Dresch Quartet: Tördelős

Dresch Quartet: Tördelős

Miközben a jazz alighanem a leginkább nemzetközi zenei nyelv, igazán kiemelkedő művelői kisebb nagyobb mértékben saját zenei hagyományaikat is beépítik művészetükbe. Dresch Mihály azon kevesek egyike, akiknek maradéktalanul sikerült megvalósítaniuk ezt a nemes célkitűzést. Ennek egyik kiváló példája Tördelős című albuma, februári listánk harmadik helyezettje.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben. Ezúttal a klasszikus zene került terítékre.

Dresch Mihályról már mindent megírtak, egyedülálló művészetének elemzése nem lehet e rövid recenzió tárgya. Bizonyára sokan vagyunk, akik úgy várják egy-egy újabb Dresch-opusz kiadását, mint egykoron a nagy amerikai jazzikonok lemezeinek megjelenését. Új albuma szerves folytatása eddigi tevékenységének: a felvételek akár a legutóbbi Kapu és kert című lemezével egyszerre is készülhettek volna, sőt mintha most még direktebb formában merítene a magyar folklórkincsből.

Minden a kitűzött célt szolgálja: a hangszerek (a tenor- és szopránszaxofon mellett a fuhun), a repertoár megválasztása, a hangszerelések, de még az egyes tételek időtartama is. Szerzői lemez, de ezúttal kissé merengőbb, filozofikusabb hangvételű az egész alkotás. A Dresch Quartet felállása évek óta változatlan, igaz a bőgősök sorban cserélődtek: Szandai Mátyás és Hock Ernő után most Horváth Balázs a ritmustandem másik oszlopa, a stabil Baló István mellett. Balázs is remek választás, hiszen a sokoldalú bőgős Borbély Mihálynál is ilyen – népzenei ihletésű – muzsikát játszik.

Nem szükséges bizonygatni, hogy az együttesnek a Dresch által használt fúvóshangszerek mellett Lukács Miklós cimbalomjátéka ad különleges színt. Igazi hungarikum ez az unikális hangszereken előadott, invenciózus, kiáradó zene, újabb bizonyság arra, hogy a jazz a legtoleránsabb zenei műfaj. A lemezborító különös varázsa a művész Anna nevű leányának rajza apjáról, amely tökéletesen kifejezi Misi egyéniségét.

Cím: Dresch Quartet: Tördelős

Kiadó: Fonó Budai Zeneház

Katalógusszám: FA381-2