Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában ezúttal Szűcs Máté brácsaművészt látta vendégül.
A nemzetközi hírű zenész mesélt a Berlini Filharmonikusoknál eltöltött éveiről, arról, miért kiváltság és miért megpróbáltatás ott zenélni, említést tesz a nagy elődökről, zenei példaképeiről, többek között Takács-Nagy Gáborról is. A beszélgetésben szó esik a klasszikus zenei pálya nehézségeiről, arról, hogy miért nehéz megtalálni az egyensúlyt magánélet és hivatás között, és arról is, miért és hogyan segít ebben a hit.
Szűcs a zenei karrierépítésről így vélekedik: „Megöregszel és aztán mi van? Semmi! Ha te így is viszonyulsz hozzá, a világ nem fog mindig így viszonyulni hozzád. Előbb-utóbb talán megbánod azt, hogy nem gondoltál arra vagy nem hagytál időt arra, hogy gyermekeid legyenek, hogy családod legyen, és nyomorultul egyedül kell meghalni… És akkor a plecsniket hova teszed? A sírodra? Mindig azt mondom a növendékeimnek, hogy gondoljanak az életükre is! És én, mióta az életemre gondolok, sokkal jobb zenésznek érzem magam.”
