Theo Bleckmann, a dortmundi születésű, de főként angolul éneklő jazzművész a nyugtalanítóan besorolhatatlan előadók egyike, aki gyakran mutatja magát inkább kortárszenei jelenségnek. Tevékenysége annyira sokrétű, hogy egy rövid lemezismertetőben lehetetlen áttekinteni.
- hirdetés -
Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.
A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben. Ezúttal a jazz került terítékre.
Csak egyetlen példa: Dutch Schultz gengszter szerepét alakította Eric Salzman The True Last Words of Dutch Schultz című operájában. Ha meglepetéssel szolgál májusi listánk harmadik helyezettje, hát azzal, hogy 2017-ig kellett várni Bleckmann első saját ECM-lemezére. Korábban is találkozhattunk vele a kiadó kínálatában, de csak sidemanként Julia Hülsmannál, illetve Meredith Monk két albumán.
Bleckmann ECM-lemeze – a kiadó esztétikájával teljes összhangban – nem a zenekartagok virtuozitásával hivalkodó harsány akció, hanem finom lépésekkel haladó, ambient hangulatokat árasztó rövidebb darabok sora. Kivétel a lírai Take My Life, ahol Ben Monder gitárosnak jut egy kis szólószerep. A bőgős Chris Tordinit kiemelő Cortège-t vagy a Shai Maestro pianistára épülő Semblance-t akár etűdnek is nevezhetnénk. Ellenpontjuk a viszonylag hosszabb The Mission, tágasabb, rubatós középrésszel, ahol az énekes sok mindent megmutat halálugrásszerű hangmagasság-váltásaiból. Bleckmann csak ritkán énekel szöveget, de amikor igen, tisztán és vibratómentesen intonál, mint a lemez egyetlen feldolgozásának számító Stephen Sondheim-átiratban.
Különös, hogy a tizenegy Bleckmann-szerzeményben csupán három szöveges darab akad egy énekes vezette együttes lemezén. A zenekarvezető legtöbbször hangszerként kezeli az énekhangot, és instrumentális kvintetté alakítja együttesét, máskor pedig annyira feloldja vagy elrejti az énekhangot a zenében, mintha ott se lenne.
Cím: Theo Bleckmann: Elegy
Kiadó: ECM Records – Hangvető
Katalógusszám: ECM 479 9717
