Hommage à Fritz Kreisler

Szerző:
- 2017. május 5.
Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán fotó: Felvégi Andrea

„Alig néhány héttel ezelőtt készült el utolsó lemezed Kelemen Barnabással: Fritz Kreisler hegedű-zongoradarabjai. Ezzel is tanítasz. Olyan zenék, amik mellett vállvonogatva mentünk el régebben – a Te kezedben gyémánttá váltak…”

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben. Ezúttal a klasszikus zene került terítékre.

A lemez kísérőszövege idézi Kurtág Györgytől a fenti mondatokat, amelyeket 2016. november 19-én mondott a Zeneakadémián, Kocsis Zoltán búcsúztatóján.

Kocsis zsenialitása akadálytalanul szólista-produkcióiban jutott kifejezésre, kamarazenei megnyilvánulásai, általa kiválasztott partnerekkel, etalonként szolgálnak, míg a legnagyobb hatósugarú tevékenységet dirigensként végezte.

Kelemen Barnanás a kiválasztottak legbelső köréhez tartozott, s a felvételen – ami májusban a Gramofon szerkesztősége szerint a hónap klasszikus zenei albuma – ismét bebizonyítja e választás indokoltságát. Húsz tételben muzsikál technikai nehézséget hírből sem ismerőként, fogékonyan mindarra a szellemességre, amely – mellesleg – a zongorakísérettel tökéletes összhangban jut kifejezésre.

Sziporkázó, önfeledten gyönyörködtető perceket köszönhetünk a két előadónak, akik egyúttal megerősítik ízlésükben mindazokat, akik korábban is szerették Kreisler drámáktól-konfliktusoktól mentes, gondokat-problémákat feledtető miniatűrjeit, a szakmának pedig azzal a tanulsággal szolgálva, hogy érdemes „leporolni” az idők folyamán megcsontosodott előadói manírokat az „örökzöldekről”, s akkor felszínre kerül valódi értékük. Nem tudni, mennyire tudatos a megjelenés időzítése; mindenesetre Fritz Kreisler halálának 55. évfordulójára méltóbb megemlékezést elképzelni sem lehet. Az időtlen érvényű előadás maradéktalan élvezését egyelőre gátolja a feldolgozhatatlan, közeli veszteség – az utolsó értékmorzsák, amelyek Kocsis előadóművészetéből az utókorra maradtak.

Cím: Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán: Hommage à Fritz Kreisler

Kiadó: BMC Records – MG Records

Katalógusszám: BMC CD 250

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo