2021-es megalapítása óta a Haydneum – Magyar Régizenei Központ egyre gazdagodó programmal igyekszik betölteni hivatását. Így lesz ez a 2025/26-os évadban is, melyben három fesztivál, három bérletsorozat, valamint nyári koncertsorozat szerepel Budapesten, illetve Eszterházán. E két fő helyszín mellett partneri együttműködések keretében itthon számos vidéki város, külföldön pedig Amszterdam, Bukarest, Helsinki, Párizs, Prága és Varasd közönsége ismerkedhet meg produkcióinkkal.
- hirdetés -

A Haydneum nem titkolt szándéka, hogy bővítse a zenei kínálatot: hallhatunk újrafelfedezett vagy ritkán játszott remekműveket (például Cartellieri elfelejtett operáját, a Rübezahlt vagy Haydn Armidáját), megismerhetünk izgalmas szerzőket (többek között František Ignac Tůma, Francesco Bartolomeo Conti, Carel Anton Fodor művészetét), találkozhatunk a legváltozatosabb műfajokkal, kiváló zenékkel az 1600-tól 1892-ig tartó időszakból, mindeközben pedig a hazai és nemzetközi régizenei világ élvonalbeli előadóinak és együtteseinek sorát csodálhatjuk meg.
A Haydneum nem kizárólag a szakmához vagy az ínyenc zeneértőkhöz kíván szólni: Eszterházán a gyerekprogramoknak, sétáknak, Budapesten és országszerte Bősze Ádám ismeretterjesztő sorozatának kimondottan kedvcsinálás a célja, de Händel méltán népszerű Messiása vagy akár az olyan, zenei határokat átlépő produkciók, mint az Il Suonar Parlante Gipsy Baroque című előadása is a műkedvelő közönség legszélesebb rétegeit szólítják meg.
Egész évben várja tehát a Haydneum a régizene kedvelőit kicsiktől nagyokig, érdeklődőktől a szakmabeliekig szóló-, kamarazenei, zenekari, oratorikus és operaelőadásaira, valamint ismeretterjesztő és családi programjaira.
Részletek a Haydneum honlapján!