Az Evangélista szerepében lép fel a világjáró osztrák tenor, Bernhard Berchtold a Zeneakadémián, a Haydneum április 15-i Máté-passió-előadásán. Beszélgettünk vele többek között az „Evangélista-üzemmódról”, Bachhoz fűződő viszonyáról, meg arról, hogy a passió éneklésekor mely pillanatok érintik meg igazán.

– Széles az a műfaji és stiláris skála, amelyen az elmúlt huszonöt évben otthonosan mozog: klasszikus zenei koncerteken, operákban és operettekben egyaránt rendszeresen fellép. De vajon hol helyezkedik el Bach az ön személyes és művészi ízlésében?

– Nagyon köszönöm a felsorolást – ezt mindenképp bóknak veszem. Énekművészi pályám kezdetén attól tartottam, hogy az opera és az operett esetleg nem szolgálja majd a dal- és oratóriuménekléssel kapcsolatos szándékaimat. De meglepő módon ennek épp az ellenkezője történt: minden új műfaj új tanulási lehetőséget jelentett, és ezek aztán kölcsönösen gazdagították egymást. Éppen ezért nehéz számomra egyetlen mestert a többiek fölé helyezni – de ha mégis kellene, Bach és Schubert biztosan az élen állnának.

– 2024-ben a Haydneum felkérésére már énekelte az Evangélista szólamát, csakhogy nem a Máté-, hanem a János-passióban. Az oratóriuménekest kérdezem: melyek a legjelentősebb különbségek a két szerep között?

– A János-passió jól érzékelhetően drámaibb és személyesebb, mint a Máté-passió. A Pilátus és Jézus közti bensőséges párbeszédet figyelve rendkívül megindító jellemábrázolást láthatunk Jézus Krisztusról. A Máté-passió számomra ugyanakkor transzformatív erővel bír, ha szigorú formavilágára és számos kontemplatív részletére gondolok. Egy-egy koncert végén valóban úgy érzem magam, mintha más emberré válnék.

– A Máté-passió Evangélistájaként már korábban is fellépett Budapesten: 2015-ben Vashegyi György vezényelt egy emlékezetes előadást, amelyen először hangzott el Magyarországon Mendelssohn 1841-es változata. Miben lesz más az idei Evangélistája a tíz évvel ezelőttihez képest? Másként fogalmazva: hogyan alakult, változott az évek során az ön viszonya a szerephez, illetve magához a műhöz?

– Először is szeretném elmondani, hogy mindig nagy öröm számomra Vashegyi Györggyel együtt dolgozni. Az ok egyszerű: az ő zenei ízlése és érzékenysége nagyon közel áll az enyémhez – ez pedig sokat segít abban, hogy valóban mély rétegekbe hatoljunk le a kifejezés lehetőségeiben. A Máté-passióban az Evangélista szerepe rendkívüli, és minden szempontból komoly kihívást jelent az énekes számára. Az évek során a Bach iránti túlzott, már-már bénító tiszteletem valamelyest ugyan oldódott, de ezzel párhuzamosan a csodálatom tovább mélyült. Nem lesz meglepő, amit mondok, mindenesetre azon zeneszerzők közé tartozik, akiknél folyton új és új részleteket fedez fel az ember.

– Találkozott olyan karmesterrel, aki egészen más megközelítést kívánt meg öntől?

– Nem titok, hogy Helmuth Rilling jelentős hatást gyakorolt a pályámra: különösen az, ahogyan a zenei és dramaturgiai szerkezetekre, illetve a mű spirituális dimenzióira összpontosított.

– Lehet, hogy banális kérdésnek hat, de őszintén érdekel. Áprilisban hat nap alatt négyszer is fellép majd a Máté-passióban több magyarországi településen. Van-e szükség mindehhez különleges fizikai vagy mentális felkészülésre?

– Egyáltalán nem banális, hanem igen jó és fontos kérdés. A felkészülésem elsősorban mentális, és már jóval a koncertsorozat előtt elkezdődik. Ilyenkor az egész szervezetem átáll a „bachi Evangélista-üzemmódra”, beleértve az energia tudatos beosztását az egész periódus során.

Bach: János-passió előadás – fotó: Kováts Jázon

– Van olyan pillanat az Evangélista szólamában, amely minden egyes előadás során megérinti önt, akárhányszor is énekelje el a művet?

– A mű központi pillanata Jézus halála – ez a két passióban nagyon eltérő módon jelenik meg. A János-passióban Christus Triumphansként látjuk, míg a Máté-passióban mélyen emberi és sebezhető alakot fedezhetünk fel. Bach mindkét esetben lélegzetelállító módon komponálta meg a feszültségív csúcspontját. A János-passióban különösen megindító számomra az a rész, amikor a keresztre feszített Jézus meglátja édesanyját és tanítványát, Jánost, és egymás gondjaira bízza őket.

– Az utóbbi időben gyakran lép fel Budapesten, évek óta dolgozik együtt a Purcell Kórussal, az Orfeo Zenekarral és Vashegyi Györggyel. Hogyan látja azt a szeletét a magyar zenei életnek, amelyet mostanra megismert?

– Mindig örömmel jövök Budapestre, mert úgy érzem, hogy itt őszintén, empátiával, szenvedéllyel és gazdag érzelemvilággal szólnak a zenék – ez számomra rendkívül inspiráló. A magyar közönség részéről pedig mindig nagy nyitottságot és művészet iránti megbecsülést tapasztalok – ez a két tényező együtt ideális alapja annak, hogy valóban különleges pillanatok születhessenek meg egy-egy koncerten.

További részletek a koncertről ide kattintva.