A Ráadások Beethoven után címet viselő legújabb Schiff András-lemez – márciusi listánk második helyezettje – a 2004-2006 között, Zürichben eljátszott Beethoven-szonátaciklus hangversenyei után adott encore-ok gyűjteménye.
- hirdetés -

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.
A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben. Ezúttal a klasszikus zene került terítékre.
Nemcsak a lemez anyaga, hanem a művész által írott kísérőszöveg is rendkívül tanulságos. Utóbbi elején egy rokonszenvesen őszintén leírt történetet találunk, melynek lényege:
„nincs annál rosszabb, mint egy túl korán adott ráadás”.
Ez az aranyszabály a későbbiekben meghatározta a zongoraművész viszonyát a hangversenyek utáni „desszertekhez”, melyek Schiffnél éppolyan gondosan kiválasztottak, mint a koncert főműsorának darabjai. Schubert esz-moll zongoradarabja (D 946) például közeli rokon Beethoven Esz-dúr szonátája (op. 7) 3. tételének Triójával, ami történetesen hangnemileg tökéletesen rímel Schubert darabjára. Jó társítás a Waldstein-szonáta után eljátszani a manapság „Andante favori”-ként ismert Beethoven-zongoradarabot is, amit egykoron e szonáta 2. tételének szánt a szerző. A Hammerklavier-szonáta fúgája után játszott Bach b-moll prelúdium és fúga az érdekes szellemi kaland mellett a gyökerek felfedezésére is invitál. Játékával Schiff meggyőzően érvel amellett, hogy a Beethoven-művek kiváló társa lehet Schubert, Mozart, Haydn vagy éppen Bach egy-egy műve, melyek a hangversenyről hazafelé menet további gondolkodásra ösztönöznek.
Előfordul olyan eset is, mikor a hivatalos programon kívül már nincs helye további hangoknak. Ott lehettem Londonban, a Wigmore Hallban az utolsó három Beethoven-szonátát bemutató koncerten, ami után Schiff nem adott ráadást. Miért? Mert ezekben a művekben, különösen az utolsó, op. 111-es c-moll szonáta két tételében a szerző elbúcsúzik a műfajtól. Bevégeztetett. Ez után már csak csend következhet.
Cím: Ráadások Beethoven után
Kiadó: ECM Records – Hangvető
Katalógusszám: ECM 1950