Folyóiratpanoráma – Miről írtak a világ zenei szaklapjai 2024-ben?

Szerző:
- 2025. január 18.
FSZEK Zenei Gyűjtemény - fotó: Dessewffy Zsolt
FSZEK Zenei Gyűjtemény - fotó: Dessewffy Zsolt

A klasszikus zene, jazz és népzene világában is számos remek folyóirat jelenik meg világszerte, melyek közül jó néhány lapozgatható könyvtárunkban is. Válogatásunk tíz angol és német szaklap 2024-es érdekes témáiból ad ízelítőt, kiegészítve két magyar folyóirattal. Nem törekszünk teljességre, de talán kiderül, milyen témák foglalkoztatták 2024-ben a zenei világot a mesterséges intelligencia térnyerésétől kezdve a klasszikus zene megújulásán át az ikonikus előadóművészek örökségéig.

- hirdetés -

A Das Orchester német nyelvű magazin, melyet világszerte több mint 45 országban terjesztenek. A zenekarokat érintő valamennyi témával foglalkozik: zeneoktatással, szakmai élettel, közönségszervezéssel, a kultúra finanszírozásával, zenekari marketinggel és menedzsmenttel. A havonta megjelenő lap jelentős részét állásbörze teszi ki, mely elérhető ahttps://www.music-job.com oldalon is.

A lap 2024. júniusi száma azzal foglalkozott, hogyan formálja át a közösségi média és a mesterséges intelligencia a zenei kommunikációt és oktatást. Egyes művészek lelkesen fogadják az új technológiákat, mások óvatosabbak. A lap bemutatja a közösségi média és az AI használatának előnyeit és kockázatait. A cikkek szerint a klasszikus zenének egyensúlyt kell találnia a hagyományok és az újítások között, hogy releváns maradhasson a 21. században.

Forrás: FSZEK Zenei Gyűjtemény

Az Opernwelt havonta megjelenő, német nyelvű opera-, operett- és balettmagazin. Aktuális előadásokról szóló híreket, zeneszerzők és előadók portréit, operaházakról, előadási helyszínekről szóló cikkeket tartalmaz. Közzéteszi a német és Németországon kívüli operaházak műsortervét. A Zenei Gyűjteményben az 1966-os évfolyamtól helyben olvashatók a magazin számai.

Az Opernwelt 2023-as évkönyvében, mely szintén elérhető könyvtárunkban, a 2006-ban elhunyt Ligeti György zeneszerző életéről és munkásságáról is olvasható egy esszé. A 2024-es januári lapszám izgalmas produkciókról írt: Ligeti Le Grand Macabre című operájának kortárs szempontú frankfurti előadása mellett szó esik például Rossini Sevillai borbélyának a Bielefeldi Színházban tartott színre viteléről, melyben a szereplők egérré változnak.

A Gramophone havonta megjelenő londoni magazin, amely a klasszikus zenével, különösen a hangfelvételek kritikájával foglalkozik. Minden évben kiosztja a Gramophone Awards díjat az általa különböző kategóriákban legjobbnak ítélt klasszikus felvételeknek. 2024-ben ajánlottuk a lap 2023-as utolsó számát, melynek vezető anyaga Maria Callas születésének 100. évfordulója alkalmából azt a témát járta körül, hogy mit jelent az ikonikus énekesnő öröksége a mai művészek és a közönség számára. Érdekes az a cikk is, melyben 18 felvételt összehasonlítva olvashatunk Beethoven közkedvelt Holdfény-szonátájáról.

A Zenekar szaklap 31 éve jelenik meg folyamatosan. Eljut a magyar szimfonikus zenekarokhoz, zenei intézményekhez, könyvtárakhoz. Elsősorban azoknak ajánljuk, akik kíváncsiak arra, hogyan működik egy zenekar, milyen szakmapolitikai döntések befolyásolják a hangversenyeken nyújtott művészi teljesítményt. A lap januári száma interjút közölt Ránki Dezső zongoraművésszel. Az interjú mottója:

„A külsőségek és hazugságok világában élünk, amit látunk, sokszor kiáltó ellentétben van azzal, amit hallunk.” 

A sztárkultusz a hangoztatott álszent szlogennel ellentétben nem a klasszikus zene népszerűsítését szolgálja, hanem pontosan az ellenkező eredményt éri el hosszabb távon, és legfeljebb az illető előadó átmeneti, kétes értékű ismertségét segíti elő – mondta a lapnak Ránki Dezső, aki arról is beszélt, hálás a sorsnak, hogy nem mostanában kell elkezdenie a pályát, mert alkalmatlan a manapság elengedhetetlen nyomulásra, önmenedzselésre.

