Akadémia Budapest 10. évadának programsorozata mögött is” – nyilatkozta Zsigó Róbert, a KIM miniszterhelyettese.