A Haydneum karácsonyi koncertje delikát élvezetet ígér december 18-án a Zeneakadémián: a francia tenor, Cyrille Dubois a Vashegyi György vezette Purcell Kórus és Orfeo Zenekar társaságában ad áriaestet. A koncert programját az idén rangos nemzetközi díjjal kitüntetett közös lemez, a Jouissons de nos beaux ans! adja. Cyrille Dubois interjúnkban elárulja, miért tér vissza újra és újra Magyarországra, illetve azt is, mi vonzza a kevésbé ismert barokk komponistákban.

- hirdetés -

– A hazai koncertlátogató közönségnek már nem kell bemutatni Önt, hiszen évek óta visszatérő vendég Magyarországon. Honnan ered a magyar kapcsolat?

– Vashegyi Györggyel nem újkeletű az ismeretségünk, még a Covid előtti időkre nyúlik vissza. Eleve szoros szálak fűzik őt a francia zenéhez, de az együttműködésünk origója a Versailles-i Barokk Zenei Központtal kialakított partnerség volt. A központot irányító Benoît Dratwicki vetette fel a közös munka ötletét, így az elmúlt években a maestro irányításával énekelhettem például Leclair, Rameau és mások műveit. Kölcsönös bizalom van közöttünk: bármit ajánl nekem, tudom, hogy az megfelel majd az elképzeléseimnek. Szeretek olyan területekre is eljutni, ahol a többség nem fordul meg. Vannak sokat játszott barokk szerzők, mint Rameau vagy Lully, de rajtuk túl is van élet: bár nem szeretem a terminust, őket szokták kismesterekként emlegetni. Közülük sokan ugyanúgy érdekes és fontos zenét írtak, csak nem volt olyan kiterjedt a kapcsolati hálójuk, mások pedig megelőzték a korukat, vagy épp lemaradtak a fő trendektől. Meg kell adnunk nekik is a lehetőséget.

– A Vashegyi Györggyel, a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral közösen készített album, a Jouissons de nos beaux ans! idén januárban elnyerte az International Classical Music Awards legjobb barokk vokális felvételnek járó díját. Tudom, hogy a zsűrit kellene erről faggatnom, mégis önt kérdezem: mi teszi kivételessé a lemezt

– Vannak híres zeneművek, amelyeknek számos fontos felvétele és interpretációja hozzáférhető. Engem viszont az érdekel, hogy mi van a remekművek mellett: énekesként a felfedezés és az újrafelfedezés izgat. Kíváncsi természet vagyok fiatal korom óta: a Maîtrise de Caen fiúkórus tagjaként annak idején minden szombaton fellépésem volt. Bach, Mozart, Monteverdi éppúgy szerepelt a repertoárunkon, mint később Britten, Gershwin vagy Kurt Weill. Innen ered a rengeteg formát felölteni képes, nagybetűs Zene iránti rajongásom. Hálás vagyok azoknak a muzsikusoknak, akik jól ismerik a nagyok körülötti zenét, az ő segítségükkel tudom én és a közönség is felfedezni a tágabb környezetet. Ami a lemezünk sikerét illeti: a legtöbb rajta hallható részlet világpremier volt, ami eleve érdekessé teszi az anyagot a szakértők számára. De remélem, hogy nem csak számukra: a kis történetek legalább olyan érdekesek, mint a nagy narratívák, az egykori kapcsolatokat így tudjuk feltárni, és a panoráma egyre tágasabb lesz.

– Hogyan tekint önmagára: nyomozóként, aki elfeledett szerzők titkait fedezi fel, vagy zenetörténészként, aki bizonyos fokig újraírja a komolyzene históriáját?

– Mindkét szereppel tudok azonosulni, már csak azért is, mert annak idején a tudomány felől indultam. Ha nem énekelnék, akkor most alapkutatással foglalkozó biológus volnék: kíváncsiságom és vonzalmam a nem előtérben lévő komponisták iránt is hasonló tőről fakad. Jobb művész, jobb előadó leszek, ha ismerem a kontextust, ha tudom, hogyan és miért éltek azok a zenészek, akiknek a műveivel foglalkozom. Művészként kötelességemnek érzem, hogy gyorsan változó világunkban háromszáz éve íródott munkákat életben tartsak, és közvetítsem őket a következő generációknak.

Cyrille Dubois – fotó: Philippe Delval

– Bevallom, amikor végignéztem az album szerzőlistáját, zavarba jöttem, mert alig néhány nevet ismertem csak. Kik ezek a komponisták?

– Ne aggódjon, a legelső élményem nekem is ez volt! A francia barokk esetében olyan korról beszélünk, amikor a művészet – a költészettől a képzőművészeten át a zenéig – a mindennapi élet része volt. A sor elején persze ott állt a király által is támogatott Lully, de körülötte sok-sok zenész működött, akik mind saját stílust képviseltek. Nagyon hálás vagyok a már említett Benoît Dratwickinak, aki egy nagy halom, általa válogatott kéziratos kottával keresett fel. A célunk az volt, hogy megmutassuk a Lully és Rameau mögötti tájat a maga lenyűgöző változatosságában – stílus, karakter, de még hangszerek tekintetében is. A lemezen hallható közel harminc számnak nincs egyetlen története, miközben az „üzenet” világos: éljünk a mának, élvezzük a pillanatot

– Énekesként mi jelentette önnek a legnagyobb kihívást?

– Egyértelműen a választott szerzők legjobb zenéit akartuk összegyűjteni: bár személy szerint nagy rajongója vagyok Rameau-nak, nyitott vagyok másokra is. Kedves műfajom az áriaest, így nem okoz gondot, hogy néhány perc alatt felrajzoljam az adott ária mögötti világot, az egyes zeneszerzői gondolkodások közötti váltások viszont komoly feladatot jelentettek. Az haute-contre-éneklés eleve nem egyszerű: a hangnak hol rendkívül atlétikusnak kell lennie, hol pedig könnyednek és nyugodtnak – mindaz egyesül benne, amit később tenore di graziaként emlegetünk, és aminek az alapjai már ekkor megjelentek. Mindez bizonyíték arra is, hogy a zenét folyamatként kell látnunk. Talán elárulhatom, hogy Vashegyi Györggyel hamarosan a Jouissons de nos beaux ans! barokk és a So Romantique! című albumom romantikus zenéi közötti láncszemet hozzuk létre, amikor nem Gluckra, hanem a körülötte lévő szerzőkre összpontosítunk.

– Nem provokálni akarom, mégis érdekel: egy magyar karmester és zenésztársai tudnak újat mondani a francia barokk zene szakértőjének?

– Ami újabb és újabb találkozásaink alkalmával felvillanyoz, az a frissesség, amivel magyar barátaim képesek a barokk zenére tekinteni. Ha francia kollégákkal működöm együtt, időnként már azt érzem, hogy kérdések helyett kijelentéseik vannak a zenéről. És bár hozom magammal Önökhöz a saját tapasztalataimat, mondjuk ki: itt olyan művekkel dolgozunk, amelyeknek nincs egyetlen felvétele sem. A kották megvoltak, persze, de hallható emlékek nem állnak rendelkezésünkre. Ilyen értelemben tehát együtt hozunk létre egy víziót arról, milyen is lehetett ez a zene.

További információ ide kattintva található.