Forrás: FSZEK Zenei Gyűjtemény

A DownBeat a világ egyik legismertebb jazzmagazinja, melynek lapszámai a Zenei Gyűjteményben az 1991-es évfolyamtól helyben olvashatók. Az egyik 2024-es lapszámban Frank Alkyer főszerkesztő feltárta a „Jazz, Blues & Beyond” szlogen eredetét. A kifejezés Duke Ellington egy élő felvételéből származik. Alkyer bemutatja, hogyan tükrözi ez a szlogen a jazz folyamatos fejlődését. Szóba kerül a magazinban a digitális kor zenei varázslója, Jacob Collier is, a brit csodagyerek, aki átírja a zene szabályait. Mind a négy eddigi albumáért Grammy-díjat kapott, összesen hatot zsebelhetett be.

Az Ethnomusicology folyóirat 2024-es 2. száma olyan kérdéseket feszeget, amelyek első pillantásra talán távolinak tűnhetnek, de valójában mindannyiunk mindennapjait érintik. Hogyan befolyásolja anyanyelvünk az éneklésünket? Milyen rejtett tudás húzódik meg egy ősi zenei hagyomány mögött? És miként segíthet egy egyszerű ritmus abban, hogy jobban megértsük egymást?

Forrás: FSZEK Zenei Gyűjtemény

A Neue Zeitschrift für Musik kortárs zenei irányzatokkal foglalkozó magazin. 1834-ben alapította a nagy zeneszerző, Robert Schumann későbbi apósával, Friedrich Wieckkel, valamint Julius Knorr és Ludwig Schuncke zongoraművészekkel. A 2024-es  januári szám Luigi Nono (1924–1990) olasz zeneszerzőre fókuszál, aki tavaly lett volna 100 éves. A bécsi iskolán, Bartók Béla és Igor Stravinsky zenéjén nevelkedett, a schönbergi dodekafónia hívének vallotta magát. Első világsikere az Il canto sospeso volt, amely egy kantáta halálraítélt ellenállási harcosok búcsúleveleiből komponálva.

A klasszikus zenei élet alapvető változáson megy keresztül, de a német Fono Forum igyekszik alkalmazkodni ehhez. A klasszikus zenére összpontosít, ám jelentős jazz- és egy kicsi, de jó hifi szekciója is van. Olyan témákra koncentrál, amelyek túlmutatnak a lemezkiadók és a rendezvényszervezők napi eseményein. A magazin 2024. márciusi számában  a világ legrangosabb egyházzenei pozícióját betöltő Andreas Reizével olvashatunk interjút, aki 2021-től Johann Sebastian Bach 18. utódja a lipcsei Thomanerchor fiúkórus zeneigazgatói székében.

A Táncház Alapítvány által kiadott FolkMagazin szakmai folyóirat évente hat alkalommal jelenik meg. A Zenei Gyűjteményben 2001-től helyben olvashatók az évfolyamai. A lap nemcsak azért kuriózum, mert ennyi időn át fenn tudta tartani az érdeklődést egy olyan közegben, ahol a hagyományos kultúra csak a szubkultúra szintjén van jelen, hanem azért is, mert a mai napig elsősorban nyomtatásban jelenik meg. A magazin múltjáról és jövőjéről a tervező-szerkesztővel, Berán Istvánnal olvashatunk interjút a 2024-es első számban.

A Die Musikforschung 2024-es 2. száma három témát jár körül azzal kapcsolatban, hogyan változik meg alapjaiban a klasszikus zene világa. Olvashatunk arról, hogyan formálja át a közösségi média a zenei képzést, betekinthetünk a német rádiózás átalakulásába, végül egy különleges barátság története mutatja meg, hogyan vált egy német fürdőváros az avantgárd zene központjává a II. világháború után.

Forrás: FSZEK Zenei Gyűjtemény

A német táncvilágban friss szelek fújnak, három kiemelkedő koreográfus új kihívások elé néz 2025-től. Goyo Montero, Jaš Otrin és Marco Goecke új pozícióba lépnek, amelyek nemcsak a karrierjüket, hanem a német tánc jövőjét is formálhatják. A Tanz magazin egyik tavalyi számának cikkei a német tánc dinamikáját tükrözik, bemutatva a sikereket és kihívásokat.

„Disszonancia a tonális zenében” címmel jelent meg egy négyrészes sorozat 2024-ben a The Musical Times magazinban, évszakonként egy résszel. Az őszi számban  a sorozat harmadik darabját olvashattuk. Brian Newbould ebben a részben még mélyebbre ás a disszonancia világába, bemutatva a „disszonáns lánc” és a „disszonáns konszonancia” fogalmait. Összesen 13 kottapélda illusztrálja Newbould gondolatait. Ez a gazdag példatár a klasszikus zenétől egészen a 20. század közepéig ível, bemutatva, hogyan változott és fejlődött a disszonancia használata az évszázadok során.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo